Ennyire nagy a baj? Aurisra üt a frissített Toyota Avensis

Új arccal 2018-ig maradhat a hatéves Toyota Avensis

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Genfi Autószalonon debütál, de már most gyári képeken látható a hatéves Toyota Avensis frissített, a gyáriak szerint új kiadása.


A japánoktól szokatlan módon nem cseréli még le az első ízben 1997-ben, harmadik szériájával 2009-ben, azaz csaknem hat évvel ezelőtt érkezett Avensist a Toyota, hanem csupán felfrissíti. A Genfi Autószalonon kiállítandó ráncfelvarrott, de a gyártó által újnak mondott széria állítólag 2018-ig maradhat kínálatban, arról egyelőre nincs hír, hogy akkor kifut-e majd (miként a Honda Accord), vagy új kiadással jelentkezik.
Hirdetés

A csaknem 10 éves modellciklusra az Aurisra hasonlító orral kívánták felkészíteni a Toyota középkategóriását - állítólag a márka francia dizájnstúdiójában rajzolták át a modellt. Módosított futómű, frissített, takarékosabb motorok, fokozott biztonság - vélhetően sofőrsegédek sora - ugyancsak várható. Enyhe frissítések az Avensis farán és utasterében is minden bizonnyal lesznek. A továbbra is az Egyesült Királyságban gyártandó széria minden részletével március 3-án debütál a Genfi Autószalonon, a piacra nyáron várhatjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?