Nem amatőrökre bízta új modelljének reklámozását a Lexus

Top Gear reklámfilmmel jön a Lexus NX 300h

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jeremy Clarkson, James May és Richard Hammond ugyan nem szerepel a Lexus NX reklámfilmjében, de a Top Gear egyik rendezője készíti azt is.

A Lexus a világhírű, július elején Budapesten is turnézó Top Gear egyik elismert rendezőjét, Konrad Begget kérte fel, hogy készítse el a márka új középkategóriás, full hybrid szabadidő-autójának, az NX 300h-nak a reklámfilmjét. A négynapos forgatásra május elején, Madridban került sor. „Az új Lexus NX 300h reklámfilmjének helyszíneként azért esett Madridra a választásunk, mert elképesztően modern város, fantasztikus építészettel és csodálatos, természetes fényekkel” – mondta Begg.
Az NX városi SUV-ként pozicionálásával és élekben gazdag, feltűnő formatervével összhangban, a - most még vágás alatt álló - reklámfilm középpontjában a városi környezet áll: a film majdan azt mutatja be, miként tükröződnek az autó szögletes idomai a város modern épületeiben.
Hirdetés
Konrad Begg komoly múlttal rendelkezik, és jelentős szaktekintélynek számít az autóipari filmgyártásban; többek között a Lexus IS 300h alább látható reklámfilmjét is ő rendezte, de ezen a linken számos egyéb munkája is látható. Az igen takarékos, full hybrid NX 300h belső égésű motorja egy 2,5 literes, Atkinson-ciklusú benzines. Kategóriaelső CO2-kibocsátása akár 120 g/km alatt maradhat, vegyes fogyasztása 5,2 l/100 km, európai forgalmazása idén októberben veszi kezdetét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?