Tessék készülni, ingyenes lesz az iGO

Születésnapi ajándék: ingyenes iGO az NNG-től

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tízéves születésnapot ünnepel az NNG, így itthon 10 napig ingyenesen letölthetővé teszi az iGO okostelefonos verzióit.

Szép gesztus, hogy az NNG tíz napra ingyenesen letölthetővé teszi az iGO navigáció okostelefonos verzióit, ám valójában nem nagy bónusz. Az ingyenes program ugyanis csak a legfrissebb Magyarország térképet tartalmazza, külföldieket nem - itthon, pláne okostelefonnal pedig ugyebár már sokkal inkább a Waze a kurrensen használt alkalmazás. A telefonra telepített iGO pedig (mobilnet nélkül) külföldön lenne praktikus. A gesztus apropója, hogy éppen tíz éve annak, hogy az alapítók létrehozták a ma már világszerte milliók által használt iGO Navigációs szoftvert, ami a maga idejében gyorsaságával, térképtömörítésével valóban forradalmi volt.
Az iGO Navigáció legelső verzióját 4 programozó fejlesztette ki egy kis budapesti lakásban – innen indult hódító útjára 2005-ben. Jelenleg 770 főnek ad munkát az egykori garázscég, s további 200 ember felvétele a cél 2015-ben - derül ki a cég közleményéből. Az NNG jelenleg 8 országban tart fenn irodát, és globális szinten meghatározó szereplője a navigációs iparágnak - a PNA-k világából ügyesen fordult az autóipar felé. Ma már több, mint 30 autómárka modelljeiben működik iGO Navigáció, népautóktól kezdve luxus sportautókig minden kategóriában, a 20 milliót is meghaladja azoknak a felhasználóknak a száma világszerte, akiknek az NNG terméke mutatja az utat minden nap, zömük nem is tud róla, hogy magyar eredetű szoftver van autójukban.
„Számos nagy döntés, melyet az idő igazolt, álmatlan éjszakák, hogy merre haladjunk, és nem egy újratervezés – ez kellett ahhoz, hogy az elmúlt évtizedben plusz külső segítség nélkül, szédítő sebességgel fejlődhessünk. Mindazt, amit felépítettünk, itthoni szakemberekkel tettük. Büszke vagyok erre a csapatra, és mindarra, amit megvalósítottunk. Hogy első 10 évünket megünnepeljük, ajándékot adunk az országnak, ahonnan elértük a globális sikert. Jó utat hozzá, a miénk az volt!” – nyialtkozta Balogh Péter, az NNG alapító-vezérigazgatója.
Hirdetés
A kerek évforduló alkalmából az NNG tíz napra ingyenesen letölthetővé teszi limitált kiadású, születésnapi iGO navigációját, iOS és Android operációs rendszerű okostelefonokra és iPad-re. (7 colnál kisebb képernyő-átmérőjű készülékekre, Android 4.0-tól felfelé és iOS 6 operációs rendszertől vagy iPhone 4S-től fölfelé.) Ez az NNG első, közvetlenül a végfelhasználók számára is elérhető androidos navigációs alkalmazása. Az applikáció a „SzülinApp” nevet kapta.
A SzülinApp az alapvető navigációs funkciókat kínálja, mint az alternatív útvonalak, parkolási lehetőségek, és az automatikus újratervezés. Egyik legnagyobb előnye, hogy használatához nincs szükség internetkapcsolatra. Az offline alkalmazás nem fogyasztja a mobil adatforgalmat, és olyan területeken is működik, ahol nincs térerő. A SzülinApp alkalmazás ingyenesen letölthető az App Store-ból illetve Google Play áruházból 2015. április 20. és 29. között. E-mail értesítést is lehet kérni a letöltési időszak kezdetére, viszont a dugófigyeléshez a jövőben is a Waze a leginkább ajánlható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:11
    Permalink

    Először is köszönjük és gratulálunk!
    A kérdésem az volna, hogy miért nincs közvetlen letöltési hivatkozás, hogy mondjuk az androidos verziót le tudjam tölteni egy sd kártyára, amit aztán beteszek a telefonba, hogy futtatni tudjam?
    Egyszerűen nem tudom pc-n letölteni, hogy átmásoljam telefonra?

  • 2017.10.28. at 19:11
    Permalink

    Köszönjük IGO! Jó a navi csak nehézkesen használható. A menün gondolkodni kell néha, még többszöri használat után is. Nagy előny hogy offline,de ennek országon Bellül lejár az ideje. Az év végén reméljük egész Európában. Egy Google Maps sokkal egyszerűbb kezelhetőbb, átláthatóbb. Ezért ha van net azt használom.
    A sikerekért és az évfordulóért gratulálunk.

  • 2017.10.28. at 19:11
    Permalink

    Köszönjük IGO! Jó a navi csak nehézkesen használható. A menün gondolkodni kell néha, még többszöri használat után is. Nagy előny hogy offline, de ennek országon Bellül lejár az ideje. Az év végén reméljük egész Európában. Egy Google Maps sokkal egyszerűbb kezelhetőbb, átláthatóbb. Ezért ha van net azt használom.
    A sikerekért és az évfordulóért gratulálunk.

  • 2017.10.28. at 19:11
    Permalink

    Letöltöttem a Be on road navigációs alkalmazást. Először nagyon szimpatikusnak és ígéretesnek tűnt. De sajnos nagyon nagy csalódás. Elég kezdetleges a térkép sajnos. Megnéztem vele öt címet. Saját címünket, munkahelyem címét, pár rokon címét. Ötből egyszer sem tudta a házszámot. Pedig a munkahelyem Budapest belvárosában van. Két másik cím közepes nagyságú városban van, ott sem tudott házszámot, csak keresztutcát. Két község esetében sem voltak meg a házszámok, egyik esetében a falu főutcáját sem ismerte. A településen kb. 15 utca van, ebből négyet ismert. A másik településen ismerte a főutcát, ez egy hosszú kb. 4-5 km-es utca és nem tudta a házszámokat, sőt csak 4 keresztutcát ismert, pedig van legalább 10-15. Szóval ha valahova akarok menni, akkor nem fog odavinni, csak a környékre, feltéve, ha ismerem a keresztutcákat, de idegen hely esetében ehhez kell egy másik térkép (googlemaps vagy bing, vagy valami más).

  • 2017.10.28. at 19:11
    Permalink

    Vehetjük marketing fogásnak is. Van olyan nap, hogy féláron van a fagyi, vagy a cipőboltban egyet fizet, kettőt vihet akció, vagy ha öltönyt veszel váléaszthatsz hozzá egy inget és egy nyakkendőt, stb. Minden akcióban van valamilyen korlátozás, itt a 7”. De az is lehet, hogy műszaki okai vannak. Amúgy meg nem hinném, hogy bárki is 7 collosnál nagyobb navigációt használ autóban. A laptop csak a kamion műszerfalán fér el 🙂 Nekem is van egy 8”-os tabletem, de eszembe sem jutott autóban használni, arra ott a 4,5”-os mobil, nem kell annál nagyobb. Én úgy értelmezem az akciót, hogy 10 napig lehet letölteni a programot és hozzá a friss magyar térképet, de nem csak 10 napig lehet használni, hanem korlátlan ideig.

    Amúgy már ne is haragudj, de a hozzászólásod olyan “magyarosra” sikeredett. Kb.: “Kapok egy kiló aranyat ingyen, de csesszék meg, ha nekem kell érte elsétálni a város tulsó végére, meg különben is miért nem két kiló, ráadásul még sárga is.” :))))))))))

  • 2017.10.28. at 19:11
    Permalink

    Ez csak egy marketing fogás. Csak 7″ alatti gépekre??? A nagyobbra miért nem? Egy hétig letölthető, vagy egy hétig használható. Én általában a Be-on-road-ot használom. Nagyon korrekt és ingyenes. A Waze is jó.

  • 2017.10.28. at 19:11
    Permalink

    Szerintem ez egy nagyon jó akció. Ezt a Waze navigációt nagyon “tolják”, de nincs igazán értelme. Az előnye gyakorlatilag csak itthon használható ki, mert külfödön horror ára van a mobil netnek. Itthon meg a dugó információkra egyetlen helyen van szükség Budapesten, hiszen klasszikus értelemben vett dugó máshol nincs az országban. Budapest meg tipikusan egy olyan város, hogy ha dugó van, akkor mindenhol az van, nehéz menekülni, főleg az állandó útfelbontásokat is figyelembe véve.
    Ismeretségi körömben szinte egyeduralkodó az IGO használata, alig van aki mást használ, annak is az az oka, hogy a mobilján valamiért nem fut az IGO. Ez mindig mindenhol jó, itthon, külföldön, ha van térerő, ha nincs.
    Amikor a kettővel ezelőtti mobilomat vettem, akkor az előzetesen kinézett készüléket éppen azért nem vettem meg, mert nem ment rajt az IGO, inkább egy másik telefont választottam, amin működött.

  • 2017.10.28. at 19:11
    Permalink

    Azt ismeritek, hogy katonaságnál a kiképző mondja a kopasznak:
    “Lecsukatom 10 napra, vagy még többre, egy hétre”.

    Itt is hasonló történt:
    Alcímben: “… itthon 10 napig ingyenesen letölthetővé teszi az iGO okostelefonos verzióit”
    Első képalá-ban: “… egy hétig ingyenesen kapja az ország az okostelefonos iGO-t”

Vélemény, hozzászólás?