Új arcot kap a Dacia Duster
Renault álcával, de itt van az új Dacia
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Dacia Duster úgy jó, ahogy van, ezért nem is nyúlnak hozzá drasztikusan, csak a modellfrissítés látszatát tartják fenn.
Ne tévesszen meg senkit a Renault embléma, az új Dacia is pont így fog kinézni. Azon persze lehet vitázni, hogy mikortól, hiszen a Duster nem öreg, mindössze egy éves széria. Műszerfalára ráfért a korszerűsítés, bízunk benne, hogy a Dacia is megkapja a Renault-féle, friss berendezést
Manapság már senki nem dől be a trükknek, amikor a Renault saját emblémája alatt mutogat egy-egy Dacia típust − a Sandero is rombusz emblémával az orrán bukott le, nem mellesleg vannak piacok, ahol a román kocsik kizárólag francia márkanév alatt futnak. A Pikes Peak versenyautó kapcsán éppen a napokban esett szó a Duster szabadidőjárműről, ám úgy tűnik, az utcai kivitelekkel is történik valami. Francia sajtóértesülések szerint a szokásos ráncfelvarrás keretében új, krómtól csillogó frontrésszel ajándékozzák meg a típust, megváltozik a műszerfal, továbbá várható egy korszerű, kétliteres, 140 lóerős benzinmotor is, amely a Duster eddigi pályafutásának legkomolyabb erőforrása lehet. Ha figyelembe vesszük az eddigi stratégiát, akkor ehhez csak 4x4-es hajtás fog társulni.
A hírt szerkesztette: Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Finom frissítésen esett át a Renault Espace
Egyelőre csak az orr-részt mutatták meg a kozmetikainak tűnő frissítésből, az összes részletről július elején rántják le a leplet.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
DACIA tesztek
Dacia Duster 1.6 4x4 Arctic teszt
Kíváncsiak arra, milyen volt egy autó húsz évvel ezelőtt? Nullkilométeresen megtalálják a Dacia szalonokban, Duster néven.
Dacia Sandero 1.4
Egy halvány fokot finomítva és csinosítva, a Dacia Sandero ugyanaz a kisautók közt, mint ami a Logan az alsó-közepeseknél. És ez így rendben is van.
Még több DACIA tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Dacia Dokker a családnak és a vállalkozásnak
- Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
- Rendelettervezet növelné számos hatósági díjas vizsga árát
- Száz fonttal előrendelhető a Dacia Duster
- Majdnem mindent tudunk az új Daciáról
- Öt hónap alatt 22 városban terepezhetünk a Dacia Dusterrel
- Háromhengeres motorokkal jön a Dacia Citadine
- Dacia Lodgy tuningvízió
- Boldog nőnapot kívánunk!
- Genfi Autószalon: Dacia Lodgy 2013
Cikk ajánló
CT-orral jön az új Lexus GS
9 hónapja – Autósvilág hírei
Sok prémiumgyártó elsütötte már az egységes márkaarculatot, s e témában talán az Audi singelframe-hűtőmaszkja a legtalálóbb példa. Most a Lexus is csatlakozott, s a kompakt CT orrát tette az új GS limuzinra.
Felfrissül a Subaru Legacy és Outback
2 hónapja – Autósvilág hírei
Facelites Legacyt és Outbacket mutat be New Yorkban a Subaru, egyelőre csak az amerikai érdekeket szem előtt tartva.
2011-re megújul a Renault Laguna
2 éve – Autósvilág hírei
Korábbi erényeit megtartva, előnyére változik a Renault Laguna, amelynek külseje, belseje, és műszaki tartalma sem maradt érintetlen a frissítés során.
-
Harcra kész az új Peugeot 308
Tavaly – Autósvilág hírei -
Teríti idei lapjait a Renault
3 hónapja – Autósvilág hírei -
KIA pro cee'd 2011
Tavaly – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 3.795.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.170.000 Ft Évjárat: 2012 / 4 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.670.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |




















