Balhé a Top Gear körül

Törölték az amerikai Top Geart, de a brit körül sincs minden rendben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs minden rendben a Top Gear körül, az új gárda nem jön ki egymással. Tőlük viszont teljesen függetlenül törölték az amerikai Top Geart.

Nem volt a legszerencsésebb húzása a BBC-nek, amikor kirúgták Jeremy Clarksont. Ment vele Hammond és May is, mert összetartanak, és véleményük szerint, legyen bárhogy, de nem csinálták volna tovább Clarkson nélkül. Ez hiányzik a jelenlegi csapatból, persze nem is lehet egyszerű a helyzetük, hirtelen rakták őket össze, a maguk szakmájában pedig mindegyikük nagyágyú. Bár néhányan közülük nem is ismerősek nekünk, a britek odavannak például Chris Evansért, de az új Top Gear csapata egyáltalán nem. Matt LeBlanc, ha úgy tetszik a Jóbarátok Joey sztárja adott ennek hangot. Szerinte Evans többször lekezelően viselkedik, és nem hajlandó együttműködni.
Hirdetés
Matt LeBlanc föltette a kérdést a rendezőknek: vagy ő, vagy Evans megy, de vele nem hajlandó folytatni. A többiek is jórészt mellé álltak, szóval változhatnak a dolgok a jövőben, bár az új évadot már leforgatták, az azt követő Top Gear évadot már más vezetheti. Ettől a balhétól függetlenül az amerikai Top Gearrel sem volt minden rendben, a History Channel törölte a műsort, e héten ment le az utolsó adás. Igazából, aki már látott bármennyit belőle, tudja, hogy nem nagy kár érte, aki meg nem, az nem hagyott ki semmit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:02
    Permalink

    Az amerikai Gear nezhetetlen volt.
    1x probaltam 3perc mulva kapcsolnaom kellett.
    Vallatni lehetne vele.
    Mintha Jackass autos valtozatat talatak volna fel.
    [i] Igazából, aki már látott bármennyit belőle, tudja, hogy nem nagy kár érte, aki meg nem, az nem hagyott ki semmit.[/i]

  • 2017.10.28. at 04:02
    Permalink

    Rutledge Wood-ot én a Váltás közben eltűnt(Lost In Transmission) c. autós műsorból ismerem, az nagyon rendben van. Társával, George-dzsal járják Amerikát egy extrém kinézetű oldschool-furgonnal és egy rákapcsolt trélerrel felújításra alkalmas régi klasszikusok után kutatva. Az úriember egy komoly autógyűjteménnyel rendelkezik, és akárhányszor vesz egy újabb darabot, a felesége jól lehordja:)

Vélemény, hozzászólás?