Új generációba lép a Kia Forte
Kiszivárgott a legújabb Kia tervrajza
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Ceratót váltó modell második generációja várhatóan sportosabb, aerodinamikusabb karosszériát kap elődjénél.
A Forte mifelénk a Kia ismeretlen modelljei közé tartozik, méretét tekintve akkora, mint a cee’d, a tengerentúlon 2009-ben váltotta le a Ceratót.
Háromféle karosszériával, négyajtós limuzinként, ötajtós ferdehátúként és kétajtós kupéként is kapható a Forte jelenlegi generációja, az új is ugyanígy várható
Hozzánk legközelebb Ukrajnában és Oroszországban kapható, ahol a Fortét és a cee’d-et egyaránt forgalmazza a Kia.
A piacon töltött mindössze három éve ellenére viszont úgy tűnik, a Kia bizonyítani akar, így elképzelhetően már jövőre piacra dobja a mellékelt skicceken látható utódot, mely a korábbi modelljénél laposabb, sportosabb képet mutat.
Meglátjuk, hogy a Forte átszabása lesz-e valamilyen közvetlen hatással a cee’d megjelenésére, persze ehhez először a Forte következő generációjával kell megismerkednünk, amire akár lehet is esély a januárban nyíló Detroiti Autószalonon.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Faceliftes SEAT Ibiza Cupra Pekingben
Hivatalosan tanulmányként, első képei alapján mégis szériakészen láthatjuk az új Ibiza Cuprát, amelynek premierjét Pekingben tartja a SEAT.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
KIA tesztek
Kia cee’d 2012 miniteszt 
Legnépszerűbb modelljét dobja kukába a Kia. A 2007 óta kapható cee’d vadonatúj generációja az elsőhöz hasonló előrelépést ígér.
Kia Rio 1.2 EX Limited miniteszt
Nagyobb és igényesebb, mint elődje. Természetesen drágább is, ám mivel immár a kategória krémjével vetekszik, konkurenseihez mérten továbbra is olcsó.
KIA Sportage 2.0 CRDi teszt
Úgy tűnik, jól megtanulta a leckét az automataváltós KIA Sportage 2.0 CRDi EX Premium, amely árát tekintve csúcsmodellhez illő bátorsággal harap bele a prémiummárkák húsába.
KIA Sorento teszt
Ritkán keletkezik olyan hatalmas szakadék egy típus modellváltásakor, mint amekkora a régi és a vadonatúj KIA Sorento esetében megfigyelhető. A csúcsmodell alá pozícionált, 5 személyes 2.2 CRDI EX kivitel járt nálunk.
KIA Venga teszt
Ha körülnézünk a legkisebb egyterűek kínálatában, akkor meglepően tapasztalhatjuk, hogy kizárólag vételár alapján rangsorolva a KIA Venga 1.4 LX fog kijönni győztesnek, a népes konkurencia ellenére.
Még több KIA tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
- Kia cee'd Cabrio két év múlva
- Koreában már kapható a Kia BMW-je
- Fotókon a Kia K9 luxusautó utastere
- Kia cee’d 2012 miniteszt
- Hogyan távolíthatók el a karcolások?
- Hivatalos előzetesen a háromajtós Kia cee’d
- Miért nem fizet a biztosító?
- Szlovákiából két kuplunggal: új Kia cee'd
- Hogyan bűzteleníthetjük autónkat?
Használtautó.hu
|
Ár: 2.990.000 Ft Évjárat: 2007 / 1 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 6.299.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 790.000 Ft Évjárat: 1996 / 12 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |




















