Még egy újabb Mazda, ha nem lett volna elég a héten

Szedán született a Mazda2-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy rendes autónak orra, közepe és fara van - vélik még mindig sokan, ezért a Mazda2-ből is bemutatkozott a négyajtós szedán - Thaiföldön.


Ha nem lenne elég a héten bemutatkozott három új, vagy legalább friss Mazda, ami Los Angelesben mutatkozott be (vadonatúj CX-3, friss CX-5 és Mazda6), akkor a Mazda tud még újdonsággal szolgálni. Szükség is van rá, mert a világ számos országában úgy gondolkoznak a vevők, hogy egy rendes autónak orra, közepe és fara kell legyen. Akkor is, ha az adott autó csak egy kisautó, mint amilyen az idén érkezett Mazda2. Ezért aztán itt van az új Mazda2 négyajtós szedánja, ami a héten Thaiföldön debütált.
Hirdetés

Megjelenésével szinte egy kicsinyített Mazda3 szedán. Ebben a méretosztályban, a négyajtós kisautók között bámulatosan szép, de abszolút értékben sem rossz formával, természetesen az ötajtós Mazda2 alapjain, csakis 1,5 literes (105 LE) Skyactiv-G benzinmotorral. A Mazda2 szedán elsőként debütálásának helyszínén, Thaiföldön lép piacra jövő év elején. Kevés eséllyel, de talán Európában (leginkább annak keleti felében), illetve Ausztráliában is piacra léphet majd - utóbbiak kapcsán gyári információk egyelőre még nincsenek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:22
    Permalink

    Igen, a Mazda motorjai *5-re vizsgáztak mind strapabíróság, megbízhatóság, mind hajtóanyag fogyasztás terén. Precíz, a műszerfal nem kotyog nem zörög a Mazdák esetében, igazi Japán.- Bár én ilyenekkel nem foglalkozom, az autózásnak hála istennek amíg csak a Földön közlekedik, s nem a levegőben is, addig van hangja is.-
    Jó gép lett.

  • 2017.10.29. at 00:22
    Permalink

    Ezzel a fejléccel közösséget vállalok: ” Egy rendes autónak orra, közepe, meg fara van.” Igen mutatós kis szedánt hoztak létre a Japán tervezőmérnökök. kiváló lett, különösen a hátsó traktusa!! Persze nálunk csak az a vonat által összenyomott csapott farú tyúkkeltető kerül piacra…

Vélemény, hozzászólás?