Újabb dupla nullás modellt vet be a Peugeot
Peugeot 2008 Concept
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem is egy tanulmányautóval készül a Peugeot a Párizsi Autószalonra. Ez az új nevet kapott kis crossover vélhetően hamarosan gyártásba is kerül.
Ennél biztosan szerényebb lesz a majdani szériamodell. A 3008 és a 4007 szabadidő-autók, illetve az 5008 egyterű után a 2008 lehet a Peugeot negyedik dupla nullása
Korábban Urban Crossover Concept néven Pekingben mutogatták a most (szeptember végén) Párizsban már 2008-asként, azaz a márka negyedik dupla nullásaként számozott modellt, amellyel a Peugeot a Nissan Juke fémjelezte kis crossover kategória piaci tortájából kéri a maga szeletét.
Míg az Onyx szupersportkocsi gyártása több mint valószínűtlen, az emelt hasmagasságú, 4,14 méter hosszú, egyszersmind szerénynek épp nem mondható neonzöld (vagy sárga) fényezést is villantó 2008 hamarosan szériakész lehet − erre utal, hogy néhány hete közúti tesztelés közben látták, igaz, erősen álcázva. Műszaki alapjait a már általunk is próbált 208-as adja, motorválasztéka is nyilván hasonlóan alakul majd. Az sem kizárt, hogy lesz belőle összkerekes-kétmotoros HYbrid4 verzió.
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
Egyetlen példányban készülhet a Lamborghini Egoista
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt
Az árfolyam sem gátolta a használtautó-behozatal növekedését
SEAT Toledo 1.6 TDI CR Style teszt
6,2 másodperc alatt van százon a Multivan
Ijesztő, de nem tragédia, ha szükséges a motorgenerál
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
PEUGEOT tesztek
Nem rossz, de nem is igazán olcsó. Peugeot 301 teszt
Egy-két bosszantó hiba fölött szemet hunyva kellemes autó a Peugeot 301, viszont annyira hű, de olcsó szedánnak nem mondanánk. Dízelként és jól felszerelten próbáltuk.
Spórol a drága! Peugeot 208 1.6 e-HDi teszt 
Ha nem is legnagyobb teljesítményű, de legnagyobb nyomatékú, és egyben igen takarékos 1.6 e-HDi motorjával járt nálunk az elődjénél kisebbre szabott Peugeot 208.
Rögtön megtetszett - Peugeot 3008 HYbrid4 miniteszt
Magyarországra is megérkezett a Peugeot 3008 dízel-elektromos hibrid hajtáslánccal hajtott, összkerekes egyterűje. Kipróbáltuk, szerettük, pedig erősen rétegmodell.
Villanyautóval a Balatonra? Megcsináltuk. Peugeot iOn teszt 
Próbára tettük a teljesen elektromos hajtású, ezáltal teljes mértékben tiszta üzemű Peugeot iOn hatótávját. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Budapestről le lehet-e jutni vele a Balatonra. Lehetséges, de nem akárhogyan.
Színház az egész világ a Peugeot RCZ-ben ülve 
Nem emlékszünk, vezettünk-e valaha ennyire kívánatos, kívül-belül egyaránt lebilincselő francia autót.
- Peugeot 508 1.6 e-HDi Active miniteszt
- Peugeot 5008 2.0 HDi Premium teszt
- Peugeot 207 SW Outdoor teszt
- Peugeot 407 SW teszt
- Peugeot 3008 teszt
- Peugeot 4007 teszt
- Peugeot 107 teszt
- Peugeot 308 2.0 HDI
- Peugeot Partner Tepee
Címlapon
Friss cikkek
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
21 órája – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
Tegnap – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
Új korszak a luxusautóknál: íme a vadonatúj Mercedes-Benz S
5 napja – Újdonság
Az Airbus hatalmas hamburgi átadó-csarnokában, 4,4 l/100 km vegyes fogyasztással mutatkozott be a Mercedes-Benz S-osztály.
-
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
5 napja – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori -
Miért vannak gigadugók? Egy szép pesti reggel margójára
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- A Nissan Juke ellen indulhat a SsangYong New Concept SIV-1
- Chevrolet-újdonságok a Párizsi Autószalonon
- Tesla Model X: az első elektromos crossover
- Papírforma-végeredmény a WRC-szezonnyitón
- Két év múlva várható a luxus Peugeot 608
- Peugeot HX1 Metamorphosis
- Le Mans fele kacsingat Raikkönen
- Peugeot-t kap a szépségkirálynő
- Peugeot 306 1.4 Husky, 1999 használtteszt
- Megalakult az e-community
Használtautó.hu
|
Ár: 1.000.000 Ft Évjárat: 2002 / 10 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 799.000 Ft Évjárat: 2003 / 11 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 5.590.000 Ft Évjárat: 2012 / 8 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |























