Színes egyéniség a Citroën C3 Picasso Code
Színjátszó kisbusz a Citroëntől
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egyedi felnivel és színes díszítőelemekkel alakították ki a C3 Picasso legújabb speciális változatát.
Code névre hallgat a C3 Picasso legújabb, kézi váltós HDI 90 VTR+ modellre épülő különkiadása. A légkondicionálót, Bluetooth- és USB-kapcsolatot, függönylégzsákokat és tempomatot tartalmazó alapfelszerelés a következőkkel bővül a Code esetében: fehér vagy vörös 17 colos “lóhere” felnik, króm lökhárító-betétek, fényes fekete kilincsek krómbetéttel, fekete első és hátsó lökhárítók és visszapillantó tükrök, tetősínek, szőnyegek.
A Code kiadás négyféle fényezéssel kapható, a fehér felniket a kék és a vörös, míg a vörös felniket a fehér illetve szürke kasztnikhoz párosítják. Előbbi fehér koptatócsíkokkal és fehér rendszámtábla-kerettel érkezik, míg utóbbi két verzión vörös díszítőelemek láthatók.
A C3 Picasso Code különkiadás az Egyesült Királyságban körülbelül 300 fontos plusz költséget jelent az alap HDi 90 VTR+ változathoz képest, arról egyelőre nincs arról információnk, hogy hazánkban is elérhető lesz-e a sorozat.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Citroën Jumpy 1.9 D Confort, 2003 - használtteszt
Olcsó, de tágas családi autót keres? Megtaláltuk a megoldást: 9 ülés, alacsony futás, vezetett szervizkönyv, és az ár sem magas, 1,599 millió forint.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
CITROEN tesztek
Citroën DS4 1.6 THP Sport teszt 
Lényegében német példát követ a Citroën, hiszen a tömegmodell C4 alapjaira épül a sportos és prémiumos DS4. Az Audi már évek óta hasonló elvből profitál. Vajon bejön ez a franciáknak is?
Citroën C-Zero teszt 
Vásárláskor drága, üzemeltetésben szinte ingyenes a teljesen elektromos Citroën C-Zero. Emissziómentes, kellően erős villanymotorjával szó szerint az autózás új dimenzióját képviseli.
Citroën DS3 1.6 THP Sport teszt 
Trükközik a Citroën: a C3-alapú DS3 önálló néven, dögös külsővel, egyedi kisugárzással kelleti magát, remek vezethetőséggel, meglepően jó minőségben. Kezdhet félni a MINI?
Citroën C3 teszt
Leginkább arra voltunk kíváncsiak, vajon az új C3 1.4 VTi Collection is hozza-e a sokat hangoztatott, javulást mutató Citroën-minőséget?
Citroën C3 Picasso Exclusive teszt
Fussunk neki még egyszer! – hangzott el a szerkesztői ötlet, és így került hozzánk a Citroën C3 Picasso 1.6 HDi Exclusive, hogy újfent bizonyítson.
- Citroën C4 Picasso teszt
- Citroën Berlingo teszt
- Citroën C5 2.0 HDi 135 FAP Dynamique
- Citroën Nemo Combi 1.4 HDI XTR
- Citroën C4 Pallas 1.6 HDi
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Citroën Jumpy 1.9 D Confort, 2003 - használtteszt
- Argentínában a WRC
- Piaci körkép: dízel kombit nagy termettel 3 millióig
- Numéro 9 lesz a Citroën nagy limuzinja
- Kizárták a Portugál rali győztesét
- Hirvonen első győzelme a Citroën DS3 WRC-vel
- Jól látható volt a csatornafedél, nem fizet a biztosító
- Citroën DS4 2.0 HDi Sport teszt
- Citroën C4 Picasso 2012 kémfotó
- Lebukásra ítéltetett a Citroën luxusautója
Használtautó.hu
|
Ár: 895.000 Ft Évjárat: 2002 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 830.000 Ft Évjárat: 2003 / 7 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.799.000 Ft Évjárat: 2008 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |





















