P-rendszámmal jár Németországban az új kecskeméti sport Merci

Tesztúton kémvideózták le a Mercedes CLA-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A videó élvezeti értékét némileg elnyomja a folyamatos német kommentár és a gyengébb minőségű felvétel, de legalább megtekinthető a CLA.


CSC, azaz Concept Style Coupe néven mutatta be a Pekingi Autószalonon a Mercedes a végül CLA néven piacra kerülő négyajtós kompakt kupét. Az A-osztály padlólemezére épülő négyajtós voltaképp mini CLS-nek is tekinthető, és már az is biztos, hogy készül belőle gyors autózásra termett CLA 45 AMG variáns is. A CLA persze nem lesz annyira látványos, mint az eredeti tanulmány, de azért jól elkülönül majd a hasonló méretű C-osztályos szedántól, motorválasztéka pedig a padlólemezét adó A-osztályét követi, azaz lesznek 1,6 és 2 literes benzinmotorok, 1,5 és 1,8 liter űrtartalmú dízelek, a már említett AMG pedig várhatóan 300 lóerős vagy annál is erősebb 2,0 literes turbóval lép piacra.
Hirdetés
Kecskeméten már dolgoznak az új típus sorozatgyártásához szükséges fejlesztéseken, a végleges CLA pedig lehet, hogy már a szeptemberi Párizsi Autószalonon bemutatkozik, de még az is előfordulhat, hogy inkább majd valamelyik későbbi amerikai seregszemlén debütál az új kisszedán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 17:40
    Permalink

    Konkurencia,meg sírhat,lesz pár álmatlan éjjelük,és túlórájuk….:-)
    Jó reklámszöveg, biztos egyik lelkes Mercedesgyár dolgozója(betanított munkása) vagy.
    Azt eliszem hogy jó lesz az autó, de a valós konkurencia elhiheted ugyanitt vagy előbbre tart.
    Szerintem ebbe az autóba nem való a Renault 110 lovas 1.5 Dci-je, inkább ha az 1.6 Dci kerülne bele…
    Ja hogy az kiváltaná az 1.8 Cdi merci motort, az már más lapra tartozik.
    Én új A6 Audit vezettem pár ezer km-t, szerintem a sokak, újságírók által is agyonsztárolt autó nem méltó az árához képest.
    Igaz ettől még lehet jó a CLA.
    —–Nos,sajna az 1.5dci-re senki se büszke,a gyárban se,tényleg jobb lenne az 1.6 új dci,ez valós,de ez van,nem én kötöttem a szerződést..:-(
    A németek is,viccesen “Dacia ANG-nek nevezik”!!! 🙂
    Viszont,a valódi,nagyobb,és AMG motorokkal,összkerékkel is,nagyon ütős lesz.
    Meg persze,hozzá tenném,ez nem az A6 méret,és ár!!! Itt ne vonjunk párhuzamot,semmiben..
    P.

  • 2017.10.30. at 17:40
    Permalink

    Én mindennap látom a legújabb autókat 🙂
    Szép tényleg,kívűl-belül.
    Ugyanaz az alapja mint az A-Klassa, B-Klasse, közös plattform, motorok és műszaki tartalom. Egy kis clsnek nevezném, max 4 személynek, de a legtöbb mai autó inkább 4 személynek kényelmes, 5nek talán elviselhető. Ára mint a merciknek nem lesz szerény.
    Mercit nem ér a BMW-vel hasonlítani, de abban egyet értek, hogy az e30 a nyers 6 henger erejével a vezetésre termett.
    Na mindegy szép autó, aki megteheti megveszi magának, mi meg nyáladzunk:)

  • 2017.10.30. at 17:40
    Permalink

    Azta…nagyon jó kis autó. Gonodlom még annyi hely sem lesz benne mint egy clioban. Vezetted? Próbálj ki egy e30-at. Sor6 benyával. Na azt nagyon jó és komoly is vezetni.

  • 2017.10.30. at 17:40
    Permalink

    Azta…nagyon jó kis autó. Gonodlom még annyi hely sem lesz benne mint egy clioban. Vezetted? Próbálj ki egy e30-at. Sor6 benyával. Na azt nagyon jó és komoly is vezetni.

  • 2017.10.30. at 17:40
    Permalink

    Konkurencia,meg sírhat,lesz pár álmatlan éjjelük,és túlórájuk….:-)
    Jó reklámszöveg, biztos egyik lelkes Mercedesgyár dolgozója(betanított munkása) vagy.
    Azt eliszem hogy jó lesz az autó, de a valós konkurencia elhiheted ugyanitt vagy előbbre tart.
    Szerintem ebbe az autóba nem való a Renault 110 lovas 1.5 Dci-je, inkább ha az 1.6 Dci kerülne bele…
    Ja hogy az kiváltaná az 1.8 Cdi merci motort, az már más lapra tartozik.
    Én új A6 Audit vezettem pár ezer km-t, szerintem a sokak, újságírók által is agyonsztárolt autó nem méltó az árához képest.
    Igaz ettől még lehet jó a CLA.

  • 2017.10.30. at 17:40
    Permalink

    Nos,én már vezettem is! Csak annyit szabad,hogy nagyon jó,és komoly a gép.Készítsétek a bankkártyátokat,aki megteheti…:-)
    Konkurencia,meg sírhat,lesz pár álmatlan éjjelük,és túlórájuk….:-)
    P.

Vélemény, hozzászólás?