Hamarosan okostelefonnal lehet Hyundait nyitni és indítani

Telefonnal váltja ki a slusszkulcsot a Hyundai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az okostelefonok számára közeltéri kommunikációt biztosító NFC-szabványnak és a MirrorLink nevű megoldásnak köszönhető a fejlesztés.


A közelmúltban az autógyártók már többféle megoldást bevetettek a hagyományos kulcsok kiváltására, és lassan azt is megszokjuk, hogy egyre több tevékenységet válthatunk ki az okostelefonok segítségével, úgyhogy most már igencsak időszerű volt, hogy valaki előálljon egy ilyen kézenfekvő megoldással a kézenfekvő problémára. Most a Hyundai jelentkezett egy fejlesztéssel, mely lehetővé tenné, hogy az autóba épített NFC-tag (Near Field Communication-közeltéri kommunikáció) okostelefonnal történő leolvasásával nyissuk és zárjuk, valamint beindítsuk autónkat. Frankfurtban - a Hyundai európai főhadiszállásán - mutatták be azt a Connectivity Concept névre hallgató, átalakított Hyundai i30-ast, melyet már ilyen NFC-tag leolvasásával lehet kinyitni, és beindítani. Beülés után a telefon középkonzolra helyezésével beindul az autó motorja, az alatta elhelyezett indukciós lap pedig a készülék töltését adja mindenféle vezetékes kapcsolat nélkül, hasonlóan ahhoz a megoldáshoz, amit nemrégiben a Toyota is bemutatott az Egyesült Államokban forgalmazott Avalon luxuslimuzinban.
Hirdetés


A nyitás-zárás és a beindítás telefonos megoldása azonban csak a kezdete annak az átfogó integrációnak, amit a Hyundai szeretne megvalósítani ezekkel az intelligens készülékekkel. Mivel a rendszer képes megkülönböztetni egymástól a különféle okostelefonokat, arra is lehetőség nyílik, hogy további funkciókat tegyenek automatikussá a telefonokból érkező jeleknek megfelelően, mint például az ülések és a visszapillantó tükrök beállításai, vagy épp az információs és szórakoztató rendszerek alapértelmezései. Miután a telefon helyére került, összeköttetésbe lép a műszerfalba épített 7 colos érintőképernyővel a Hyundai által alkalmazott, egyébként a Car Connectivity Consortium (CCC) által kifejlesztett MirrorLink szabvány segítségével, ami automatikusan importálja a kapcsolatokat, navigációs beállításokat, vagy akár a telefonon tárolt alkalmazásokat is az autó rendszerébe. Bár a CCC már több autógyártóval is tárgyal a MirrorLink használatáról, még egyikük sem tette le a garast a termék végleges használata mellett, ami legfőképp a sofőr figyelmének megzavarásával kapcsolatos aggodalmaknak köszönhető. Az is kérdéses, hogy az eltérő alkalmazások megjelenítésére hogyan lesznek képesek a különféle típusú beépített képernyők, és hogyan lehet a telefonos kezelőfelületet sofőrbarátabbá tenni - egyes okostelefonokba már most is építenek ilyen butított, csak a legfőbb funkciókat tartalmazó, azok egykezes használatát megkönnyítő widgeteket. A Hyundai és partnerei már gőzerővel dolgoznak azon, hogy az NFC-tagekre és MirrorLink szabványra épülő technológiák már beépíthetőek legyenek modellsorozatuk következő generációjába, ami a vásárlók számára nagyjából azt jelenti, hogy 2015 környékén jelenhetnek meg a piacon az első okostelefonnal vezérelhető Hyundai modellek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:18
    Permalink

    Számomra több kérdés is felmerül, noha elég kevés konkrét információt közöltek.
    Mi történik, ha lemerül/elvesztem/ellopják a telefonom vagy nincs is okostelefonom, esetleg többen használjuk az autót?
    Pláne onnantól, hogy telefonon keresztül – nyilván valamiféle egyedi azonosító segítségével – nyitom és indítom az autót, egy ügyesebb hacker hozzáférhet a kocsimhoz és ezzel elindulhat egy újfajta autólopási technika. Persze eddig is bármilyen autót el tudtak lopni, így még a kulcsot sem kell megszerezni hozzá, akár több száz km-ről a tudtom nélkül “feltörhetik” a járgányom.
    Szóval nekem nem tetszik az ötlet, maradok a kulcsnál.

Vélemény, hozzászólás?