Terepjárásra alkalmatlan, de nagyon bölény

Toyota Land Cruiser brutális Wald tuninggal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Wald őrült tuningcsapata megint kezelésbe vette a Toyota Land Cruisert, az eredmény persze letaglózó.


Korábban is készült már Wald-átirat a Land Cruiserből, de olyan - értelmetlenül, ukrán gengszteresen - brutális talán még sosem, mint most. A Toyota általunk is tesztelt és imádott, alapból konzervatív luxustankja egycsapásra durva agresszorrá változott, hátha nem elég a méret és a volán mögött pöffeszkedő sofőr tahósága ahhoz, hogy félve lehúzódjanak előle.
A bölényspecialista japán tunerek Black Bison pakkos TLC-je a nagyérdeműt először a napokban nyitó Tokiói Autószalonon sokkolhatja, az uszkve 6000 dolláros, 1,3 millió forintos készlet módosított maszkot, áldiffúzoros hátsó lökhárítót, gigafelniket, szélesített sárvédőket, benga SUV-n felettébb hülyén mutató tetőspoilert, sportkipufogót, csilivili LED-füzéreket tartalmaz.
Hirdetés

Waldék a technikához nem nyúltak, de a 4,6 literes V8-as benzines szériában sem szerény a maga jóval több mint 300 lóerejével és 460 Nm-es nyomatékával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?