Belülről a Citroën idén érkező olcsó szedánja

Új információk és belső képek a Citroën C-Elysée-ről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még idén piacra lép a Citroën olcsó, helykínálatával és árával is hódítani kívánó szedánja. A Citroën C-Elysée belsejébe most pillanthatunk először.

Nem újdonság, hogy a Citroën is színre lép az olcsó szedánok piacán, hiszen júniusban kívülről már láthattuk a C-Elysée-t. A 4,43 méter hosszú, 1,71 méteres szélességével a C3-ashoz közel álló, 1,47 méter magas, 2,65 méteres tengelytávjával és 506 literes csomagterével a C4-est is lepipáló szedánnal a franciák a Renault Thalia és a Dacia Logan vevői iránt is indulni kívánnak, de azoknál igényesebb autót kívánnak adni.
Nem csak méretével egyedi (a kisautók és a középkategóriások méretét is ötvöző) C-Elysée, strapabírását is átlagon felülinek ígéri a Citroën. MacPherson első és csatolt lengőkaros hátsó futóművét kifejezetten rossz utakra optimalizálták, s még alsó kiegészítő védőlemezeket is kap az állítólag erősített anyagokból készülő karosszéria. A gyári teszteken 4 millió kilométeren át faggatott, a spanyolországi Vigóban gyárott szedánt így átlagon felüli mértékben nyúzhatónak ígérik, elektromos szervokormányával rossz úton is tökéletesen és kényelmesen vezethetőnek mondják. Biztonságát ESP és négy légzsák szolgálhatja.

Utasterében meghatározó a C3-asból ismerős, de azért egyedire rajzolt műszerfal, illetve a nagy - a tengelytáv alapján vélhetően a C4-esénél is méretesebb - hátsó lábtér. A tágas térbe automata légkondicionáló, MP3-lejátszós CD-rádió, Bluetooth-kihangosító is kerülhet, a hosszú távú utazást tempomat, a parkolást radar segítheti. Mivel a C-Elysée-t világautónak szánja a Citroën, számos, a helyi piacok elvárásainak megfelelő extrát is kínál majd hozzá, így kerül például szélvédőfűtés az Oroszországba és Ukrajnába szánt példányokba, a forró éghajlatú országok pedig fokozott teljesítményű légkondicionálót kapnak. Noha a bevezetéskor még nem lesznek elérhetők, néhány hónappal később érintőképernyős navigációs rendszer, tolatókamera és kulcs nélküli indítás is meg fog jelenni az opciós tételek között. A személyre szabhatóságot továbbá króm ködfényszóró-keret, visszapillantó-ház és kipufogóvég, valamint a lökhárító- és oldalsó védőcsíkok szolgálhatják majd.

A C-Elysée hajtását 1,2 literes, 72 lóerős háromhengeres vagy 1,6-os, 115 lóerős VTi benzinmotor, illetve a már több mint 6 millió példányban gyártott 1.6 HDi 92 lóerős variánsa adhatja, váltói alapesetben kivétel nélkül 5 fokozatú kézik, az 1,6-os benzines (egyelőre részleteiben ismeretlen, de vélhetően 4 fokozatú bolygóműves) automatával is elérhető lesz. Legtakarékosabb verziója - az 1.6 HDi - 4,1 l/100 km vegyes fogyasztási értékkel és 108 g/km CO2-emisszióval büszkélkedhet.
Hirdetés
Az új, még idén év végén piacra lépő szedán áráról egyelőre nincs pontos információ, a Citroën azonban kedvezőt ígér, ami a konkurensek (Chevrolet Aveo, Fiat Linea, Renault Thalia) számai alapján mindenképp 3 millió forint alatti kell legyen a sikeres piaci szerepléshez, úgy azonban a C-Elysée érdekes ajánlat lehet a megfizethető családi autót keresők számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?