Nem a gázolaj, a benzin ára csökken

Szerdától jelentősen olcsóbb lesz a benzin, nem úgy a gázolaj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csökken a gázolaj és a benzin közötti árkülönbség, utóbbi ugyanis jelentős ármérséklést kap a hét derekán.


Múlt héten nőttek ugyan az üzemanyagárak, a gázolaj esetén jelentősebben, de még ott sem annyira, mint amennyire most szerdán csökkenni fog benziné. Szerdán ugyanis a Holtankoljak.hu információi szerint literenkénti 8 forinttal mérsékli a benzin literenkénti árát a MOL. A gázolaj ára ugyanakkor nem változik. Először fordítva, a gázolaj áresését jelentve írta a Holtankoljak.hu is az árváltozást, onnan magunk is átvettük, ám most nem a dízelesek, a benzinesek örülhetnek.
Így aztán a szerdai módosítással a 95-ös benzin literenkénti átlagára 306 forintra csökken, a gázolajé 299 forint marad. Utóbbi a szerényebb, ugyanakkor minden üzemanyagár jóval kedvezőbb, mint akár az egy évvel ezelőtti. Még jelentősebb előny látható, ha az egykori csúcsárakra emlékszünk. A gázolaj és a benzin ára egyaránt 450 forintos csúcson tetőzött 2012 első felében, azóta kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, de összességében csökkentek az árak. Lehet persze búslakodni azon, hogy a hazai töltőállomásokon tapasztalható áresés elmarad a világpiaciaktól, ezt az üzemanyagárak sajátos árösszetétele adja: a hazai árakban nagyon jelentős tétel a jövedéki adó.
Hirdetés
Számolni kell továbbá azzal is, hogy hiába a heti áresés, az egyes töltőállomások között bizony akár annak többszörösét kitevő, 30-40 forintos literenkénti áreltérések is adódhatnak, így nem csak a tankolás idejére, hanem helyére is jelentősen ajánlott figyelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:32
    Permalink

    A kereslet/kínálat beleszólhat, azt elfogadom. De ennyire? Elvégre mindkettőt kőaljból állítják elő és mindkettőnél a dollár-árfolyam a döntő…no mindegy, kár ezen rágódni.

    Egyébként igaza van az előttem szólónak, a Holtankoljak.hu szerint a benzin lesz olcsóbb…majd kiderül.

  • 2017.10.28. at 08:32
    Permalink

    főleg úgy, hogy az a másik vég/mellékterméket…eleve olcsóbbnak kellene lennie. csak itt is érvényesül, ha vmiből sokat adnak el, annak felmegy az ára. 290-es gázolajjal már el lehetne lenni, inkább azt kellene magyarországon, hogy a minősége jobb legyen a gázolajnak….

Vélemény, hozzászólás?