Genfben debütál a Volkswagen Passat CC tanulmánya

Új Volkswagen Passat CC: állítólag márciusban még csak a tanulmányt látjuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német Auto Motor und Sport riportja szerint csak 2017-ben kerül piacra az új CC. Idén még csak a tanulmányt láthatjuk.

ó
Azért írtam, hogy Passat CC, hogy mindenki tudja, melyik modellről is van szó. Az egykori Passat CC-t pedig hivatalosan már évek óta csak simán CC-nek hívja a Volkswagen. Ez az elkülönítés a 2017-ben bemutatkozó generációval nyer igazi értelmet, mert a gyár szándéka szerint jobban elválasztják a két sorozatot. Az első Mercedes-Benz CLS forradalmat csinált, egyre-másra jelentek meg négyajtós, ablakkeret nélküli kupék a gyártók kínálatában. A Volkswagen 2008-ban építette meg a B6-os Passat alapján a magáét. A 2012-es modellfrissítéstől optikailag már a B7-re hasonlított a modernizált autó, innentől CC a neve.
Hirdetés

A 2017-es új generáció az Auto Motor und Sport szerint műszakilag és kinézetében is más lesz, mint az alapját adó szedán Passat. A részletekről még nem sokat lehet tudni, de két hónap múlva, a Genfi Autószalonon már ki fogja álltani a VW tanulmányként. A hírek szerint jó tíz centiméterrel hosszabb és sportosabb is lesz a Passatnál. Eszerint a tanulmány nem csak egy kötelező kör lesz, azon tudják lemérni, hogy fogadnák a vásárlók az új jövevényt. Motorokról így még kár is beszélni, de annyi biztos, hogy a Passat alapmotorjain felül az összes többit megkapja majd a CC is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?