Megmondja az Audi, mikor vált a lámpa

Új vezetéstámogató rendszer az Auditól, kommunikálni fognak a lámpákkal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megtörtént az első komolyabb lépés az Auditól az okos város kialakítása felé. Nem csak az autóknak, szinte mindennek kommunikálnia kell egymással, hogy létrejöhessen.

Önvezető autó addig nem létezhet, amíg az úthálózat, a tömegközlekedés, a város, meg persze az összes többi közlekedő nincs felkészítve rá teljesen. Ehhez meg kell valósulnia az okos városoknak is, ahol minden mindennel élő kapcsolatban van, és látják hol, merre mit csinál a másik közlekedő. Az Audi most efelé tett egy hatalmas lépést, óriásit segíthet abban, hogy belendítsék a fejlesztéseket.
Hirdetés
Bekerül az új Audikba a Traffic Light Information nevű rendszer, ami a Connect Prime szolgáltatást egészíti ki. Tudni fogják az új autók, mikor váltanak a közlekedési lámpák, amikhez éppen közeledünk. Nagyjából úgy sikerült ezt elérniük, hogy a lámpákat vezérlő központi rendszerhez képes kapcsolódni az autó fedélzeti számítógépe, így valós időben képes jelezni, éppen hány másodperc múlva vált az előttünk lévő lámpa. Nem rossz tudni, mennyi van még hátra a pirosból, meg kell-e majd állnunk, vagy ki tudunk-e gurulni, hogy minél szerényebb fogyasztást hozzunk ki autónkból. A továbbiakban a start-stop rendszerrel is együttműködik majd, automatikusan indíthatja az autó a motort, mielőtt a lámpa zöldre váltana.
Elég közel a rendszer indítása, állítólag már idén megkaphatják a Connect Prime szolgáltatással rendelt autók. Kérdéses, melyik város van erre felkészülve, valószínűleg ez okozza majd a nagyobb fejtörést, viszont hamarosan el kell kezdeni ez irányba fejleszteni, ha egyáltalán akarják, hogy az önvezető autó valaha is megvalósulhasson.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:47
    Permalink

    Azért ez korántsem olyan egyszerű, hogy majd megmodja a lámpa, mit csináljunk. Talán ha az ÖSSZES autó olyan lenne, és senkinek nem lenne igénye másra…

Vélemény, hozzászólás?