Audi, Mercedes és Skoda rendőrautók 3,9 milliárd forintért

Szolid 3,9 milliárd forintért 550 új autót vesz a rendőrség

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyon komoly összegért, zömében prémiumautókat vásárol a rendőrség. Döntően hazai gyártásúak, jelentős árkedvezménnyel.


Múlt héten még részletek nélkül, de fotókkal számolhattunk be arról, hogy új autókat, Audikat kap a rendőrség. Mostanra pedig minden részlet ismertté vált. Miként az cikkében a Napi.hu írja, 550 új autót, 3,9 milliárd forintért vásárol a rendőrség. Az Audi csak a kisebbik flottát adja. A nemrégiben frissített (Kecskeméten is gyártott) Mercedes-Benz B-osztályból, egészen pontosan a 184 lóerős és összkerékhajtású B 220 4Matic kivitelből 225 példányt vásárol a rendvédelem. A legtöbb (153 példány) fehér színben, rendőrségi felszereléssel járőrautó lesz, ezek ára 6,33 millió forint (a lista szerinti alapár 8,62 millió). További 42 metálfehér fényezésű B-osztály rendészeti autó lesz, a fennmaradó 30 autó fekete, szürke, ezüst, kék és fehér színben rendőri jelzések nélküli ügyintézői autóként szolgál majd. Feltételezhető, hogy az előző szériából beragadt készletet kapnak jelentősen ár alatt a rendőrök, hiszen amúgy az összkerékhajtás nem feltétlenül kellene itthon ennyi autóba. A Mercedesek nettó vételára 1,399, bruttó 1,818 milliárd forint, havi karbantartási költségük pedig az előírt 120 ezer km/3 év garancia mellett havi 13 millió forint lesz, ami autónként a 3 éves tervezett használat alatt 2,08 millió forintot tesz ki.
Az aktuális rendőrautó-beszerzés második legnagyobb nyertese márkaszinten az Audi, hiszen 175 négykarikás áll szolgálatba. Delegációs autónak kilenc darab A6 V6 TDI - egyenként 10,08 millió forintért, több mint harmadával listaár alatt - havi karbantartási díjuk állítólag 538 ezer forint lesz (összesen). A beszerzés legizmosabb, vélhetően autópályákra szánt autói a 18 példányban érkező 333 lóerős S4 Avant 3.0 TFSI quattrók - ezek összesített ára nettó 138, bruttó 183 millió, havi szervizköltsége 1,3 millió forint. A múlt héten mutatott, győri gyártású A3 Limousine 150 példányban, az alap 1.4 TSi motorral érkezik a rendőrséghez, ám csupán 30 lesz közülük járőr - azok ára felszereléssel együtt nettó 4,85 millió forint, míg a rendőrségi jelzés nélküli, 120 példányos ügyintézői flotta tagjai egyenként nettó 3,85 millió forintba kerülnek (itt is igen jelentős az amúgy bruttó 6,5 millióról startoló listaárhoz mért kedvezmény). A teljes A3 Limousine flotta nettó ára 608,5 millió forint, áfával 786,2 milliót tesznek ki, havi karbantartásuk 6,8 millió forintba fog kerülni.
Hirdetés

Bár márkaszinten a Mercedes adja a legtöbb új rendőrautót, konszernként a VW-csoport, ugyanis a rendőrautóknál régi ismerősnek számító Skoda ismét szállíthat 150 darab 1.4 TSi (140 LE) motoros Octavia Combit. Az Ambition felszereltségű, rekorder csomagterű alsó-középkategóriások kivétel nélkül felmatricázott, fényhíddal szerelt járőrautók lesznek, egyenkénti áruk nettó 5,19 millió forint, a teljes flotta bruttó ára kereken egymilliárd, havi szervizköltsége 5,8 millió forint. Az új rendőrautók kiszállítása már e hónapban megkezdődhet, a teljes park átadása a 2015 első negyedévében várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Az éhező gyerekek alapítványába is, ha belegondol az ember jobban, főleg C kategóriásokat etessek én ? Én, a -leendő- sajátom helyett ? Etesse az, aki megcsinálta ! Akkor az etetésére is legyen elég a segély, ne csak a kocsmába !
    Egy gyerek felelősség, és az a szomorú, hogy a felelős állampolgárokat “teszik” felelőssé, hogy etessük a felelőtlenül vállalt és megszületett gyerekeket.
    Ugyanezért van az is, hogy egyesek inkább évekig próbálkoznak lombikbébiprogrammal, ha máshogy nem jön össze, minthogy az intézetből szintén egy ilyet fogadjanak örökbe. Saját városomban, az ismertségi körömben a példa, hogy doktori “szülők” fogadtak örökbe egy színes gyereket, aki idővel szépen elzüllött és már nem az első rendőrségi ügye van a csávónak. Ez nem fajelmélet, nem általánosítás, ez tény. Okos ember a más kárán tanul, úgyhogy én személy szerint nem sajnálkozok mások nyomorán, mert ha én lennék rászoruló, rajtam ki segítene ??!…
    Az egyes polgárok saját maguknak előidézett bajaiért ( mint a fent taglalt túlzott gyermekáldás, hitelek, stb ) nem tehető az állam felelőssé. Avagy pontosabban ahogy látom tőled is, tehető, csak minden rációt nélkülöz.

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Akkora ostobaságokon veszekedtek, hogy az eszem megáll… A cikk több, mint fele nem igaz. Autópálya alosztályok kaptak Audikat, a Készenléti rendőrség Mercedeseket és néhány kapitányság A3-ast. Nem annyi db-ot amennyit a cikk leír és nem annyi összegért. Megjegyezném még, hogy ezt nem a Magyar kormány, hanem a Schengeni külső határok alap finanszírozta. Skoda oktavia, yeti és Mercedes sprinterek, mint rab-csapat szállító gépkocsik kerültek külső határokra a 300.000 km.t futott agyonhajtott 10 éves Skoda oktaviak helyett.

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Kempelen megint hozza a formáját, megint mindenkinél jobban tud mindent, a szarnak is meg tudja fogalmazni milyen az íze.
    Tisztelt (vagy már lejáratott, ezáltal nem tisztelt) Kempelen ismeretlen fórumozó: Ha lehet az én komentemet ne kommentáld, majd aki normális hangnemben tud elemzi azt!

    Sok emberrel egyet értek, hogy túl drága volt ez a nem csorba kapa a kezükbe. Nekem eddig volt jó/rossz tapasztalatom a rend őreivel, szóval nem vagyok vadul ellenük. Szomszédos Ausztriában (ahová gyakran visz az utam) érdekes mód elég a Skoda és VW Turan sereglet a közutakon. Pár A6-ost is beszereztek ugyan, de mint tudjuk, más dimenziókban játszanak a hazaihoz képest.
    Éhező gyerek: Ezzel csak az a baj, hogy ebbe nem csak a privát, otthoni szféra tartozik, hanem sok óvoda / iskola is. Sajnos ismerőstől hallom, hogy a szülőknek külön gyűjtést kellet szervezni, mert állítólag az iskolának nem volt pénze megfelelő mennyiségű gyümölcs/zöldség/ normális húsáruk beszerzésére. Kifli tejjel unalmas volt hónapok alatt.
    De kicsit nem is ide tartozik, ezért részemről is OFF témának titulálnám.
    Lényegében csak a véleményünket írjuk le, fent magas ívről le****ják, úgyhogy felesleges ezen civódni. A sok (K)e(MP)sztelen meg hadd vergődjön. Ha szerinte mások azt teszik, mert kinyilvánítják a véleményüket, akkor őt nem is minősíteném.
    Remek pszichológiai kutatásokat lehetne itt csinálni az emberek beilleszkedni nem tudó jelleméről. Jó dolog a különcség, de egy idő után zavaró.

    Üdv.

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    kempelen-holiday

    Na mi van? Lapulsz mint sz.r a fűben? Mellékelek egy kis korrekt beírást tőled, hogy mindenki lássa milyen is vagy te valójában:
    “menőmanó, ismét nem mondasz igazat, mert engem SEM tiltottak ki soha. Sosem mondasz igazat. Szerintem te vagy kisokos, meg elme, meg zsolti, meg pqowieurzt, meg régimotoros l-ll-lll meg az összes béna, akit kitiltottak innen valaha. Mind te vagy, képtelen vagy magad álcázni. Te vagy brigifőnöke is és te vagy bugris is, mind te vagy, mert annyi időd van a talicska tologatás közt itt lenni, hogy szinte csak magaddal beszélgetsz. Nyilván nem megy az építőipar, így ráérsz.

    De én is te vagyok, és tulajdonképpen amikor velem vitatkozol, akkor is magaddal beszélgetsz, mert magadat sem tudod elviselni.
    Te vagy Iceman, Barca, te vagy szaboata, te vagy dr Jekyll és Mr. Hyde is.

    Orvos látott már? :-DDD
    Reggeltől estig magadban beszélgetsz ember!”

    Nálad nagyobb hazug és köpönyegforgatóbb alak nem szokott kommentelni, ebben biztos vagyok.
    Már most gondolkodhatsz a jövő évi neveden, hiszen az eddigieket ismételten lejárattad.

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Köszönöm, hogy megállapítottad mennyit ér a véleményem. Remélem a sajátoddal is tisztában vagy. 🙂

    Minek köszönhetem a valódi lényed felfedését? Jön a Karácsony? Vagy csak megint elcseszted a belépésnél? 😀

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    [i]“Vicces, hogy pont te hánytorgatod fel bárki ócsárolását, amikor legtöbbször pont te teszed azt sokakkal, ismeretlenül.”[/i]

    Ezt te pont úgy nem tudod bebizonyítani, mint eddigi állításaid többségét. Szerintem ne küszködj vele. Adó, közlekedési és etikai kérdésekben sem releváns a véleményed, de számos más kérdésben sem.

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Nem véletlenül tettem. Ha visszanézed az első hozzászólásomat, ott is csak tükröt állítottam az alatta levő két blabla elé. Most elétek tettem ugyanezt.
    Nem volt kétségem felőle, hogy rosszul fog esni nektek. Az igazság fáj, tudom.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Vicces, hogy pont te hánytorgatod fel bárki ócsárolását, amikor legtöbbször pont te teszed azt sokakkal, ismeretlenül.
    Szerencséd, hogy a kormány nem vezeti be az ostobaság adót, mert akkor nagyon rosszul járnál, meg gondolom magukkal sem akarnak kicseszni. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Én az itt okádóknak azt kívánom, hogy az ő munkaeszközük egész életükben legyen csorba, ferde, kényelmetlen, komfortmentes. Világ életükben lyukas cipőben dolgozzanak, munkaruha nélkül, kőkorszaki technológiával!
    Ez jár mindnek.

    Kiemelem: nagyon vegyes a véleményem a rendőrség munkájáról. Az itt méltatlankodók viszont egytől egyik pitiáner, ócska, ostoba alakok, akik természetesen klimatizált munkahelyekről fossák a szót, ócsárolnak bárkit, mert az ingyen van!
    Netadót!
    Ostobasg adót!

    Nem fog fájni, hogy csak páran maradunk!

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Minden mindennel összefügg. A demagógia pedig demagógia akkor is, ha az magyarázható.
    Te egy kormányellenes ember vagy, neked nem lehet jót tenni. Nekem az is elég lenne, ha a rendőrség megvédene. Az pedig nem zavar, ha normális eszközökkel dolgozhatnak, mert ezt senkitől nem sajnálom. Ha dolgoznál, akkor tőled sem sajnálnám.

    A cikket meg olvasd el, értsd meg aztán mercizzél meg audizzál.

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Hogy hány db. és milyen gépkocsira van szükség, azt hagyd az illetékesekre még akkor is, ha ebben az országban a focitól kezdve a közgazdaságtanon és az egészségügyön át a rendőrautó-beszerzésig, mindenhez, mindenki ért.

    “a “lejárt szvatosságu “kordét elvisziuk a főnök-zsaruk és rokonai! Bizony. ”

    A 10 éves sz.rrá hajtott, félmillió kilométert futott Octaviákat, Mondeokat? (mert azok lesznek lecserélve, nem a 3 éves Astrák és Yetik)
    Na azokat vihetik…

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Rendőrségnek autókat ügyintézésre?? 150db-ot, 650 misiért??
    Ügyintézésre nem kell tekintély! Arra jó lett volna a hazai is, biztos ott is kaptak volna kedvezményt…

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Valóban nem lehet a gyermek szegénységet a rendőrautók árából kiváltani.
    Ez így van, de lehetne egy kicsit korrektebb hozzáállással (addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér) olyan rendőrautókat vásárolni, ami nem tűnik az átlag polgár szemében rongyrázásnak és a fenntartásuk nem drágább a normál autókhoz képest.
    A rendőröknek nem a megjelenés a fontos, hogy prémium autóra legyen szükségük. Ne attól legyen tekintélye, hogy Audiból, Merciből száll, ki mert attól meg a kapa kieshet a szájából. Nincs szükség összkerék hajtásra sem, aminek a fenntartása szintén feláras.

    Arra az általánosításra jutni, hogy a szegény gyerekek szülei a legnagyobb alkohol és dohány fogyasztók, igen csak felháborító. Sokat elmond a hozzászóló primitív, antiszociális jelleméről. De hát ki lenne más mint esztelen kempelen.
    A Forma 1 ide keverése, már csak hab az esztelensége tortáján. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Én emlékszem ám 3 évvel ezelőtt a nagy vitákra ugyanezen oldalon, amikor jöttek a kifutó H-Astrák. Akkor nem a rongyrázás volt a probléma, hanem épp ellenkezőleg, hogy azoknak az autóknak nincs tekintélyük, kicsik, nem itthon gyártották őket, stb. Most jönnek tekintélynövelő, normális középkategóriás méretű, zömében itthon gyártott járművek, és most ez a baj. 🙂 De a magyar ember már csak ilyen, felénk az elégedetlenkedés az élet alapvető eleme, ha jogos, ha nem.

    Mellesleg abból az alig 4 milliárdból, amiből frissítik a járműparkot és melynek jelentős része a Mercedesek és Audik magas hazai hozzáadott értéke miatt más formában visszafolyik, aligha lehet a gyermekszegénységet felszámolni. Hagyjuk már ezt a szociális demagógiát, könyörgöm.
    A járműbeszerzést meg sehol a világon nem ahhoz kötik, hogy hány évet szolgál a rendőr a testületben.

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Nekem sajnos nincsenek jó tapasztalataim rendőrökkel. Ha már az állam rendesen lehúzza a bőrt állampolgárairól, ezen a beszerzésen azért, ha “átlagosabb” vagy legalább nem prémium autókat vettek volna lehetett volna spórolni egy keveset és ezt az összeget értelmesebb, jobb célra elkölteni. Egyébként leginkább gyalogos járőrökre lenne szükség. Szaladgálós/ járőr kocsinak teljesen felesleges az Audi és a Mercedes. A hazai termékért jár a plusz pont, de én Tisza cipőt, Csepel biciklit adnék rendőreiknek.

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Valóban baj, ha csak ezt érzékeled. S hogy ezt még alá is húzod….
    Vélhetően azért érzékeled ezt, mert autóbuzi vagy, ez érdekel.

    Vannak rossz és jó tapasztalataim is a rendőrökkel. Akkor most húzzam ezt alá?

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    [b[u]]A baj alapvetően az hogy a rendőri munkából csak az autósok és az átlag állampolgárok zaklatását és büntetését érzékeljük. Dolgozó fehér ember csak a pénzbeszedés eszközeként érzékeli a rendőrt,mindeggy mikor miért csak fizess!
    Amíg a vogyonelleni büncslekményekben nem érzékelhető változás,a lakosság finomanszólva nem tiszteli a rendőri munkát. Magyarországon nem jellemző a segítő,inteligens RENDŐR ,tehát minden ilyen jellegű kiadást jogosan elutasít a nyomorgó dolgozó.[/b][/u]

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Én pedig azt szeretném kiemelni, hogy a Forma 1 jogdíja 8 Mrd Frt, amiért senki nem hőbörög. Pedig egy hétvége….
    A gyermek étkeztetés fantasztikus dolog, de az éhes gyerekeknek a szüleik nem adnak enni, akik viszont a legnagyobb cigaretta és alkohol fogyasztók az országban…ha nem lenne Forma 1, akkor 2 évig lehetne alkoholista és cigi függő népek gyermekeit etetni

    Ugye, hogy ez demagóg? Pont annyira, mint az alatta lévő két hozzászólás. Álljatok már le!

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Hogy néz már ki egy rendőr Suzukiban??? Sokkal jobb megjátszani a gazdag országot ahol minden rendben van és már a rendőrök is Audival és Mercivel járnak . Mellesleg a 2006 os tüntetésen is mikor eltüzeltek pár Skoda rendőrautót a békés tüntetők sokkal jobban nézett volna ki a híradásokban ha pl egy Audi vagy Merci ég . Lehet , hogy a kormány erre a marketingre szeretne rágyúrni ! Csak halkan jegyezném meg hogy a gyermek étkeztetésre kellene egyszeri 4 milliárdot fordítani azért hogy ne legyenek éhes gyerekek az iskolában óvodában arra nincs pénz de erre van … igazán gratulálni tudok a kormánynak eme csodás beszerzésekért . Fura viszont , hogy gyorsan az új közbeszerzési törvény előtt beszereztek 4 milliárdért rendőrautót mikor hasonló tendert 2-3 éve is kiírtak már … naaaaa mindegy lehet csak számomra furcsa .

  • 2017.10.28. at 23:20
    Permalink

    Ez mind nagyon szép és jó. Díjazom, hogy az állam hazai gyártású terméket vegyen. De egy ilyen csóró országba Audit és Mercedest,. Jobb lett volna Suzukit venni, gyanítom egy Audi árából azért ott is ki jött volna 2-3 Sx4, talán a “népharaggal” sem szembesültek volna annyira kedves, jó járőreink. Ráadásul a járőrözés a csodás turbós Tsi motoroknak nagyon kedvez.

Vélemény, hozzászólás?