Szárnyas ajtós és közel 700 lóerős is lehet a Tesla Model X

Új részleteket tudunk a Tesla Model X-ről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A várakozások szerint már idén bemutatkozhat a Tesla harmadik típusa, a Model X crosssover. Hét ülést, hihetetlen erőt és hatótávot ígér.


A Tesla honlapján új információk jelentek meg a következő, nagyon nagynak ígérkező dobásukról, a Model X-ről. A legvadabb, hogy a koncepción látott, felfelé nyíló szárnyas ajtókat megtartják, és hogy a legerősebb Model S - ami a BMW M4-et is legyorsulja - hajtásláncát is megkapja. Több hely, jobb használhatóság, de a Model S-hez hasonlóan akár hétüléses utastér szerepel az ígéretben. Elvileg az egyedi ajtók sem öncélúak; egy szűk parkolóhelyen vagy a leghátra beszálláshoz jól tudnak jönni.
Hirdetés

Mozgatásáról a már ismert hajtásláncok fognak gondoskodni: lesz 60 kWh kapacitású akkus 380 lóerős, és ugyanilyen erejű, de 85 kWh-s kivitel is. A csúcsot jelentő Performance modell akkupakkja is 85 kWh-s, de két hajtó villanymotorral és összkerékhajtással 691 lóerős rendszerteljesítménnyel, valamint 380 kilométeres hatótávval jön. A cég honlapja szerint a friss megrendeléseket 2016 elején fogják tudni teljesíteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?