Olcsóbb lesz a villanyautó – legalábbis a Nissan Leaf

Tavasztól Európában készül és olcsóbb lesz a Nissan Leaf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egész Európában olcsóbb lesz tavasztól a Nissan Leaf, a frissített, 2013-as modell ugyanis már nem Japánban, hanem Angliában fog készülni.

Már a Nissan Leaf nemrégiben történt tesztelésekor sem volt titok, hogy a modell idén felfrissül és gyártása Japánból az Egyesült Államok piaca számára Amerikába, az öreg kontinens vevőinek pedig Angliába, Sunderlandbe kerül át. Ez mind az újvilágban, mind nálunk árcsökkentést hoz. A Nissan legfrissebb bejelentése alapján Európában a mintegy 35 ezer eurós átlagárból 3000 eurónyit fognak elengedni tavasszal az egyben frissítésen is átesett modell piacra dobásakor. Így lehet majd nálunk is 10 millió forint alatti a 2013-as kiadásával már 228 kilométerre növelt hatótávú, módosított lítium-ion akkumulátoros, hajszálnyit Cw=0,28-ről Cw=0,27-re apasztott alaktényezőjű teljes értékű ötajtós, ötüléses villanyautó. Nem csak hatótávja, csomagtere is nagyobb lesz a 2011-es Év Autója címet elnyert, már több mint 50 000 példányban eladott első verzióénál, 330 helyett 370 literes alapmérettel - azáltal, hogy a hátsó rugótornyok között már nem fog helyet foglalni az akkumulátor.

Az eddig gyakorlatilag csak egyetlen kivitelben kapható Leaf felszereltsége teljesen átalakul. Három szintből lehet majd választani, az első mellett a hátsó ülésfűtés, s állítólag még a kormánykerék bőrkárpitja alá varrt fűtőszál is elérhető lesz. Bőr nem csak a kormányra, az ülésekre is kerülhet majd, a Leaftől eddig megszokott világos szürke árnyalat helyett fekete színben. Pontos részletek nélkül, de változik a lakkfekete középkonzolban található érintőképernyőn keresztül vezérelhető információs rendszer, egyes funkciók kikerülnek, míg a madártávlati képet adó parkolóasszisztens új funkció lesz benne. Búcsúzni kell az elektromos, automata rögzítőféktől is, de a kar legalább az új verziókban sem furakodik az első utasok közé: a rögzítőfék lábbal húzható nyomható be.
Hirdetés


A Leaf frissített kiadása - természetesen a fent említetteken túl - új színekben, friss alufelnikkel, s ezáltal akár egészen vagány megjelenéssel tavasszal a hazai piacon is színre lép majd, s ára a csökkentés alapján továbbra is a korábban ígértnek, azaz 10 millió forint alá várható. Csökkentéssel vagy anélkül, a Leaf mindenképp drága, a villanyautók között azonban a leginkább értékarányos.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    “Úristen Nektek aztán vannak problémáitok !” Látom még új vagy itt. De hidd el hogy több mint egy év állandó arctalan mocskolódása után igenis ez probléma! Ha a jóképességű s3000 szavaival akarnék élni -az ő stílusában-, akkor azt mondanám hogy “ne pofázz bele olyanba amihez nem értesz” , [b]de én nem mondok ilyet neked[/b] ez nem az én formám. A fent említett fórumtárs mindenkivel mocskolódik, mindenkit anyáz állandóan, minősíthetettlen stílusban viselkedik Istent játszva. S ennyi idő útán igenis komoly probléma ezen az oldalon a jelenléte és az aktivitása, mivel vele csak hasonló alpári módon lehet kommunikálni :-((((((((

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Tipp: a szavazáson kívül akár össze lehetne hozni akár autónavigátoros nyílt napot/rendezvényt/bulit a regisztrált tagok részvételével mondjuk a nyári időszakban vmikor-valahol! Kíváncsi lennék hogy s3000 eljönne-e (szerintem nem) s élőben is vállalná-e ilyen formában a véleményét két sör között???

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    szavazást kellene tenni a a jobb oldali mezőbe erről, ahol csak regisztrált felhasználók szavazhatnának..így talán meglátná hogy a demokrácia a többség akaratán alapuló diktatúra 🙂
    De most tényleg, nem lehetne egy olyat hogy minden hozzászólás végén egy szavazat hogy hasznos volt, nem volt, jelentem a moderátornak…(pl mint a gyakorikérdések oldalon)..sőt ott van trágárságszűrő is 🙂

    de nem lehet, mert akkor hová lenne a szórakozás, és a több száz értelmetlen személyeskedő komment….A moderátor vissza tudja nézni az összes cikket amihez s3000 hozzászólt…azért megkérdezném : azokban ki kezdte a személyeskedést?
    A kiközösítés “élő” emberi csoportban már rég meg történt volna vele szemben…csak ugye itt a névtelenség…moderátor…vannak ilyen akadályok 🙂

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    [b]Ez nem csak az én véleményem, hanem még jónéhány hozzászóló kivánsága is! [/b]
    Meggyőződésem, hogy s3000 közösségi létre való alkalmatlansága nem csak “jónéhány” hozzászólónál veri ki a biztosítékot, hanem több száz, esetleg ezer olvasónál is, akik nem szólalnak meg, vagy legfeljebb évente egyszer-kétszer. Csak éppen ott nem éri el a határértéket, ahol a legjobban kellene, a moderátornál.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Jó ötlet, bár más cikkeknél is moderálhatnák s3000 hozzászólásait. Javasolnám egy olyan fórum/közvéleménykutatás levezénylését is, amely kimutattná s3000 összeférhetettlenségét s a közösségi létre való alkalmatlanságát! Ez nem csak az én véleményem, hanem még jónéhány hozzászóló kivánsága is!
    A saját burkolt személyeskedő hozzászólásaim kapcsán pedig az elnézésüket kérem!!! De az s3000-el való kommunikácónak nevezett vmi annyira szórakoztató számora, hogy olykor nehezen tudom disztingválni magam :-(((
    Az eddigi türelmüket köszönöm!

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Na ne már :-(((
    Légyszíves ne az én szövegemet nyomjad, tudsz te ennél jobbat is, vagy nem??? Genetikai okok… bizonyítsd (nem emlékszem hogy adtam volna elemzésre genetiaki mintát neked) vagy nyomj egy újabb “Zsebzsötemet”, hidd el jobb lesz, legalább megnyugszol. S akkor nekünk -csendes többség-nek is hobb lesz! LOL! :-). Bár ha már a genetikánál tartunk, akkor azért téged szívesen megvizsgálnálak élőben is. LOL! :-)))))))

    Mindenesetre ez már egy jó kezdet hogy burkoltan/bujtatottan de elismerted a gyógyszerek szedését, már csak egy jó terapeutára lesz szükséged!!!

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Na ne már :-(((
    Légyszíves ne az én szövegemet nyomjad, tudsz te ennél jobbat is, vagy nem??? Genetikai okok… bizonyítsd (nem emlékszem hogy adtam volna elemzésre genetiaki mintát neked) vagy nyomj egy újabb “Zsebzsötemet”, hidd el jobb lesz, legalább megnyugszol. S akkor nekünk -csendes többség-nek is hobb lesz! LOL! :-). Bár ha már a genetikánál tartunk, akkor azért téged szívesen megvizsgálnálak élőben is. LOL! :-)))))))

    Mindenesetre ez már egy jó kezdet hogy burkoltan/bujtatottan de elismerted a gyógyszerek szedését, már csak egy jó terapeutára lesz szükséged!!!

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    Te viszont pontosan ugyanaz a [i]bukott történész[/i] maradtál mint eddig, és rajtad soha semmilyen gyógyszer nem fog tudni segíteni hiszen ennek genetikai okai vannak. LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    s3000 Végre értelmes gondolatokat hallunk tőled, vállalható stílusban. Látom fejlődsz tehát jó az új terapeutád, és végre megfelelő erősségű gyógyszereket is szedsz. LOL:-)))
    De a témánál maradva a 3000 eurós csökkentéssel is drága lesz a magyar piac számára ez a kis ékszeres doboz, de Ny-Eu-ban sikeres lehet. Legyen is az!!! Legyen végre minél több elektromos autó, és ezáltal a levegőnk is legyen tiszta.

  • 2017.10.30. at 08:17
    Permalink

    [i]“A Nissan legfrissebb bejelentése alapján Európában a mintegy 35 ezer eurós átlagárból 3000 eurónyit fognak elengedni tavasszal”[/i]

    Na, ez már sokkal jobban hangzik, de ha csak kicsit fog 10 millió alá benézni a magyar ára az még mindig túl sok lesz a sikerhez. A kezdő árnak nem kellene 6,5 millió fölé mennie.

    [i]“Búcsúzni kell az elektromos, automata rögzítőféktől is, de a kar legalább az új verziókban sem furakodik az első utasok közé: a rögzítőfék lábbal nyomható be.”[/i]

    Ez egyrészről sajnálatos, másrészről viszont örvendetes, hogy nem egy primitív rudat tettek a két ülés közé, aminek semmi értelme nem lett volna, de legalább elpazarolta volna az ülések közötti potenciálisan értékes tárolóhelyet.

    Már csak a már rég beígért, következő generációs trimetál akkumulátorok kellenének nagyjából 2x-es hatótávval a jelenlegihez képest, és akkor lényegesen nagyobb hatása lehetne a picra. De ez egyre inkább úgy tűnik, hogy 2015-ig még nem jön el.

Vélemény, hozzászólás?