Üzemanyag-drágulás: ismét a gázolaj ára nő jelentősebben

Újabb áremelés várható a benzinkutakon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Üzemanyagárak szempontjából ez a hét sem alakult jól: gyengült a forint és drágult az olaj. Ez pedig a hazai kutakon is áremelést jelent.

Már az e heti, a gázolaj esetében literenként 6, a benzinnél 3 forintos áremeléssel is újabb lélektani rekordokat léptek át az üzemanyagárak. Gázolaj sok helyen 450, benzin 430 forint fölött kínálkozik, ám a jövő hét várhatóan újabb rekordot szül. A portfolio.hu információi szerint ugyanis a héten ismét nőttek a kőolaj-árak, s ennek következtében, az egyre jelentősebb keresletű gázolaj 3,6 százalékkal drágult, míg a túlkínálattal rendelkező benzin 0,2 százalékkal lett olcsóbb - dollárban.
Itthon azonban forintban fizetünk a benzinkúton, s mivel a hazai fizetőeszköz a héten 3,4 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, a gázolaj forintban mért átlagos ára 6,1, a benziné pedig 2,3 százalékos emelkedést mutat. Ez alapján pedig jósolható, hogy a benzin az e hetihez hasonlóan 3, a gázolaj pedig akár a szerdai 6 forintosnál jelentősebb mértékben is drágulhat. Ha a jelenlegi tendencia nem változik, akár már az év végén 500 forintos összegeket láthatunk a töltőállomások oszlopain - a dízel üzemanyag esetében.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:14
    Permalink

    [i]“Vidi! Én nem kértem az eu-t”[/i]
    Én sem. Nem csinálok titkot belőle, ellene szavaztam. Megvolt az okom rá miért.

    Az hogy elsőből az utolsó harmadba kerültünk, az utóbbi 20 évben, szépen mondva valóban a kormányzás felelőssége. Mára semmi nem maradt a választott hatalom kezében, legyen az bárki is.
    Ne gondolja azt senki, hogy a Görög adósság egy részét csak úgy el fogják engedni. Akkora privatizáció fog megindulni cserébe, hogy a mienk az elmúlt 20 évben kutyafüle volt mellette.

  • 2017.10.31. at 08:14
    Permalink

    Hidd el, bármit csinál a magyar kormány, a sorsunk meg van már előre írva az EU-ban. Mi a perifériához tartozunk, és gondoskodni fognak róla, hogy ott is maradjunk bebetonozva, függetlenül attól, ki van kormányon. Egyet tudsz tenni, elmégy. Nem tudsz többet tenni magadért, ha nem voltál jókor jó helyen anno 15-20 évvel ezelőtt.

Vélemény, hozzászólás?