Elektromos Lamborghini Kínából – kicsiként is óriási

Szürke autóval is kitűnhetsz a tömegből, ha az például Lamborghini, vagy legalább olyan formájú

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kínai nagypapa úgy gondolta, hogy unokája igazán kaphatna egy Lamborghinit, épített hát neki egyet, rögtön villanyhajtásút.


Kínai szegényebb részein teljesen bevett, hogy a gyerekeket robogóval hordják iskolába (is) - ha egyáltalán bármilyen motorizált járművel viszik. Talán ez a legkevésbé biztonságos közlekedési mód, hiszen viszonylag nagy sebességnél, viszonylag könnyedén eshetnek le a csemeték. Bármilyen autó jobb megoldás (biztonság szempontjából) a robogónál, s ebből eredhet, hogy Kínában még messze van az autók biztonsági színvonala az európai modellekétől.
Hirdetés

Egy mindössze 50 éves - kínai - nagypapa, Old Guo úgy döntött, hogy unokájának teljesen egyedi autót épít. Nem a biztonságra, hanem a megjelenésre erősített. Mindössze 2 méteres hosszúsággal és 1 méteres szélességgel - valamint a képek láttán vélhetően 50 cm körüli magassággal - valósított meg egy Lamborghini formájú játékautót. Ráadásul emissziómentes üzeműt, elektromos hajtásút. A hajtásláncról nincs további információ, a hatótáv viszont állítólag 60 kilométer körüli a beépített 5 darab ólomsavas akkumulátorral. Kár, hogy semmilyen specifikációval, típusbizonyítvánnyal, rendszámmal nem rendelkezik a járgány, így közúti forgalomban - elvileg - nem vehet részt.
A mintegy fél év alatt, saját műhelyben épített mini Lambó egész komolyan felszerelt, sirályszárnyas ajtajai elektromos mozgatásúak, váltója - azaz előre- és hátrameneti fokozata - a még Lamborghini emblémát is hordó kormánykerekéről kapcsolható. Old Guo időnként kölcsönkéri unokájától az elektromos járgányt, hogy saját üzletéhez árut fuvarozzon vele - ehhez szintén saját készítésű utánfutóval is rendelkezik. Az egyedi kisautó anyagköltsége állítólag nem volt több mint 200 000 forint, ha ehhez - akár kínai bérekkel számolva - hozzáadjuk a befektetett munka költségét, akkor bizonyára olcsóbb lett volna egy sorozatgyártású játékautó. Igaz, az biztosan nem lenne ennyire egyedi. Mondjuk már ez sem teljesen az, Old Guót ugyanis tágabb rokonsága is megkereste újabb megrendelésekkel, így már két másik példányt is készített az emissziómentes minijárgányból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?