Jön a nagy vetítés: LED-mátrix fényszóró az Opel Astra K-ban

Szegmensének legjobb fényszóróját ígéri az Opel Astra K

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy az Opel adaptív fényszórója a műfaj egyik legjobbja, ha nem a legjobbja. Az új Astra még jobbat kap.

Bár a most kapható Opel Astrában is remek az adaptív Xenon fényszóró, az idén ősszel, a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó, tömegcsökkentéssel érkező Astra K még komolyabb fénytechnikát kap. Elérhető lesz hozzá az IntelliLux LED Matrix fényszóró. Utóbbi túlmutat az alsó-középkategória néhány képviselőjénél (például Peugeot 308, SEAT Leon) már megjelent LED fényszórón. Az világítótestenként 8 LED-szegmensből felépülő fényszóró vakításmentes reflektort ad. Az Opel Eye kamera-szenzor által szembejövőt észlelve automatikusan kapcsolja ki a szemből érkezőt vakító mezőket, a többi ponton viszont továbbra is erőteljesen világít.
Hirdetés

Nem csak automatikus, vakításmentes távfényével lesz jobb a ma kapható rendszereknél az Astra K fényszórója, az Opel mérései szerint tompított fénye is 30-40 méterrel hosszabb a Xenon, illetve hagyományos halogén fényszórókénál. Ez a 80 km/órával haladó sofőrnek mintegy 1,5 másodperces időnyereséget ad, amin akár egy baleset elkerülése is múlhat. A LED fényszóró továbbra is minden szempontból adaptív lesz, sebességfüggően, de még a navigációból olvasott környezetnek megfelelően is változtatni fogja csóváját. Az Opel most ugyanazt kívánja tenni az adaptív LED-mátrix fényszóróval, amit tett az adaptív Xenonnal is: a tömegmodell Astrával széles réteg számára tenné elérhetővé, demokratizálná.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:07
    Permalink

    Kiegészítésképpen: Az előbb nem görgettem végig a hozzászólásokhoz, így csak utólag olvastam el Pumpesz76-ot! Teljesen igaza van, mert az Opelekben itthon nem is nagyon tudtam használni az AFL-t mert tényleg lassan váltott és rám is sokat villogtak, ha pedig hátulról közelítettem, akkor már egy messzi kicsi piros légypiszokra is lekapcsolt. A BMW-ben valamivel jobb a helyzet. Viszont mindkettő kiválóan működik az autópályákon, osztottpályás autóúton – ahol nincs gyalogosveszély, kivilágítatlan lovaskocsi – itthon és külföldön is

  • 2017.10.28. at 18:07
    Permalink

    Mindenképpen hozzá kell szólnom, mert gyakorlati tapasztalatom van az Opel BiXenonjával. 2010. végén vásárolt J Astrám adaptív xenonja tényleg a legjobb fényszóró volt, még az előző széria (H Astra) fényszóróját is felülmúlta. Kiváló volt a tompított fény vakításmentessége és a bevilágított távolsága is. Ezt követően 2013-ban vásároltam egy Opel Mokkát, szintén BiXenonnal, ez viszont már meg sem közelítette a J Astráét. A tompított lényegesen rövidebb, a bevilágított területben sajnos még kihagyások is vannak, ami utólagosan sem korrigálható. A tompított-országúti váltása lassú, az országúti pedig rövidebb és sok szórt fényt (főleg felfelé) ad. Egy cég, két különböző típusa közt is óriási az eltérés. Ami viszont még szomorúbb, hogy a jelenlegi autóm egy új BMW LED lámpája, amelyiknek a közel egymillió forintos plusz tompítottja sem különb a J Astráénál. Sajnos igaz, amit leírtak Önök az X4 tesztelése során, hogy a ledes tompított rövid, az országúti túlzott fényessége meg – szerintem – teljesen felesleges. Az Audiét és a Mercedesét sajnos nem ismerem.

  • 2017.10.28. at 18:07
    Permalink

    Reméljük többet tesztelték mint az Insignia AFL xenon lámpáit, mert közel sem veszi észre olyan könnyen a szemből jövőt, valamint körforgalomnál jobbról érkezőt. Simán fent hagyja az automata reflektort. Ha előttem megy egy kicsit gyengébb hátsó lámpával rendelkező autó, rányomja a refit, mert szerinte nincs ott senki. Elég kellemetlen tud lenni. A cikkben demonstrált képen is klasszul mutat az intelligens lámpa, csak éppen a szembejövő autó nem áll, hanem halad, és a lámpa nem tudja olyan pontosan lekövetni a sebességét, és vakítani fog. Mint ahogy rendszeresen rám is villognak a szembejövők a későn levett reflektor miatt.

Vélemény, hozzászólás?