Új kémfotók a magyar Mercedesről
A Nürburgringen, tesztelés közben fényképezték le az új kompakt buszlimuzint
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Valószínűleg a képeken látható Mercedes B-osztály az első olyan autó, amely már Kecskeméten készülhet.
A kecskeméti beruházással kapcsolatban a Mercedes mindössze annyit volt hajlandó hivatalosan megerősíteni mostanáig, hogy ott kétféle autót fognak gyártani. Ezek közül az első egy olyan autó lesz, amely a raststatti gyárral közös lesz, de lesz egy olyan autó is, amelyet csak és kizárólag nálunk fognak gyártani. A legújabb pletykák segítenek a helyzet tisztázásában. Ezek szerint a jövőben az A-osztály egy klasszikus kompakt autó, ötajtós, vagy kupésan sportos háromajtós karosszériával, a B-osztály pedig sokoldalúan használható buszlimuzinná fejlődik. Ezen kívül lesz még egy szabadidő-autó a kínálatban, amelynek kapcsán összkerékhajtást is fejlesztenek az új, keresztmotoros, nem szendvicspadlós platformhoz.
Nagy valószínűséggel az összkerékhajtású B-osztály és a szabadidő-autó lesz az a két típus, amely Kecskeméten készül majd, egyszerűen azért, mert jelentősen lehet csökkenteni a logisztikai költségeket azáltal, hogy egy helyre kell csak szállítani az összkerékhajtás specifikus alkatrészeit. Az összkerékhajtású B-osztály 2011. novemberétől készülhet Kecskeméten, az új, még nevesincs szabadidő-autóra 2012 közepéig kell várnunk. Ez nagyjából egybevág azzal, ami az új, kompakt Mercedesek piaci bevezetéséről ismert. Először az ötajtós A- és a B-osztály mutatkozik be, később jön az akár külön modellként is értelmezhető háromajtós A, végül pedig a szabadidő-autó.
Az ilyen értesülések kommentálása helyett a Mercedes inkább az érdemi munkával tölti a bemutatkozásig még hátralévő időt. Most éppen a B-osztály futómű hangolását végzik a Nürburgringen, amelyről a holland Kees Bunk készített fényképeket, amelyeket az autojunk.nl-re töltött fel. A fotókon látszik, hogy a tesztpilóták nem kímélik a gépet, az egyik bukkanón majdnem elemelkedik az aszfaltról a bukókerettel is megerősített prototípus.
A hírt szerkesztette: Lővei Gergely
Ez is érdekes lehet:
FAB Design Mercedes E Convertible: kabrió szélesítve
Finom ültetéssel és jelentősen kiszélesített, jóval nagyobb teljesítményre utaló ruházattal vértezte fel az E osztály kabrióváltozatát.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 
Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.
- Ford Mondeo Turnier 2.2 TDCi Aut. Titanium Luxury teszt
- Hyundai i40 cw 1.7 CRDi HP A/T Premium teszt
- Opel Astra Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo Start/Stop teszt
-
Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt
- Suzuki Swift 1.3 DDiS teszt
- Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
-
Összehasonlító teszt: Opel Corsa 1.3 CDTI és Suzuki Swift 1.3 DDiS
Mercedes-Benz tesztek
Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 
Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 
Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.
Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.
Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?
Még több Mercedes-Benz tesztCímlapon
Friss cikkek
Autós hirdetések a Super Bowlon 
Tegnap – Sztori
Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.
Unicat Experience EX63-HD
Tegnap – Nagyvas
Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.
Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC
2 napja – Újdonság
Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.
-
Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?
5 napja – Sztori -
4 éve nem kaptak új kocsikat a mentők, most jön 37
6 napja – Sztori -
Több ülés és extra a Fiat Strada pickupban
7 napja – Nagyvas -
Három verzióval is jön a Renault Kangoo Z.E.
Múlt héten – Újdonság -
Kisvas: Ford Fiesta Van 1.4 TDCi Trend
Múlt héten – Nagyvas -
Milliós autóaukciók hétvégéje az Egyesült Államokban
Múlt héten – Sztori -
Olcsó, de valami mégsem stimmel - Renault Fluence Z.E
Múlt héten – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Unicat Experience EX63-HD
- Kerékpáros ütközött az álca nélküli új Mercedes A-osztállyal
- Magyarországra kerülhet a Mercedes G-osztály gyártása
- The Mighty 190: óda a 190-es Mercihez
- FAB Design Mercedes E Convertible: kabrió szélesítve
- Vadonatúj padlólemezre épül a Mercedes SL
- Használt, de nekünk új buszok a BKV-nál
- Mercedes E Superlight: ultrakönnyű E osztály pár éven belül
- Tovább drágulnak az üzemanyagok
- Téli teszten a Mercedes-Benz CLS Shooting Break
Használtautó.hu
|
Ár: 1.850.000 Ft Évjárat: 2000 / 12 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.699.000 Ft Évjárat: 2003 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.999.900 Ft Évjárat: 2006 / 6 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |






















