Ha kizárnád a külvilágot: itt a legújabb Rolls-Royce Phantom

Új Rolls-Royce Phantom - csendesebb, merevebb, erősebb elődjénél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden eddiginél több luxust kínál a nyolcadik generációs Rolls-Royce Phantom, ami elsőként alkalmazza a márka alumínium platformját - így nem nehezebb elődjénél.


Eddig is a luxusautók csúcsának számított a Rolls-Royce Phantom. Hozzá képest a 7-es BMW a pizzafutár vagy a biztonsági őr szolgálati autója. Most pedig a nyolcadik generáció szolidan túltesz elődjén is. Szerencsére nem méretben, néhány centis különbségek vannak csupán, hossza rövidebb is lett egy hajszálnyit, szűk viszont így sem lesz a hosszított verziót továbbra is kínáló limuzin. Egyelőre ugyanis csak e karosszériaformában mutatkozott be. A gyári közlemény szerint a világ legcsendesebb autója azáltal, hogy 130 kilogrammnyi plusz zajbetétet szereltek dupla üvegezésű ajtóiba. Tömege ugyanakkor nem nőtt, ugyanis teljesen új, a márka első alumínium platformjára épül, ami nem mellesleg 30 százalékkal fokozott merevséget is hozott.
Hirdetés

Ahogy az elődnél, itt is oldalanként öt lengőkaros független a hátsó, kettős keresztlengőkaros az első futómű. A légrugózás kamerával figyeli az utat, ahogyan természetesen a kormányzást, a gázpedál állását és a navigációs adatokat is, hogy előre gondolkodhasson és reagálhasson, azaz varázsszőnyeg hatással vigye utasait - a sofőrrel együtt négy embert, de őket a lehető legnagyobb kényelemben. A műszerfalnak nem a sofőr előtti, végtelenül letisztult blokkja, de nem is a középső 12,3 colos lehajtható kijelző a legizgalmasabb pontja, hanem a betét, amit az autóba helyezett legszélesebb, a műszerfal csaknem egészén végigterpeszkedő edzett üveglap mögé kér a tulajdonos. Kerülhet oda intarziás fa, bármilyen porcelánminta, aranyberakás, illetve 3D nyomtatással bármi, amit a kedves vevő ki tud találni.
Ami a hajtást illeti: továbbra is 6,75 literes V12-es biturbó a motor, de azt olyannyira frissítették, hogy most egyenesen újnak mondják. A korábbi 453 helyett már 563 lóerőt ad, szolid 900 Nm nyomaték társaságában. Tizedével javult a 100 km/órára gyorsulás. A normál Phantom 5,3, a hosszított 5,4 másodperces szintidőt tud, ha esetleg menekülőre kellene fogni. Miként a légrugó, úgy a 8 fokozatú ZF automata is figyeli a Phantom gyakorlatilag minden szenzorjelét, a sofőrt természetesen távolságtartós tempomat, éjjellátó hőkamera, parkoláskor négy kamerán alapuló felülnézeti kép segíti - gyalogosfelismerős koccanásgátló, keresztirányú forgalomra és sávelhagyásra figyelmeztetés mellett. Mindennél jobb képet adónak mondott head-up display, wifi, a legfejlettebb navigáció és az igen komoly hifi természetesen szintén az ellátmány része. Hogy mennyiért, arról egyelőre nincs infó, a végösszeg úgyis a személyre szabás után alakul csak ki. A nagyközönség kiválasztottak az idén szeptemberi Frankfurti Autószalonon már beleülhet az új Rollsba, ahol rögtön meg is kezdődhet majd az első példányok lekötése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?