Nyereményautó és Guinness-rekord: VW-találkozó a Hungaroringen

Szombaton Volkswagenek lepik el a Hungaroringet, már nem csak Golfok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szombaton Volkswagenek lepik el a Hungaroring aszfaltját: harmadik alkalommal rendezi meg hazai találkozóját a márka.

Harmadik éve rendezi hivatalos márkatalálkozóját a Volkswagen Mogyoródon, a Hungaroringen. A korábban kizárólag a Golfokról szóló összejövetel idén (szeptember 27-én, szombaton) már a Transportert és a márka összes többi modelljét is ünnepli, várja, és kiállítja. Látható lesz a nemrégiben általunk is tesztelt e-up! és az e-Golf, külön Hippifalu vonultatja majd fel a különféle Transportereket. Kétezernél is több kiállított autót ígérnek a tízezernél is több látogatót váró rendezők. A harmadik hivatalos VW találkozóra 300 forint a belépő. Idén sem marad el a tombola, a 40 éves Golfra emlékezve jelképes 40 forintos áron kapható a jegy, amivel egy 1994-es, mindössze 127 ezer kilométert futott Golfot lehet megnyerni. (Részletei a keretesben!)
A kapuit délelőtt 10 órakor nyitó Volkswagen-találkozón kipróbálható lesz a vezetéstechnikai pálya, illetve a Hungaroring területén található és a nagyközönség számára többnyire ismeretlen Off-road Centrum is, melynek területe Amarok, T3 Syncro és Tiguan modellek volánja mögött lesz bejárható. Lesznek továbbá gokart futamok, kipróbálható távirányítású modellautók és helikopterek, a Golf tulajdonosok számára pedig ingyenesen autóátvizsgálás a Volkswagen szakembereivel. A hölgyeknek sminkelés, illat tippekk, termékpróbák és kézápolás, kisgyermekeknek mesesarok, bábszínházi előadások, játszótér, közlekedési park és arcfestés.
A nyereményautóról
Kovács úr bő húsz évvel ezelőtt, 1994-ben egy téli napon vásárolta meg az 1.4-es, 60 lóerős benzines motorral szerelt, tűzpiros III-as Golfot a Deák Ferenc téri Volkswagen márkakereskedésben. Az autó és tulajdonosának története ritkaság számba megy, hiszen a kocsit különleges figyelem övezte: idősödő gazdája 17 évig szinte kizárólag a család közeli telkére járt a Golffal. Az év többi részében fénytől, csapadéktól, fagytól megóvva garázsban tartotta azt. Tizenhét év sok idő, ám Kovács úr mindösszesen 27 ezer kilométert autózott féltve őrzött kedvencével. A végig vezetett szervizkönyvű négykerekű 2011-ben került új tulajdonosához, ekkor a Golf napi feladatokhoz jutott: a III-as korát meghazudtolóan kezdte róni az utakat. Második gazdája három év alatt majd százezer kilométert tett az autóba, ám ő is sok figyelmet fordított szerzeményére, így az kifogástalan állapotban maradt.
A Porsche Pest telephelyére húsz év után került ismét az idei Volkswagen-találkozó nyereményautója, amit a Das WeltAuto és a Porsche Inter Auto segítségével újítottak fel. Elsőként fényezésének sérüléséit javították ki, érdekesség, hogy korróziót nem találtak rajta. Ezt követően fék- és futómű-alkatrészeket, sebességváltó és motortömítéseket cseréltek, valamint kapott az autó egy nagyszervizt is. Minden felhasznált alkatrész eredeti Volkswagen alkatrész volt, melyeket a Porsche Hungaria Parts Center, a Volkswagen AG gyár regionális alkatrészközpontja szállított.
A korábbi évekhez hasonlóan itt lesz először megtekinthető több új Volkswagen modell, így a Golf Sportsvan, a Golf GTE és az e-Golf is hazánkban. De autós különlegességekből egyébként sem lesz hiány: a rendezvényre érkezik ugyanis az 503 lóerős GTI Vision Roadster és az 1957-től 2013-ig Brazíliában gyártott Volkswagen T2 sorozat utolsó, 1200 példányos "Last Edition" kiadásának legutolsó darabja is.
Hirdetés
A Volkswagen a Magyar Postával karöltve az idei Volkswagen-találkozón Guinness-rekordot készül megdönteni, a több ezer autót megmozgató eseményen a kiválasztott kategória nem a gépkocsikhoz fűződik majd, hanem a Magyar Posta segítségével "Az egy helyről feladott legtöbb képeslap" eddigi világrekordját szeretnék felülmúlni. Az éppen aktuális csúcs 2013. július 18-án, Salt Lake City-ben, az amerikai Utah államban született, akkor 2984 üdvözlőlapot regisztráltak a bírák. A rendezvény során szigorú szabályokat betartva lesz lehetőség ennek az eredménynek a túlszárnyalására, a résztvevőknek előzetes regisztrációra van szüksége. A Magyar Posta boxjában már kizárólag azok adhatják le a rendezvényen kapott képeslapjukat, akiknek a helyszíni azonosítása megtörtént. A képeslapokat 13:00-16:00 óra között kell majd bedobni a kihelyezett postaládákba, a Magyar Posta egyedi bélyegekkel készül az eseményre.
Délután a Bëlga gondoskodik a jó hangulatról, utána bográcsozás, tábortűz, gitár, igazi "woodstocki" hangulat zárja a rendezvényt a Doors Emlékzenekar & Joe Cocker Coverband közreműködésével a Transporter Hippifaluban. Az előre regisztrálóknak arra is lehetőségük nyílik, hogy a Hungaroring területén felhúzott ideiglenes kempingben aludjanak kedvencük fedélzetén vagy sátorban. A napközbeni hőmérséklet szinte nyáriasnak ígérkezik: napsütés és 20 Celsius fok, hajnalban azonban csípős hideg, 8 Celsius fok várható. További információk: www.volkswagen-talalkozo.hu.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?