Sorötös, vagy V6-os turbós alapmotort kap az Audi R8

Turbós lesz az Audi R8-as alapváltozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tavasszal bemutatott új és a korábbinál erősebb Audi R8-asból is készül azért alapváltozat. A legújabb hírek szerint turbós lesz.


Tavaly márciusban még úgy tudtuk, hogy megmarad a 4.2-es V8-as az Audi R8 alapmotorjának, de most úgy néz ki, változni fog a helyzet. Korábbi hírünkben már megírtuk, hogy a második generációs R8-as kínálatában lesz turbómotor, de ezt az információt csak mostanra erősítette meg a cég. Ulrich Hackenberg, a gyár fejlesztésért felelős vezetője és Heinz Peter Hollerweger a quattro részleg feje is úgy nyilatkozott az elmúlt napokban, hogy a turbókorszak most fog kezdődni az R8 életében. Bár az 5.2-es V10-es gázreakciójával sosem volt gond, de a fő ellenfelek, mint a Mercedes-AMG GT, a McLaren 570 S, a Porsche 911 Turbo és Ferrari 488 GTB mind duplaturbósak. Csak egy szívómotoros ellenfél van még, az R8 testvérmodellje, a Lamborghini Huracán.
Hirdetés


Mint elmondták, az R8 vásárlók szeretik az atmoszferikus motorokat, de a verseny megköveteli, hogy nagyobb nyomatékú erőforrásokkal is kijöjjenek. Az Audis nagykutyák szerint viszont most még nem akarják a V10 plus 5.2-es FSI motorjának 610 lóerejét és 560 Nm nyomatékát megfejelni, viszont szükségük van egy új belépőmodellre. Mint utóbb kiderült, a második generációs R8-asba sem a régi 4.2-es szívót, sem az S6 és az S7 4.0 literes biturbós V8-ast nem fogják beépíteni. A cég soros öthengeres, 2,5 literes turbómotorját viszont továbbfejlesztik, az RS3-asban 367 lóerős, a TT-be építve még erősebb lehet majd, és a további teljesítménynöveléssel az R8-ban sem lenne kevés. A sorötös mellet az Audi dolgozik egy új, duplaturbós V6-oson is, ami az új RS4-est fogja mozgatni. Két forgatókönyv is elképzelhető, annyi viszont bizonyos, hogy a kisebb hengerszámú, kisebb tömegű blokkok a farközépmotoros sportkocsi súlyelosztásának is jót tennének.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    🙂 , látom kényszeres vagy, de köszönöm észrevételedet. legalább válaszoltál, mert hát mi lenne velünk a te hozzászólásaid nélkül. És a cikkel kapcsolatban van valami mondanivalód???
    Na olvasgass tovább 🙂

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Te töröd a magyart Ferkó? A “reakció” az egy szó csipa! Vagy melyik dialektusban írják re-akciónak, ahogy te? Nem megy ez a helyesírás neked (sem) a kutyafáját! 😀
    Kicsit lassítsál kislányom.

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Folyamatos hárítás, re-akció… nagyon buta vagy…
    de így szeretünk, inkább írj valamit a cikkről, hátha lesz egy építő jellegű mondatod is 🙂

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Szerintem a kis alapmotor csak a flotta Co kibocsátás miatt van. Egyébként vicc lenne. Valamint ha tesznek bele egy sor 5 motort, akkor mi különbözteti meg a TT RS-től?

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Ha kellően jól menne, élvezetes lenne vezetni és lenne rá pénzem, akkor a kutyát nem érdekelné, hogy milyen motor van benne? Tőlem akár 2 hengeres is lehetne. Legalább kevesebb gyertya és olaj kell bele.

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Meg lennék lepve ha egy alapáron 40 milliós autóba sor5-öst tennének bele hagyomány ide hagyomány oda … vajon ki venné meg … Mercedes Benz AMG GT is 40 milliós kategória az pedig 4.0 V8 biturbóval árulják . A sor5 erÅ‘sen vicc kategória ebben a szegmensben … Még a 3.0 V6 biturbó is erÅ‘sen merész húzás egy R8-asban … aki kiad már ennyi pénzt az nem egy soros 5hengeres motort fog hallgatni hanem vesz inkább egy V8-ast .

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Kezdtem remélni, hogy a belépÅ‘ motor egy 1,2 literes háron vezérműláncos és öt turbós plusz három kompresszoros lesz két spirálfeltöltÅ‘vel. Tévedtem. Kinek kell ilyen “autó”?

Vélemény, hozzászólás?