Már fotón az idén érkező új Nissan Leaf, illetve egy részlete

Új Nissan Leaf: LED fényszóróval és komoly hatótávval várható

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kizárt, hogy már júniusban megismerhetjük a Nissan Leaf idén érkező, már minden bizonnyal 400 kilométer fölötti hatótávot adó verzióját.


2010-ben érkezett a 2011-es Év Autójának választott és a máig a világ legnagyobb példányszámban eladott villanyautójának számító Nissan Leaf. A 2016-os modellévre kapott 30 kWh-ás akkumulátort, azaz 250 kilométeres hatótávot, de az igazi áttörést minden bizonnyal az idén bemutatkozó második generáció fogja jelenteni.
Hirdetés

Azok alapján, hogy ma már a e-Golf is 300, a Reanult Zoe akár 400 kilométeres hatótávot ad, a Leaf minden bizonnyal rájuk licitálva 400 kilométer feletti NEDC ciklus szerinti hatótávval érkezik. Meg persze új sofőrsegédekkel, kapcsolódási lehetőségekkel. A Nissan egyelőre csak annyit árult el róla, hogy az új Leaf hamarosan bemutatkozik, az emissziómentesség mellett az intelligens mobilitásról fog szólni. Ősszel már vélhetően kész autót villantanak, de egy dizájnterv már előtte is várható a most még csak LED-es fényszórójával mutatott újdonságról. Hogy mást ne mondjunk, június utolsó hetében lesz a frissített Qashqai menetpróbája, ahová egy további újdonságot is ígér a Nissan. Nem kizárt, hogy az új Leaf tanulmányverzióját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?