Spórolósabb és kényeztetőbb lesz az Opel Insignia

Új motorokkal bővül az Opel Insignia kínálata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kényelmi extrák mellett egy takarékos és egy erős benzines turbómotorral bővül az Opel Insignia kínálata.

[kepallobal=433879]Újdonság a Navi900 információs rendszer, melynek funkciói hangvezérléssel is irányíthatók[/kepallobal] Az új motorok ugyan csak az Insignia számára újak, de takarékosság illetve teljesítmény szempontjából jelentős jelentős változásokat hozhatnak a modell történetében. A korábbi 1,8 literes szívómotort egy azonos, azaz 140 lóerő teljesítményű, de mindössze 1,4 literes turbómotor váltja, ami a hatfokozatú kézi váltóval, a Start/Stop-technológia alkalmazásával, az autó padlóján elhelyezett aerodinamikai elemekkel, illetve a a 225/50 R17 méretű, alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal együttműködésben mindössze 5,7 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren, ezáltal két literrel (!) takarékosabb elődjénél. 134 g/km-es CO2-kibocsátása 25 százalékos csökkenést jelent, míg 200 Nm-es csúcsnyomatéka 15 százalékkal múlja felül a leváltott motorét. A limuzin és kombiváltozatban egyaránt kapható Opel Insignia 1.4 Turbo ecoFLEX 10,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, és 205 km/h-s végsebességre képes. Optimalizálták a váltó fokozatainak kiosztását, és immár elektromos szervokormány teszi kényelmesebbé a kanyarodást - hogy ez élvezet szempontjából mit jelent, azt csak próba után mondhatjuk majd meg.
A másik újdonság az elődjénél harminc lóerővel erősebb, 250 LE-s, 2,0 literes turbómotor, melyet a következő modellévtől a négykerék-hajtású modellekhez kínálnak. A motor nyomatékát 350-ről 400 Nm-re emelték, kézi váltóval a 0-100 km/h-s gyorsulás 7,5 másodpercet vesz igénybe, a végsebesség elektronikus korlátozással 250 km/h. A jelentős gyúrás ellenére sikerült lefaragni a kellemetlen számadatokból, a fogyasztás 8,9 helyett 8,4 l/100km, a szén-dioxid kibocsátás 209 helyett 197 g/km.
Hamarosan a gyengébbik kétliteres turbómotoros, elsőkerék-hajtású modelleken is bevezetik a fogyasztáscsökkentő újításokat, és akkor az is takarékosabb és kíméletesebb lesz. A tájékozódás is könnyebb lesz a jövő évi Insigniákkal, mivel az új Navi600 és Navi900 rendszerek a lassú lemezek helyett inkább SD-kártyáról olvassák be az adatokat, a Navi900 hangfelismerésre is képes, és prémium minőségű Infinity hangrendszerrel egészíthető ki.
Az előre figyelő kamera a közlekedési táblákon és a sávelhagyáson túl már az előttünk haladó autókat is figyeli, és magától ugyan nem fékez, de azon kívül mindent megtesz, hogy elkerüljük a ráfutásos baleseteket.
Aki igazán stílusosan szeretné átvenni Insigniáját, az hamarosan választhatja az “Indián éjszaka” fantázianevű nappa bőr bevonatot izgalmas fekete, fényes bőrrel kombinálva, esetleg a lilásan-kékesen csillogó Luxor külső fénnyel, és az új könnyűfém felnik valamelyikével.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 12:39
    Permalink

    Én is az 1.8 140 lóerős motort használom, de nekem kicsit kevesebbet fogyaszt…pályán 6,5litert simán ki lehet belőle hozni! Városban ha “normál módban” (nem használom a sport gombot) megyek vele akkor is max 7,5 liter a fogyasztásom! De ha odalépek neki akkor van, hogy eléri a 13 litert! Lehet azért fogyaszt kevesebbet, mert nem olyan nagy a kasznim, mint az Insigniának?!

  • 2017.10.31. at 12:39
    Permalink

    Én sem gondolom,hogy tényleg ennyit fog fogyasztani.A Fiat Bravo T-jet tulajok is mind a magas fogyasztásra panaszkodnak.Ettől függetlenül biztosan nem lesz rossz motor,erősnek erős az biztos.Egyébként érdekes,hogy mennek a gyártók egymás után,most a kicsi turbo benzines a divat néhány éve.

  • 2017.10.31. at 12:39
    Permalink

    5,7L/100km? Ez megint az autógyártók vevőcsalogató adatai.(Számítógépen,csarnokban tesztelt autópályás szimuláció esetén,kizárt menetszél és elektromos fogyasztók nélkül)Én az 1,8-as motorral járok,de nem 7,7L/100 km,hanem 13literes városi fogyasztással.Nem azért,mert rossz az autó,hanem 140LE és másfél tonna.Ezt mozgatni pedig kell az anyag és az erő.Ja és lámpa,légkondi,rádió és egyéb elektromos berendezések,melyekről nem is tudok,csak fogyasztják az üzemanyagot.
    Tehát egy kis köbcentis motor,turbóval túlhajtva lehet,hogy kevesebbet fogyaszt (nem számottevően), a turbó javítási költsége viszont 100ezer kilométer után már elég húsbavágó lesz.Bár a kereskedő,azzal nyugtatja a vevőt,hogy még ilyen nem fordult elő.Persze,mert ha mégis,akkor majd megjavítják 500ezerért legalább.Azt javaslom a jövőbeni vevőknek,hogy mielőtt bedőlnének egy ilyen kedvező fogyasztású ajánlatnak,azért előtte kérjék ki egy privát turbójavító műhely véleményét.

Vélemény, hozzászólás?