Nyártól a Citroën C4 Picasso fara alá is lóbálhatjuk a lábunkat

Új arcot, friss extrákat kapott a Citroën C4 Picasso

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Némi frissítést és új opciókat kapott a Citroën családi egyterűje. Palettája új színeket is hoz természetesen.


Három éve érkezett a Citroën C4 Picasso második generációja, ami így elérkezett az ennyi idő után csaknem kötelező frissítéséhez. Az egyedi arcú modell formája azonban bejött a vevőknek, már több mint 300 ezer példányt vásároltak belőle, így a franciák csak óvatosan nyúltak hozzá. Új az első lökhárító, így gyakorlatilag a teljes front, immár kérhető lesz a karosszériáétól eltérő tetőszín, továbbá négyféle belső színvilággal is variálható az eleve kétféle modellként, C4 és C4 Grand Picassóként (utóbbiként felárért hét üléssel) is létező családi egyterű.
Hirdetés

Újak és mostantól alapáron 3D hatásúak a hátsó lámpák, van új 17 colos alufelni, a tetősín immár ezüstszínű. Frissült a 7 colos középkonzoli és a 12 colos "műszerblokk" képernyő is, a csomagtérajtó immár itt is nyílhat láblendítésre. Okosodott a táblafelismerő rendszer, a tempomatot a leolvasott értékhez állíthatjuk, a feláras távolságtartós sebességszabályzó pedig immár álló helyzetre fékezésre is képes. További opcióként sávtartó és holttérfigyelő, városi koccanásgátló és fáradtság-figyelés is kérhető.
A motorpalettán igazi újdonság nem említhető, a turbós, Euro6-os motorok közül a benzinesek 1,2 és 1,6, a dízelek 1,6 és 2,0 literesek. A frissített verzióból már az 1.2 e-THP alapmotor is rendelhető lesz a hatfokozatú, elektromos vezérlésű automata váltóval, a nyártól.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?