Versenypályán is bevetik a hibrid BMW X5-öt

Újabb hibriddel egészül ki a Formula E sorozat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Orvosi autóként szolgál majd a BMW hibrid SUV-ja a Formula E versenyeken. Az X5 40e-t több ponton is módosították.


A 2015/2016-os Formula E sorozatban stílszerűen hibrid kiszolgálóautókat vetnek be. A BMW i8 safety car és az i3 orvosi autó mellé egy újabb és méretesebb, természetesen hibrid autó kerül. A BMW X5 40e-t szintén orvosi céllal vetik be, ennek megfelelően több módosítást is eszközöltek rajta. A tetőre LED-es villogókat szereltek, belül pedig számos kommunikációs kiegészítőt kapott. A felnik kéttónusúak, az oldalsó részen pedig a "Rescue-car" felirat díszeleg.
Hirdetés

Emlékeztetőül az X5 40e egy konnektoros hibrid modell, melyet egy 2,0 literes négyhengeres benzinmotor és egy elektromotor mozgat. A kombinált maximális teljesítmény 313 lóerő, forgatónyomatéka 450 Nm. 0-ról 100 km/órára 6,8 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 210 km/óra. Tisztán elektromos üzemben is képes működni, ekkor maximum 31 km-t tehetünk meg vele.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?