Három turbó is kerülhet a következő BMW M3 soros hathengeresére

Turbós hathengeres a következő BMW M3-asban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW észak-amerikai elnöke nyilatkozott a következő generációs M3/M4 várható hajtásláncáról.


A BMW M3-as motorja, különösen az épp aktuális következő generációé mindig sok töprengésre készteti az autós világot, a bemutatók előtt sokféle variáció szokott felmerülni arról, hogy épp csökken vagy nő a hengerek száma, lesz-e feltöltés vagy sem. Most épp úgy áll a helyzet, hogy a 2013 végére, 2014 elejére várt következő generációba, Ludwig Willisch, a BMW of North America BimmerPost.com oldalnak nyilatkozó elnöke megerősítette: az F80 kódnéven érkező következő négyajtós M3-asba, valamint a zárt és nyitott kétajtós verziókba, melyek az F82-es szériával kezdődően M4 típusjelzés alatt kerülnek piacra, bizony a mostani V8-assal ellentétben ismét soros hathengeres motorokat szerelnek.
A három liter körüli sorhatosok érkezése örömhír lehet a régebbi M3-asok rajongóinak, bár tovább bolondítja a helyzetet hogy az elvárt 450 lóerős teljesítmény eléréséhez turbóval egészítik ki a motort, legalább kettővel, de a három sem elképzelhetetlen.
Hirdetés
Korábban V6-osról is pletykáltak, de Willisch úr mostani bejelentése után legalább ennyivel közelebb kerültünk a másfél-két év múlva esedékes legújabb sportautóikonokhoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?