Drift éjszaka a Rabócsiringen

Szombaton driftverseny Máriapócson

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén ötödik alkalommal rendezik meg Máriapócson, a Rabócsiring drift-éjszakáját, mely a műfaj legsötétebb bugyraiba ígér betekintést.

Augusztus 27-e a Drift éjszakája lesz Máriapócson. Ezúttal is a Drift sötét oldalának kitárulkozását ígérik a szervezők. Állítólag az egész környéken mást sem lehet majd hallani mint az üvöltő motorokat és síró gumikat. A friss levegő illatát az egész éjszakás drifttől terjengő édeskés gumiszag veszi majd át. Olyan dolgok lesznek láthatók majd, amit nappal nem vagy csak alig lehet észrevenni. Lángoló kipufogót, ahogy a belőlük kilövellő lángcsóvával bevilágítják az autó mögötti sötét teret és egészen biztosan lesznek még vörösen izzó turbók, féktárcsák, utolsókat rugó, szikrákat szóró gumik is.
Vérre menő küzdelmet ígér a páros (Tsuiso) csata, nem csak a mezőny, a tét is egyre erősebb, illetve nagyobb, hiszen a folyamatosan növekvő drifting.hu csapata évről évre egyre komolyabb háttérrel áll az esemény mögött. Így garantált a drift szerelmeseinek a szórakozás és a fergeteges bulival, valamint drifttel töltött éjszaka Máriapócson. Aki erre a különleges drift élményre vágyik, azt e hét végén, azaz augusztus 27-én várják Máriapócsra, a Hunakamo Se. szervezésében zajló 2011. évi Hell Energy - Night Drift Series OB 2. PRO futamára.
Program
Augusztus 26: Edzésnap
  1. 8:00 Kapunyitás


  2. 08:00-10:00 Regisztráció Eligazítás


  3. 09:00-18:00 Drift Edzés

Augusztus 27: Verseny nap
  1. 9:00 Kapunyitás
  2. 11:00-18:00 Drift Eedzés
  3. 18:00-21:00 Kvalifikáció
  4. 21:00 Verseny


    2 napos jegy elővételben 1700, helyszínen 2000 Ft.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?