700 millió forintot kapott egy magyar startup projekt

Többen is támogatják az AdasWorks vezetősegítő rendszerét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Los Angeles-i CES kiállítást követően több befektető összesen 700 millió forinttal támogatja az autonóm vezetést elősegítő rendszerek tervezését végző hazai startupot.


Januárban már beszámoltunk arról, hogy egy hazai startup cég komoly fejlesztéseket végzett és végez a vezetéstámogató rendszerek területén. Kishonti László és az általa létrehozott AdasWorks fejlesztőcsapata az idei Los Angeles-i CES-en mutatta be projektjét. Célja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vezetőt segítő rendszereket integrálja és egy egységbe redukálja őket, mellyel komoly költségeket lehet megtakarítani.
Hirdetés

Kishonti László kifejtette: "Az AdasWorks célja, hogy a következő generációs processzorokon futó integrált szoftverkörnyezettel forradalmasítsa az autóipart a fejlett vezetősegítő rendszerek (Advanced Driver Assistance Systems - ADAS) vezérlése terén. Az AdasWorks egy olyan szoftveres toolkit, amely több szenzort, GPS- és térképadatokat fog össze a számítógépes vizuális érzékeléssel, hogy ezzel költséghatékony vezetősegítő és félautonóm vezetési rendszert teremtsen."
A projekt több befektető tetszését is elnyerte, többek között a Bosch, az OTP-DayOne, az Inventure és Tim Draper állt a startup cég mellé, együtt összesen 700 millió forintnyi támogatással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?