Torkos helyett szerencsés csütörtök a Lukoilnál
Olcsóbb a benzin, csak ma!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ma indul a Lukoil két hónapos kampánya, melynek során csütörtökönként az átáltalánosnál kedvezőbb árakkal mérik az üzemanyagot.
Aki bízik a Lukoilban, annak mostantól két hónapon keresztül csütörtökönként érdemes tankolnia. A kampány célja pontosan az, hogy mind többeket szoktassanak az eredendően orosz, de ma már az amerikai, illetve a londoni tőzsdéken is jegyzett céghez
Sokan a „valami sufni kút” jelzővel gondolnak a Lukoilra, pedig az 1991-ben alapított cég mára a második legnagyobb kőolaj- és földgáztermelő, valamint -feldolgozó vállalatává nőtte ki magát. A szemfülesek mindebből azt láthatják, hogy korrekt üzemanyagot, rendszerint a versenytársakénál kedvezőbb áron adnak töltőállomásaikon.
Annak érdekében, hogy mind többen ismerjék meg a cég üzemanyagainak − saját állításuk szerint − kiváló minőségét, szeptemberben és októberben „Szerencsés csütörtök: extra árkedvezmény” szlogennel valamennyi Lukoil kút az amúgy megszokottnál alacsonyabb árakkal várja vevőit − Magyarország mellett Belgium, Lengyelország és Szlovákia területén is.
A kedvezmény mértéke nem ismert és a töltőállomások között is különbözhet. Egy biztos, minden kétséget kizáróan az átlagosak alatt lesznek a Lukoil árai, hiszen azok tapasztalataink szerint amúgy is alulról szokták közelíteni a központilag meghirdetetteket. Akik tehát az orosz cég töltőállomásainál töltik autójukba az üzemanyagot, valamivel könnyebben viselhetik a gázolaj tervezett magasabb jövedéki adóját és az üzemanyagok áremelkedését.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Jelentősen apadhat a benzin ára
A GKI Energiakutató számításai szerint jövő héten 6-8 forinttal apadhat a benzin, 1-2-vel a gázolaj literenkénti ára.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
DACIA tesztek
Dacia Duster 1.6 4x4 Arctic teszt
Kíváncsiak arra, milyen volt egy autó húsz évvel ezelőtt? Nullkilométeresen megtalálják a Dacia szalonokban, Duster néven.
Dacia Sandero 1.4
Egy halvány fokot finomítva és csinosítva, a Dacia Sandero ugyanaz a kisautók közt, mint ami a Logan az alsó-közepeseknél. És ez így rendben is van.
Még több DACIA tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Dacia Dokker a családnak és a vállalkozásnak
- Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
- Rendelettervezet növelné számos hatósági díjas vizsga árát
- Száz fonttal előrendelhető a Dacia Duster
- Majdnem mindent tudunk az új Daciáról
- Öt hónap alatt 22 városban terepezhetünk a Dacia Dusterrel
- Háromhengeres motorokkal jön a Dacia Citadine
- Dacia Lodgy tuningvízió
- Boldog nőnapot kívánunk!
- Genfi Autószalon: Dacia Lodgy 2013
Cikk ajánló
Középtávon drasztikusan nőhetnek az üzemanyagárak
3 hónapja – Autósvilág hírei
A jelek szerint február utolsó hetében nem drágulnak az üzemanyagok, a tavasz során azonban jelentősen fognak.
Tovább drágulnak az üzemanyagok
2 hónapja – Autósvilág hírei
Az előző hetihez és a teljes literárhoz mérten is szerényebb mértékben, de ismét érezhetően emelkednek az üzemanyagárak.
Közép-Európa legdrágább gázolaját mérik a hazai kutakon
7 hónapja – Autósvilág hírei
A gázolaj jövedéki adójának emelése miatt a környező országok közül nálunk a legdrágább a gázolaj.
-
Nagyobb forgalmat hozott az olcsóbb benzin
4 hónapja – Sztori -
Újabb őrület: üzemanyagot nyerni
Tavaly – Sztori -
Piaci körkép: gázzal hajtott autók 2,5 millióig
8 hónapja – Használtautó
Használtautó.hu
|
Ár: 150.000 Ft Évjárat: 1981 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 799.000 Ft Évjárat: 2005 / 2 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 999.000 Ft Évjárat: 2006 / 11 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |





















Hozzászólások (9 db)
Ajánlom:
http://www.origo.hu/auto/20110520-95os-benzin-osszehasonlitoteszt.html
Kedves Opelfan! Egy-két dologban azért tévedsz. A Tesco kutakat nem csak átfestették hanem megvették, hogy az üzemanyag milyen volt azt nem tudom mert sajnos sosem tudtam ott tankolni. A LUK-nál még nem tankoltam, de hogy a LUK a MOL és a Shell nem ugyanaz az biztos.A MOL-ról csak rosszat hallottam viszont a Shell jó azt konkrétan tudom.mert ott tankolok és bizony sajnos próbáltam már sufni kutakat is. Szerintem a LUK sem lehet rossz,mert ők sem a MOL-tól veszik hanem sajátot árulnak.
Előzmények megtekintése
Nyilvánvaló, hogy a Shell megvette a kúthálózatot különben nem lehetett volna átfesteni, na igen meg az árukészlet is megváltozott, most már 400-ért nem kapok egy nagy Milka csokit hanem csak 1100-ért, a többi ugyanaz maradt! Mind a Shell mind a MOL stb Aralt kivéve (ha még létezik nálunk ez a kúthálózat) mindegyik MOL üzemanyagot árusít,(a LUK kutakban nem vagyok biztos de esélyes, hogy szintén MOL üzemanyagokat árulnak). A különbség pusztán az adalékokban van.
Várjuk, várjuk!
Utoljára, 2003-ban tankoltam LUKOIL kúton, igaz, nem itthon, hanem Romániában. 1979-es évjáratú, Audi 80-asom, úgy csörömpölt, hogy az, valami eszméletlen. Komoly gondok lehettek az oktánszámmal. Jelzem, előtte, rendszeresen tankoltam kint, Petrom kúton és ott, nem volt ilyen probléma. Volt másmilyen, de az már egy másik történet.
"Sokan a „valami sufni kút” jelzővel gondolnak a Lukoilra" - ez olyan mint hogy "nem járunk Tescoba mer az szar" :), na igen, bírom azokat az aszfalt-parasztokat akik mindent szaroznak ami olcsó, van a családban öreg és fiatal kocsi egyaránt, mindegyikbe, mindig a LUK-nál tankolunk és soha semmi gond nem volt velük. Amikor volt még Tesco-kút sokszor ott tankoltam, sokan fikázták azt is, lényegében a kutakat átfestették és más logót adtak nekik és láss csodát most már többeknek megfelel mert Shell minőség... ugyanaz az üzemanyag van a LUK-nál is mint a MOL-nál vagy Shell-nél.
Előzmények megtekintése
Kedves Opelfan! Egy-két dologban azért tévedsz. A Tesco kutakat nem csak átfestették hanem megvették, hogy az üzemanyag milyen volt azt nem tudom mert sajnos sosem tudtam ott tankolni. A LUK-nál még nem tankoltam, de hogy a LUK a MOL és a Shell nem ugyanaz az biztos.A MOL-ról csak rosszat hallottam viszont a Shell jó azt konkrétan tudom.mert ott tankolok és bizony sajnos próbáltam már sufni kutakat is. Szerintem a LUK sem lehet rossz,mert ők sem a MOL-tól veszik hanem sajátot árulnak.
"Sokan a „valami sufni kút” jelzővel gondolnak a Lukoilra" - ez olyan mint hogy "nem járunk Tescoba mer az szar" :), na igen, bírom azokat az aszfalt-parasztokat akik mindent szaroznak ami olcsó, van a családban öreg és fiatal kocsi egyaránt, mindegyikbe, mindig a LUK-nál tankolunk és soha semmi gond nem volt velük. Amikor volt még Tesco-kút sokszor ott tankoltam, sokan fikázták azt is, lényegében a kutakat átfestették és más logót adtak nekik és láss csodát most már többeknek megfelel mert Shell minőség... ugyanaz az üzemanyag van a LUK-nál is mint a MOL-nál vagy Shell-nél.
A közlemény azt írja, hogy kutanként eltérő a kedvezmény. Ahol tankolni szoktam, ott ma 5 Ft-tal olcsóbb, így Budapesten az lett a legolcsóbb.
Hány százalék kedvezmény várható,mert ez nem szerepel a cikkben?
Eddig is a Lukoilnál tankoltam, mert azon kevesek közé tartoznak, ahol még van 98-as benzin, nem kínálgatnak mindenféle szolgáltatást (sőt, hagynak tankolni) és az árak is verhetetlenek. A benzinnel nincs gond, remekül megy vele a kocsi.