Hibrid és a RAV4-nél kisebb SUV-val bővül a Toyota kínálata

Toyota C-HR: most még koncepció, jövőre kompakt szabadidő-autó lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem nagy meglepetés, de már látható a Toyota C-HR, amiből jövőre a Toyota kisebbik szabadidő-autója nőhet ki.


Nehéz eldönteni, hogy kompakt-e vagy annál nagyobb a Toyota RAV4, hiszen éppen csak túlnyúlik a 4,5 méteres hosszon, utastere azonban tágasabb a kategóriában elvárhatónál. A Párizsi Autószalonon még csak koncepcióként bemutatkozó C-HR pontosan egy kategóriával lesz kisebb, mégis kompaktnak, C-szegmensűnek mondja a Toyota. Megjelenésével ugyanakkor úgy tűnik, mintha a kisautó alapú szabadidő-autók szegmensének tetejére is igazolhatna. Érkezése jövőre várható, a most még háromajtós karosszéria a szériagyártásban már biztosan ötajtós lesz, vagy legalábbis ötajtósként is elérhető lesz.
Hirdetés

A hajtásláncról még semmit sem lehet tudni, ám jó eséllyel hibrid lesz, hiszen a Toyota mind több modelljét kínálja "kétmotorosan". A tanulmányautón az összes lámpa LED-es, a szériamodellen vélhetően a hátsó lámpák alapáron diódásak lesznek, a fényszóró pedig opcióként lehet majd olyan. Bár egyes információk szerint a Toyota kisebbik szabadidő-autója az Aurishoz való közeli rokonsága miatt Auris Cross néven várható, sanszosabb, hogy egyedi névvel érkezik majd, főként, hogy fizimiskájával és méreteivel akár a Nissan Juke (meg persze az Opel Mokka, a Peugeot 2008 és a Renault Captur) konkurense is lehet majd. Vajon összkerékhajtású lesz? Egyelőre nem tudni, de sanszosan. A C-HR koncepció október elején debütál a Párizsi Autószalonon, a belőle születő SUV pedig talán a jövő tavaszi Genfi, vagy később, ősszel a Frankfurti szalonon mutatkozhat be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?