A Volvo levédte a C40 és a C60 nevet, de vajon mi lesz belőlük?

Új Volvo kupék várhatók a közeljövőben C40 és C60 néven

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az USA szabadalmi hivatalához legutóbb azért járult a Volvo, hogy két új típusnevet bejegyeztessen. C40 és C60 névvel két kupét várhatunk.


A Volvo mindig hagyott lukakat a kupékínálatában. A kétajtós Amazon, azaz a 122 után jött a sportos 242 GT és a 262C, majd a 780-as és a C70-es, amikről nyáron írtunk részletesen. Megint kimaradt pár év; a mostani kínálatban nincs kupé. Az utolsó fecske a második szériás C70 volt, ami a mára letűnt kupé-kabrió divat egyik megkésett képviselője és egyben a Ford Focus II platformtársa volt. Ami eddig késett, az pár év múlva talán újra valóság lehet. A most levédetett C40 és C60 neveken egy kompakt és egy középkategóriás kupé jelenhetne meg.
Hirdetés

Az örök kérdés, hogy melyikkel lépnének az egykori P1800-as, azaz a Roger Moore megszemélyesítette Angyal Volvójának örökébe? A svédek az anyacéggel, a kínai Geelyvel közösen fejlesztett alapokon viszonylag könnyen kidolgozhatnák a két kupét. A 40-es sorozat esetében eddig csak a készülő új crossoverről kaptunk hírt, de a névbejegyzési történet alapján lesz több újdonság is a következő években.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?