50 éves Ford villanyautó

Történelmi villanyautó a Fordtól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A XIX. század végén még messze nem volt egyértelmű, hogy az elektromos áram vagy a benzin alkalmasabb-e az automobilok hajtására.


Bő száz évvel ezelőtt, az automobilizmus kezdetekor elektromos árammal és belső égésű, benzines motorral kezdték hajtani az első hintókat. Hamar bebizonyosodott, hogy benzinnel sokkal jobb hatótáv érhető el. Tiszta üzeme miatt azonban sosem merült feledésbe az elektromos hajtás. Manapság az elektromos autó a járműipar leggyorsabban szaporodó teremtménye. Egyre-másra jelennek meg a tanulmányok és a kis sorozatban gyártott típusok, s a gyártók úgy számolnak, hogy a megfelelő infrastruktúra kiépítésétől függően néhány éven belül valódi áttörés érhető el ezen a piacon. Úgy tűnik tehát, hogy már csak karnyújtásnyira vagyunk az elektromos közlekedés nirvánájától.
Egyetlen bökkenő van csupán: az a karnyújtásnyi valahogy mindig karnyújtásnyira marad. Az autós szaksajtó berkein belül terjedő legenda szerint sok évvel ezelőtt egy brit újságíró számon kérte egy, vele egyébként baráti kapcsolatot ápoló autógyári képviselőn, hogy mikor kezdik már forgalmazni az évekkel korábban bemutatott, alternatív hajtású tanulmányautójukat. „Öt évet mondtunk, nem igaz?” – válaszolta a gyártó könnyed hangon, mire az újságíró tiltakozni kezdett: „Igen, de az az öt év már letelt”. „Úgy látom, nem érted” – hangzott a válasz. „A határidő mindig az érdeklődéstől számított öt év.”
Kiváló példa erre a jó ötven éve bemutatott Ford Comuta tanulmányautó, amely most a gyártó nagy-britanniai jelenlétének századik évfordulója alkalmából került ismét az érdeklődés középpontjába. A parányi autó 1967-ben született, abban az évben, amikor a Ford Motor Company németországi és angliai leányvállalatainak egyesüléséből létrejött a márka egységes európai képviselete, a Ford of Europe. A parányi járgányt négy darab 85 amperes, ólomsavas akkumulátor hajtotta, végsebessége 60 km/óra volt, hatótávolsága szintén 60 kilométer, amennyiben a vezető betartotta a 40 km/órás ajánlott utazótempót.
Sajnos a Comutát végül nem kezdték gyártani, mint ahogyan az autóipar forradalmian újszerű egyéb tanulmányautóinak többségét sem. Ennek számtalan oka volt: akkoriban még senki nem beszélt globális felmelegedésről, energiaválságról, ráadásul olyan olcsó volt a benzin, hogy senkit sem érdekelt volna egy üggyel-bajjal használható alternatív hajtású autócska. A Comuta és társai mégis fontosak, hiszen a velük való kísérletezés alapozta meg azt a folyamatot, ami ma az autóiparban zajlik. Ha fél évszázada a Ford nem játszik el az elektromos hajtás gondolatával, idén aligha mutathatta volna be a teljes értékű Ford Focus Electric modellt – úgyhogy inkább ne mosolyogjuk meg a régi idők tanulmányautóit, hiszen végül is megvalósultak, csak éppen más formában.
forrás: ECO Hírügynökség
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 16:43
    Permalink

    Ahhoz képest,hogy csak 4 darab hagyományos akksi hajtotta,egyáltalán nem rossz a 60 km-es hatótáv,pláne ha azt nézzük,mikor készült az autó.

Vélemény, hozzászólás?