450 forint a gázolaj szerdától

Szerdától 6-6 forinttal ismét drágul a benzin és a gázolaj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vasárnapi, áfaváltozás miatti benzin- és gázolaj-áremelés után szerdától további 6-6 forinttal drágulnak az üzemanyagok.

Nem meglepő, számítottunk rá, mégis fájdalmas: nem elég a január 1-jén életbe lépett, a benzin nagykereskedelmi árát 6,12, a gázolajét 6,48 forinttal emelő áfaváltozás, szerdától további 6-6 forinttal drágul mindkét üzemanyagfajta.
Az újabb áremelés oka ezúttal az üzemanyagok nemzetközi drágulása, illetve a forint, dollárhoz viszonyított gyengülése. A már most is történelmi magasságban álló benzinár szerdától átlagosan literenkénti 412 forintra kúszik, s a gázolaj 434 forintos literenkénti átlagára is minden eddiginél magasabb lesz. Szintén példa nélküli, hogy egyetlen hét leforgása alatt 12-12 forinttal lett magasabb mindkét üzemanyagfajta literára.
Hirdetés
Mivel a kutak közötti áreltérés továbbra is akár 20 forintos (azaz közel 5 százalékos mértékű) lehet, szerdától a drágább töltőállomásokon jó eséllyel a 450 forintos literenkénti árszintet is átlépi majd a gázolaj, s a 430 forintot a benzin ára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Na, tudsz Te normálisan is társalogni.

    1. Egy kicsit igen, de ahogy nekem estél először, abból ez jött le. Nem, de az iskola az életre nevel és a társadalomban való viselkedésre. Önképzés is van, az is nagyon hasznos.

    2. Annyi fényevő van, ahány repülő ember. Utóbbiaknak nemigen kell autó sem. Szeretnék közéjük tartozni. Aludtam autókban, sokszor, sokfélében. A lakóautóktól a mikrobuszokon át a személyautókig. Személyautóban aludni az nem alvás, borzalmas tud lenni, néha muszáj volt, de nem pihentük ki magunkat.

    3-4. Nem, de a tankolási költségekhez nem mérhető a jegy ára. Minden hónap első vasárnapján ingyenes, és mi akkor mentünk.

    Nem tudok rólad semmit, de örülök, ha kerékpárral jársz. Javadra válik.
    Pocsék a magyar tömegközlekedés tudom, de fejlődik (lásd az új vonatokat).
    Amikor összetörték az autómat 2 évig csak busszal, vonattal jártam. Összességében nem volt olyan rossz.
    Akkor láttam mi megy az országban, de jó majd manapság is körülnézek.

    Nem gázoltál a lelki világomba, örülök, hogy normális stílust és hangnemet vettél fel.

    Autózás = szabadság? Igen, bizonyos szempontból az. A költségei meredek emelkedése miatt egyre kevesebb ember szabad.

    Létezik ennél egy nagyobb szabadság, a pénzügyi-gazdasági mókuskeréktől való függetlenség. Én erre törekszem elsősorban, nem pedig az autózásra. Ha nem kell aggódnom a holnapért, a számlákért, a napi betevőért, akkor ráérek vonatozni is és közben olvasni, pihenni…

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Horatius:
    Értelek, igazad van, de ez sajnos nem úgy megy. Ezek nem ilyen egyszerű dolgok szerintem. Az olaj olyan mértékben átszőtt mindent a világunkban, és az új technológia meg annyira más, és annyira más anyagokat kíván, hogy ez nem mehet végbe azzal az álomszerű egyszerűséggel, és nagyszerűséggel, ahogyan Te ezt elképzeled.
    Van egy ezeréves régi magyar mondás:
    “Fiatalok a csatába, öregek a tanácsba”.
    Sajnos ez egy kicsit durván hangzik, de a világ évezredek óta így működött. Nem szabad ennek most sem másként lenni. Egy országhoz a társadalmakhoz csak nagyon higgadtan, finoman lehet hozzányúlni, a tapasztalatlanságnak, forrófejűségnek, átgondolatlanságnak semmi helye nincs.
    Ha nem így teszünk, akkor hiába a jó szándék, helyes elképzelés nagyobb kárt okozunk, mint hasznot. A társadalom úgy fog reagálni, mint most kimi2007.

    Korábban feszegetted, hogy rosszul választottunk 2010-ben. Én mondjuk nem, mert külföldön voltam abban az időszakban. Itt a tévedés, ne gondold, ha másra szavaztunk volna, akkor most jobb lenne. Az egész kormány, akárki van hatalmon, csak egy bábszínház, ahol a bábokat láthatatlan kezek mozgatják, tök mindegy kit választasz.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Krimi: Sajnos a társadalom része ilyen alacsonyan iskolázott, arrogáns suttyókból áll, mint te vagy. Szomorú. 🙁
    Van neked eszed? Mit izmozol itt a fórumon, miért akarsz verekedni? Ész érveid nincsenek? Honnan tudod, hogy erősebb vagy nálam?

    Nem én fogom eldönteni, hogy ki járhat autóval, hanem a pénz és gazdaság farkastörvénye. Akinek telik és szeretne az jár vele, akinek meg nem, az nem. Amíg van pénzed, addig eldöntheted, hogy mire költöd, de vannak természeti törvények, amik rád ugyanúgy vonatkoznak.

    Röviden vázolom az olyanoknak akiknek az autózás az életcéljuk. (ez is sokat elárul) 🙂

    1. első az élelem, hogy mozogni tudjál (el tudjál menni az autódig)
    2. második a lakhatási lehetőség, hogy legyen hová lehajtanod a fejed. (alvás nélkül nem tudsz sokáig autózni)

    3. és esetleg csak a harmadik az autó vásárlása. (de benzint nem adnak mellé, így még csak nézegetheted)
    4. autó fenntartása és tankolása, ami lassan többe kerül, mint megvenni!

    Miért kell szerinted mindenkinek autóval járni? Belehalnál, ha tömegközlekedésre ülnél? Elpusztulnál? Nem sikerülne az agyadnak elviselnie ezt a gondolatot?

    Ha még csak az autózás élményéig jutottál és ezen erőlködsz, akkor nagyon alacsony szinten mozogsz.
    Van az autózás – egyeseket – egekbe repítő élményén túl egy másik világ, ahol a szabadság (pénzügyi függetlenség) sokkal többet ér ennél.

    Voltam Dániában, Koppenhágában, ahol a biciklisek szó szerint kiszorították az utakról az autósokat és mindenki biciklivel jár! Nem hiányzott az autó, biciklivel minden könnyen, gyorsan, dugómentesen elérhető volt és még kirándulásokat is lehetett vele tenni. Voltunk vidéken kirándulni: feltettük az alacsonypadlós, free wifi-s villanyvonatra a biciklit és sokkal gyorsabban és olcsóbban eljutottunk bárhová, mint autóval!

    Nem kellett egyetlen fillért sem tankolásra költeni, sem parkolásra. Ja és Dániában elektromos buszok járnak a városban. (nem troli, akkumulátoros.)

    “Aki ennyit keres az neked senki!”

    Hadd válaszoljak egy kérdéssel a kérdésedre: Aki nem autózik, hanem tömegközlekedik az szerinted senki?

    Nem attól leszel valaki, hogy autózol, hanem ahogy viselkedsz, amilyen jellemed van. Ezen a téren van még mit fejlődnöd, úgyhogy kezdjél el könyveket olvasni és iskolába járni, különben sosem fogsz többet keresni!

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Arni: Értem én, ez ellen kell tenni, fellépni, harcolni, hogy megváltozzon! Hogy vége legyen az olaj uralmának és jelenjen meg az alternatív techológia. Nem csak a villanyautó van, lehet hidrogén üzemanyagcellával is hajtani a kombájnokat, repülőgépeket, de más megoldások is léteznek.

    Egyenlőre nem ez a feladat/kérdés, hogy minden szektort kiváltsunk elektromossal. Csupán az, hogy jelenjen meg mielőbb az alternatív lehetőség, legalább egy réteg számára elérhetően, hogy helyet tudjanak változtatni önállóan az emberek legalább országon/városon belül.

    Csakhogy! Abban a pillanatban, amint megjelenik egy elfogadható ár/érték arányú elektromos autó mindenki ráugrik majd és mindenki olyat akar majd. A diesel, benzines kocsik elértéktelenednek, nem fognak kelleni senkinek, mindenki elektromosat szeretne, mert azzal az eddigiekhez képest INGYEN van a közlekedés!
    (Kis túlzás, de arányaiban igaz!)

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Nyilvánvaló,hogy már régen le lehetett volna váltani a belső égésű motorokat,hiszen kissé elavult technológia,az elv több ,mint 100 éve ugyanaz.Ezalatt minden más téren hatalmas technológiai fejlődés történt.De ameddig kőolaj van,addig úgysem fog elterjedni egyetlen más alternatív hajtásmód sem.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Horatius!

    Az ilyeneket csak halkan mondjad, mert jön s3000 fórumtársunk, meg mikor mi a neve, mert mindig változtatja, és le fog hülyézni!

    [i]“A legtöbb autós szomjazza az elektromos és hibrid autókról szóló híreket.
    Sajnos a Toyota hibridek amilyen megbízhatóak és tartósak, olyan nagy átverés, mert az érdekességen túl nem spórol semmit. A Prius fogyasztása a gyári 4.3 helyett: 6.5 liter a valóságban. Városban lehet vele egy pár litert spórolni, de autópályán veszettül elkezd zabálni.”[/i]

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Megoldható olcsóbban is az elektromos közlekedés, mint a 10 millás gyári autó. 5 milláért van Reva, ami max.: 2 millát érne. De egyre többen foglalkoznak átalakítással is.

    Aki 100 ezret keres az járjon tömegközlekedéssel, vagy váltson munkahelyet. Nem autózhat mindenki, mert akkor nem férünk el az utakon.

    Szitkozódni lehet, csak nem használ, plusz önmagunkról állítunk ki bizonyítványt vele.

    A legtöbb autós szomjazza az elektromos és hibrid autókról szóló híreket.
    Sajnos a Toyota hibridek amilyen megbízhatóak és tartósak, olyan nagy átverés, mert az érdekességen túl nem spórol semmit. A Prius fogyasztása a gyári 4.3 helyett: 6.5 liter a valóságban. Városban lehet vele egy pár litert spórolni, de autópályán veszettül elkezd zabálni. A full-hibrid Toyota változat sem lesz jobb a 20km-es hatótávjával. Amilyen jó minőség, annyira visszafogják és csak nagyon lassan csepegtetik a fejlesztést.

    Az Opel Ampera/Chevrolet Volt az már valami a 65km-es villany hatótávval. Ez városban már használható és rövid távra vidékre is jelentős megtakarítással. Erre várunk igazán és egy elérhető árra!

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Horatius:
    De miben változtatna a városi paraszt ha 10 milla egy elektromos szutyok amivel még nem lehet korlátlanul közlekedni, és 410 a benzin literje amivel már nem tud közlekedni. Közben keres 100ezret?! Itt változtatni csak keveseknek van lehetősége, a többség meg végignézi vagy elmegy. Kettő közül válogathat… és ha szitkozódni akar ez miatt valaki, azt hagy szabadjon máá’ ebbe a mocskos nagy demokráciába, mást úgysem tehet.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Arni!

    Én nem gyűlölöm a személyautókat, csak eljött a változás ideje és a változás mindig nehézségekkel, áldozatokkal jár. Nekem is autóznom kell, mégpedig sokat, de rájöttem nem lesz jobb, ha folyton mérgelődök, panaszkodok miatta. Ezt a rengeteg elfecsérelt energiát inkább a megoldás keresésére érdemes fordítani.

    Az embereknek a változtatás megy a legnehezebben (agyilag), mert kezdetben nehéz elfogadni olyan dolgokat, ami eddig máshogy volt, ami szokatlannak tűnik.

    Nem az a válasz, hogy a kormányt szidjuk, mert nem ők tehetnek elsősorban a magas árakról, hanem a világ olajkartelljei. Váltsuk ki mással, térjünk át elektromos közlekedésre és a béka segge alá fognak zuhanni az üzemanyagárak. Vagy csak egyszerűen többet ne tankoljuk. Csak azért tudják eladni ennyiért, mert mindenki veszi, mint a cukrot. Mihelyt nem kell, nem lesz rá kereslet, máris értéktelenné válik.

    Meg kell adni rá a megfelelő választ, de az nem az, hogy szitkozódunk. Azzal csak saját magunknak ártunk.
    Vannak fontosabb megoldásra váró dolgok ebben az országban, mint az üzemanyagárak csökkentése és a kormány ezekkel foglalkozik. Az autósokról pedig lehúzza amit még lehet. De csak annyit. Többet nem tud lehúzni úgysem!

    Ja, hogy nem jól szavaztunk? Az könnyen lehet! Pedig vagy egy párt, aki gatyába tudná rázni az országot, csak még kevés a támogatottsága. Legközelebb legyünk okosabbak és hallgassunk a szívünkre, ne a Tv-re!

    Üdv.:

    H.

    ui.: Nem szoktam reggelizni, tudod spórolok, hogy legyen miből tankolni. Én tudom, hogy katasztrofális a tömegközlekedés, főleg vidéken. De muszáj fejleszteni és minél többen veszik igénybe, annál előbb jön a fejlesztés.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Hát én elképzelem, ahogy a csacsika család leteszi a verdát a garázsba és qrvára örül, hogy gyalogolhat, buszozhat, vonatozhat, stb… és a metrón wifivel netezhet. Hát ez tényleg nagy ötlet vazze! Csak ott igazságtalan a dolog, amíg a kisember a mindennapi kenyeréért dolgozik, addig az öltönyös söpredék pöffeszkedik a szolgálati Audiban, Merciben, stb…
    Van egy régi mondás: “nem az az úr akinek autója van, hanem akinek sofőrje van!” Sajnos lehet, hogy már elértük azt a szintet, amikor az is úr aki még tud tankolni magyar országon az autójába és ki tudja fizetni a rengeteg járulékot, adót. Hát gratulálok. Amúgy meg ez a tetű népség a kupolás cirkuszban lesz.rja nagy ívben a környezetszennyezést. Csak meg kell nézni a kamionok, buszok után a kipufogó füstöt!

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Itt már nem lehet hinni senkinek se sajnos. Egyébként a Fityesz is a Szotyesz utóda kivétel nélkül! A régi öreg komcsik taníttatták az Usa-ba, Svájcba, + ki tudja még hol a kölkeiket. Most ezek a tetvek vannak hatalmon. Nem lesz itt jó a kisembernek soha, csak ha egy csoda folytán eltüntetnék végleg örökre az ilyen szemét, önző, népnyúzó, tetűláda f.szfej Jankókat! (+ Jankónékat) Ezekért a tetteikért felelniük kell, és fognak is de lehet, hogy az már csak “odaát” lesz. Addig mi itt szívunk mint a torkos borz és eltartjuk a mozdonyszőke söpredéket is aki szaporodik, nem dolgozik csak élősködik rajtunk. Választhatunk: 1. vagy kimegyünk nyugatra rabszolgának (aki még egészségileg bírja) 12-14 órákat dolgozni, vagy 2. itthon “sz.ré-h.gyé” 8 órába robotolunk. Na persze akit még hagynak dolgozni.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Javaslom váltsunk szemléletet és ne bosszankodjunk, szörnyülködjünk többé az egyre emelkedő üzemanyagárakon, hisz megállítani így úgysem tudjuk. Nem a kormány miatt van ez, hanem az egész világ erre épül az olajbizniszre.

    Tudom, hogy elsőre nehéz, sőt morbidnak tűnik, de inkább szurkoljunk az üzemanyagáraknak, hogy menjenek minél feljebb! Hajrá Benzin, ne hagyd magad Gázolaj, húzzatok bele fiúk, ki éri el előbb az 500-at?!! 🙂

    Nézzük a jó oldalát, a jótékony hatásait ennek a féktelen áremelkedésnek:

    – Egyre kevesebb lesz a feleslegesen autózó, hamarosan csak az ül autóba, akinek nagyon-nagyon muszáj!
    – Budapesten és a nagyvárosokban kevesebb lesz a dugó, tisztább lesz a levegő!
    – Országosan egyre többen használják a tömegközlekedési eszközöket, melyeket így sűrűbben indítanak és gyorsabban fejlesztik majd az infrastruktúrát. Budapesten már mindhárom Metróban ingyenes wifi működik a teljes vonalon! Azért ez nem gyenge, így gyorsabban telik az idő!

    – Az autógyárak gőzerővel fejlesztik az elektromos autókat (és konnektoros hibrideket), és igyekeznek minél előbb használható, elérhető típusokat piacra bocsájtani. A gigantikus kereslet hatására villámgyorsan elterjednek!

    – Minél magasabb az ár, annál nagyobb a nyomás! Minél nagyobb a nyomás, annál előbb és hatalmasabb erővel robban be a változás! Ez fizikai törvény, nem vita kérdése!

    ui.: Akik kénytelenek autóval járni dolgozni, nekik muszáj menni. Ezt megértem, sajnálom. Találni kell megoldást, mert mindenre létezik. A bosszankodás semmire sem megoldás.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    A “nagy” FIDESZ mennyire tudta mit kell csinálni az elszabaduló benzin árakkal, míg ellenzékben volt. Mióta hatalmon vannak, AMNÉZIÁSAK! Vagy csak egyszerűen gerinctelen, vastagbőrű férgek! Elmehetnek a jó náthás 3,14csába, de minél hamarabb.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Na de sebaj, mert a bérünk, tiszteletdíjunk, és egyéb bevételeink, adóink, ennél sokkal nagyobb mértékben fognak emelkedni.
    Jó lesz……… majd egyszer talán nekünk, vagy a fiunknak, vagy az ő fiának, ahogy ezt apáink is remélték.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    Lehetséges, múlt hét közepén valóban 5 forinttal drágult a benzin, én úgy tudtam, már szerdától, így amiatt nem vettem hozzá a további 12 forintos emeléshez.

  • 2017.10.31. at 05:57
    Permalink

    A cikk(író) sajnos téved…
    A benzin ára egy hét alatt nem 12, hanem 17 forinttal emelkedik (dec. 29 csütörtök 5 Ft, jan. 1. vasárnap 6 Ft, és jan 4. szerda 6 Ft)!

Vélemény, hozzászólás?