Rosberg örülhetett a Monacói Nagydíj után

Szerencsét hozott Rosbergnek és Vettelnek a safety car

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mercedeses Nico Rosberg zsinórban harmadik győzelmét aratta Monte-Carlóban, a Monacói Nagydíjon. Vettel lett a második a pole-ból induló Hamilton előtt.


A rajtot Hamilton jól kapta el, komolyabb ütközés nélkül úszta meg a mezőny az első kört. Mögötte Rosberg és Vettel volt a sorrend. Az élen haladó hármasból elsőként Vettel állt ki kerékcserére a 37. körben, egy körrel később Rosberg, ezt követően pedig Hamilton is új abroncsokat kapott. A sorrend ezt követően egészen a 64. körig változatlan volt, amikor a Toro Rosso pilótája, Max Verstappen hátulról nekiütközött Roman Grosjean Lotusának.
Hirdetés

A 17 éves Verstappen nagy tempóval a falnak csapódott, szerencsére sérülés nélkül úszta meg az esetet. A baleset miatt a pályára küldték a safety cart, amely felborította az élen a sorrendet. Hamilton kiment kereket cserélni, míg a többiek a pályán maradtak, így Rosberg, Vettel, Hamilton lett a sorrend. Az újraindítást követően Rosberg meglógott, Hamilton egy pár körig tapadt Vettelre, megelőzni azonban nem tudta. A befutóig az első három versenyző között a sorrend nem változott, így Rosberg zsinórban harmadik futamgyőzelmét ünnepelhette a hercegségben.
Monacói Nagydíj, végeredmény (78 kör, 260,52 km), a pontszerzők:
  1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:49:18.420 óra
  2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 4.486 másodperc hátrány
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 6.053 mp h.
  4. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 11.965 mp h.
  5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 13.608 mp h.
  6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 14.345 mp h.
  7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 15.013 mp h.
  8. Jenson Button (brit, McLaren) 16.063 mp h.
  9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 25.056 mp h.

Leggyorsabb kör: Ricciardo, 1:18.063 perc
Pole pozíció: Hamilton
A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 14 van hátra)
Pilóta Pontszám Csapat Pontszám
1. Hamilton 126 1. Mercedes 242
2. Rosberg 116 2. Ferrari 158
3. Vettel 98 3. Williams 81
4. Raikkönen 60 4. Red Bull 52
5. Bottas 42 5. Sauber 21
6. Massa 39 6. Force India 16
7. Ricciardo 35 7. Lotus 16
8. Kvyat 17 8. Toro Rosso 15
9. Nasr 16 9. McLaren 4
10. Grosjean 16

A bajnokság két hét múlva Kanadában folytatódik, utána Ausztria és Anglia nagydíja következik még a mogyoródi Magyar Nagydíj előtt, melyre július utolsó hétvégéjén kerül sor.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?