Dízelbotrány: már a Fiat is érintett

Új fejlemények az emissziós mizériában, gond lehet a Fiatnál is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg a Volkswagen-konszern már itthon is javában korrigálja az autóit, az érintett márkák körébe a Fiat is bekerült.


Tavaly szeptember óta dagad a dízelbotrány, ami miatt a Volkswagen-konszern korábbi elnöke, Martin Witerkorn távozott is. A sztori dióhéjban, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. A teszteken így az autó valóságos nitrogénoxid-kibocsátásának a töredékét mérik, vagyis a jármű "csal a vizsgán". A VW - a legnagyobb európai autógyártó vállalat - elismerte a csalást. Az ügyben világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárműve érintett, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el. Múlt héten aztán arra is fény derült, hogy a Mitsubishi is játszott a mérésekkel, Németországban pedig a Volkswagen korábban már elkaszált modelljein túl további több mint félmillió (nem csak VW, hanem Mercedes és Opel) modellt is szervizbe szólíttat a közlekedési hatóság. És ehhez jött még a németországi Bild am Sonntag magazin infója, mely szerint a Fiat dízelmotorjait vizsgálja a német közlekedési felügyelet, miután "szabálytalanságokra utaló jelekre" bukkantak tesztelésekkor.
Hirdetés

Csak pletyka, de állítólag a Bosch dobta fel a Fiatot, a vád a következő: a kipufogógáz-tisztítás 22 perccel az indítás után kikapcsol, így a teszteken gond nélkül megfelel az autó, a valóságban azonban jelentősen túllépi a környezetvédelmi normákban megállapított határértékeket. Az ügy kapcsán mind a Bosch, mind a Fiat képviselőivel is egyeztetni kíván a német közlekedési hatóság.
Közben a Volkswagen a már korábban ismertetett módszerrel világszerte végzi autóinak visszahívását és korrigálását. Hazánkban mintegy 35 ezer, (1,2, 1,6 és 2,0 literes dízellel szerelt) Volkswagen-konszernes autó érintett. Egy részüket szoftverfrissítéssel, míg a többit "egy apró technikai átalakítással" javítják, a beavatkozás költségeit természetesen a gyártó állja. Dr. Vérten Sándortól, a forgalmazó Porsche Hungaria kommunikációs igazgatójától azt is megtudtuk, hogy 600 haszongépjármű átszerelésén már túl vannak, és méréseik szerint ez nem járt a teljesítmény csökkenésével, sem pedig a fogyasztás növekedésével.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:50
    Permalink

    Kapsz egy kekszet, ha megmondod, hogy miert hagytam ki!
    Na jo, elmondom, mert nincs nalam keksz. Abban csak az 1.9-es motor volt, az erintett pedig 2.0 MJet.
    Egyebkent ugyan az az oka a Fiatot erinto “botranynak” is, mint a Mercedes eseteben, meghozza a thermal window, gyakorlatilag egy kiskapu, ami legalis ugyan, de etikatlan, foleg azert mert egyik gyartonal ez 7 fok, masiknal 17.

  • 2017.10.28. at 05:50
    Permalink

    Nagyon jó észrevétel, a Fordról még én sem olvastam a dízelbotrány kapcsán. Lehet, hogy náluk még nem vizsgálódtak. Egyébként a Volvo sem volt még említve, a Subaru a bokszerdízelei kapcsán, ill. a Jaguar/Land Rover. Talán még a Ssangyong sem a terepjáróival.Nem sok márka van már, aminek a neve nem jött fel az “emissziós mizériában”:)

  • 2017.10.28. at 05:50
    Permalink

    Eddig leginkabb a nemet autogyartast erintett a dizelbotrany. Kivancsian varom hogy a Ford modelljei hozzak-e az ertekeket, mert eddig errol nem lehetett olvasni hoy tesztelnek oket. Vagy csak nem akarjak labonloni magukat? Ilyen a piaci verseny?

  • 2017.10.28. at 05:50
    Permalink

    Főleg, ha kiderül, hogy valóban szándékosan van egy ilyen mód a motorvezérlésben. Mert ugye az tiszta sor, hogy mindenki trükközik, csak az amikor a mérési szabályrendszerre optimalizálnak az azért mégis más mint amikor azt átverik vagy megkerülik egy ilyen külön üzemmóddal. És ha megint horogra akadt egy gyártó, akkor még mélyebbre ásnak, még jobban elkezdenek kutakodni, és sokkal több minden ki is fog derülni még. Lesz itt még jó pár gyártó aki megbukik és el fog hasalni.

Vélemény, hozzászólás?