Ez is eljött: csökkennek az üzemanyagárak

Szerdától olcsóbban tankolhatunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerdáig még érdemes kihúzni tankolás nélkül, akkortól ugyanis a benzinért és a gázolajért is kevesebbet kell majd fizetni egy kicsivel.

Érdemes várni a tankolással, főként a benzin ára csökkenhet - írtuk tegnap, ma pedig már azt mondjuk, hogy valóban ajánlott szerdáig odázni a töltőállomások felkeresését, ugyanis akkor a benzin és a gázolaj ára egységesen 3-3 forinttal megy majd lejjebb.
Július utolsó napján tehát 420 forint lesz a 95-ös, 419 a gázolaj átlagára, ezzel csökken is a hó során eddig tapasztalt, a benzinnél literenkénti 14, a gázolajnál 10 forintos drágulás, de a hó elején érvényes 409 forintos benzin- és 412 forintos gázolaj-átlagár még mindig csak kellemes emlék marad. Kellemetlenebbnek nevezhető ugyanakkor a tavaly a benzin esetében áprilisban, a gázolajnál februárban adódott 450 forint körüli - eddigi legmagasabb - átlagár, ami az egyes töltőállomások között látható jelentős árszórás miatt a drágább helyeken még ma is visszaköszönhet.
Hirdetés

Aki tehát spórolni kíván tankoláskor, az nézze a kutak totemoszlopait, s keresse a kedvezőbb árúakat, hiszen akár 20-30 forintos eltérések is adódhatnak az egyes helyek között. Természetesen várjon szerdáig, hogy literenkénti 3 forintot mindenképp nyerjen, vagy régi és bevált módszer szerint tankoljon fix összegért!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?