Toyota NS4 előzetes 
Rejtélyeskedik új tanulmányával a Toyota
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A videóban tizedmásodpercekre felbukkanó részletek alapján nagyon modern kivitelű autóra számíthatunk.
Rövid hangulatkeltő videót adott ki a korábban bejelentett, Detroitban bemutatásra kerülő NS4 plug-in hybrid tanulmányról a Toyota. Bár csak apró részletek csíphetők el a fimből magával az autóval kapcsolatban, megtudjuk, hogy hajtáslánca “advanced plug-in hybrid”, azaz fejlett konnektorról tölthető hibrid megoldás, bár egyelőre nem világos, hogy ez erősebb akkumulátort, más motort vagy egyéb technológiát jelent-e.
Az NS4-et e héten mutatják be a Yaris alapú Prius C társaságában. Arra is van esély, hogy az autóval a Toyota hibridjeinek formáját diktáló új formanyelvet mutatja be a japán cég − a részletekre hamarosan fény derül.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Pekingben mutatkozik be az Audi A6 L e-tron
Egyelőre csak tanulmányként állították ki a hosszú tengelytávú hibridhajtású Audi A6-ost, az első sorozatgyártású e-tron, az A3 hibridje két év múlva, 2014-ben kerülhet piacra.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
TOYOTA tesztek
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt 
Néhány okos megoldás kikopott a harmadik generációs Toyota Yarisból, néhány viszont belekerült. Utastere nagyot nőtt, karosszériája azonban kellően kompakt maradt.
Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt
A megújult Toyota Hilux igyekszik rászolgálni a nevére, pláne a tesztelt erősebbik motoros, automata váltós, csúcsfelszereltségű luxuskivitelben.
Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt
Aki japán furgont szeretne, az egyetlen modellt, a Toyota Hiace-t választhatja - már nem sokáig, Euro4-es motorja miatt ugyanis jövőre újként már nem lesz forgalomba helyezhető.
Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt
Belépő turbódízelével és "utazós", kedvezményes ellátmányával járt nálunk a középkategóriás Toyota. Akinek ez a verzió kell annak nyerő, varia azonban nincs!
Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt
Erősen konzervatív vásárlókört céloz a csakis lépcsős háttal kapható Corolla. Fokozottan igaz ez az olcsónak sem nevezhető dízelre.
Még több TOYOTA tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Toyota RAV4 EV: leleplezve
- Egy hét múlva megismerhetjük: Toyota RAV4 EV
- Toyota Avensis 2.0 D-4D Sol, 2005 használtteszt
- Megkezdődött a Toyota Yaris Hybrid gyártása
- Toyota Avensis 2.2 DCAT Wagon Executive teszt
- Régi-új márka érkezhet a ralielitbe
- Mi lesz megint az üzemanyagárakkal?
- Mindent bele marketingkampány futtatja az IQ-t
- Antarktiszra zarándokolt a Toyota Hilux
- Kupészerű négyajtóst hoz New Yorkba a Toyota
Használtautó.hu
|
Ár: 2.560.000 Ft Évjárat: 2008 / 1 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 350.000 Ft Évjárat: 1992 / 9 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 799.000 Ft Évjárat: 1997 / 12 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |





















Hozzászólások (1 db)
http://www.worldcarfans.com/112011039615/toyota-ns4-advanced-plug-in-hybrid-concept-revealed