Durvul a szmogriadó: már az Euro 2-es autókat is kitiltják

Szmogriadókor az autók harmadát kitiltják Budapestről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Módosította a Fővárosi Közgyűlés a szmogriadó riasztási fokozatában kitiltott autók körét: háromszor annyi autó számára parancsolhatnak megálljt, mint eddig.

Ahogyan az várható volt, módosította, szigorította a szmogriadó riasztási fokozatában érvényes forgalomkorlátozást a Fővárosi Közgyűlés. A korábbi korlátozás által érintett Euro 2-esnél rosszabb emissziós besorolású autók mellett a jövőben az Euro 2-esek sem közlekedhetnek Budapest közigazgatási határán belül, ha a légminőség miatt elrendelik a szmogriadó riasztási fokozatát.
Míg korábban mindössze az autópark 7-8 százaléka (Budapesten és Pest megyében 46-76 ezer gépjármű) kapott behajtani tilost, mostantól 29-32 százalék (Budapesten és Pest megyében 186-307 ezer gépjármű) lehet kitiltva Budapestről - a forgalmi engedélyek környezetvédelmi besorolása szerint a 2-es, 4-es besorolásúak számára is tiltott lesz mostantól a Budapesten közlekedés a szmogriadó riasztás fokozatában (figyelem, a forgalmiban látható környezetvédelmi osztály nem azonos az Euro-besorolással). Az elfogadott előterjesztésben rámutattak arra, hogy a módosítás által érintett autók már több mint 15 évesek, jellemzően 16 és 19 év közöttiek, míg a hazai autópark átlagos életkora a legfrissebb adatok szerint 13,7 év.
Hirdetés
Miként arról az MTI beszámolt, a közgyűlés kormánypárti többsége a szavazáson nem támogatta azokat az ellenzéki javaslatokat, amelyek a környezetvédelmi besorolás helyett a rendszámtáblák páros vagy páratlan végződése alapján, naponta felváltva tiltották volna be a személyautók közlekedését a szmogriadó alatt. Az LMP és a PM javaslataikat azzal indokolta, hogy egy ilyen szabályozást sokkal könnyebb lenne betartani, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerint azonban a jogszabályok nem engednek meg ilyen formájú tiltást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Nem keverném autós portálra az aktuálpolitikát, de “sajnos” egyetértek.

    Amúgy melyik országban módosítják a környezetvédelmi besorolást kedvezőbb mérési eredmény hatására? Azért is érdekelne, mert vannak olyan városok, ahová a belsőbb részekre (és nem a közvetlen belvárosba) sem mehetsz lassan euro 3 alatt.

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Fejlett országokban erre van mód. Nyilván itthon két stadion megépíttetése és működő utcai világítás méregdrágán gyengébbre cseréje és pár ember közvetett meggyilkolása miatt erre nem jut elég idő itthon…

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Ezért is hibás az a mostani gyakorlat, hogy egy LPG-vel szerelt autó a gyárinál kedvezőbb szennyezési értékek ellenére marad az eredeti besorolásban. Euro2-s motorból hármas kategóriába lehet vinni, ahogy az én euro 3-s autóm is kevesebbet szennyez, mint a benzines és/vagy diesel társai.

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Igazából a rengeteg – olajfüstöt kerregő robogóra – és nagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpár társaikra gondoltam, melyek egyre népszerűbbek a mindennapi közlekedésben és a munkavégzésben, de nagyon nem jó a levegő a közelükben.

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Ezt egy tesztnek kell felfogni. A Riasztási küszöbérték szerinti korlátozás évente max. pár napot jelent. Ráadásul este használható marad az autó. Sőt, valószínűleg büntetni sem fognak.

    A BKV buszokkal meg mi a baj, így is [b]“szélsőségesen tömegközlekedés-orientált”[/b] az egész. 🙂

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Mindennap autózom a fővárosban, de néha napokig egyetlen kétüteműt sem látok. Viszont naponta többször is kapok óriási fekete koromfelhőket a pofámba, mikor előttem az önjelölt sumakker páros lábbal ráugrik a gázpedálra, hogy a dízel krehácsával meggyorsulja a körúti villamost.

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Ne tegyük már ezért felelőssé azt a néhány csóri Trabit, Wartburgot meg Barkast, ami még közlekedhet a fővárosban…Komolyan, még mindig fel kell hozni a kétüteműeket a szmogriadó kapcsán? 2016-ban? Ahhoz már meglehetősen kevesen vannak. Most az egykori keleti blokk autóinak rajongója szólalt meg bennem, de hagyjuk már azt a kevés számú régi NDK-s autót békében pöfögni, ne kelljen már roncstelepre vinni még azokat is, hogy írmagjuk se maradjon…

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Sosem tudtam megérteni, hogy egy mondjuk 1000-es euro2-es suzuki miért környezetszennyezőbb mint mondjuk egy euro4-es 300 lóerős diesel szörnyeteg.

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    És inkább abban az irányban kellene elindulni ha már sarcolni akarnak, hogy rengeteg teljesen fölöslegesen erős autó is van ami értelmetlenül szennyezi a környezetet. Ezekkel a rendeletekkel megint a szegény rétegeket veszik csak célba, semmi értelme nincs. Ettől nem lesz tisztább a levegő.

  • 2017.10.28. at 08:09
    Permalink

    Pont ezt akartam írni… Amíg még mindig 3-400 Euro 1-es 15+ éves koromokádó busz járja a főváros útjait, addig én ezt kicsit túlkapásnak és képmutatásnak érzem.

Vélemény, hozzászólás?