20 centivel hosszabb és hibrid lesz az új Mini

Újabb információk és friss képek az év végén debütáló új Mini Countrymanről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavalyelőtt még felfrissült, de idén év végén már jön az új. A Mini Countryman új motorokkal és új platformon érkezik, és nőni fog sokat.

Az új szériáról tavaly már közöltünk kémfotókat, az akkori havas tesztek után most a Nürburgringen bukkant fel, és állítólag ez már a végleges változata. Amióta a BMW irányítása alatt készül a Mini, ez a harmadik modern generáció a kisautóból. A modellpaletta annyira szerteágazóvá nőtt, hogy a lecserélése eltart több évig. Két éve jött a háromajtós és az új ötajtós. Tavaly debütált a legerősebb JCW változat és a Clubman kombi, idén meg jön az új Countryman és talán a vászontetős kabrió is. A Countryman második generációja is alapból elsőkerékhajtású lesz, de természetesen az erősebb változatokhoz ezután is elérhető marad az All4 nevű összkerékhajtás.
Hirdetés


Az új UKL platform közös a többi új Minin kívül a BMW 2-es Active Tourerrel is. Lesz megint dízel, erősebb Cooper D is, és az erősebb benzinesek is a szokásos Cooper, Coopers S és John Cooper Works fokozatokban jönnek. Mint a többi Mininél, itt is háromhengeres lesz az alapmotor, a csúcs meg kétliteres turbós. Váltóból a hatfokozatú kézi lesz széria, a hatos automata meg opció. Az igazi újdonság, hogy ebben a sorozatban fog megjelenni az első hibrid hajtású Mini. Ezt idővel egy 35 kilométeresre nyújtott elektromos hatótávú, konnektorból is tölthető plug-in verzió fogja követni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    [i]“Akármennyire menő is egy új Mini, szerintem az eredetit felülmúlni sohasem fogja”[/i]

    Különösen, ha az egy általad sosem létezettnek titulált pick up igaz?

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    Ezzel egyetértek. Gondolom, a Fiat 500 és a VW Beetle is bejön. Azok is vidámságot csalnak az ember arcára:)

    Akármennyire menő is egy új Mini, szerintem az eredetit felülmúlni sohasem fogja:

    [url]https://www.google.hu/search?q=mr+bean+mini&client=opera&hs=GpM&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiYleXXxp3KAhXGDywKHUJaBDAQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    Régebben Mini szerviz közelében laktam, ott nagy rajongója lettem ezeknek a kis kocsiknak. Azóta eltelt már egy kis idő, meg is nőttek, de azért még mindig jó érzés, ha a sok unalmas autó között megjelenik egy.

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    De a “mini” kifejezés arra utal, hogy “kicsi”. Ezek az autók meg egy ideje már elég nagyok…

    Ez olyasmi, mint a Skoda Rapid, aminek a jelentése: gyors, sebes. Ezt a nevet korábban a 105/120-as Skoda kupéja viselte, ami nem igazán volt gyors és sebes – most pedig egy puritán kompakt szedán viseli, amiről szintén nem az őrületes sebesség jut az ember eszébe:)

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    “…és nőni fog sokat.”

    Nem gondolkozott még el azon a BMW-vezérkar, hogy lassan már nem fog illeni ezekre az autókra a nevük? Mert már nem annyira mini ez a Mini, inkább Maxi:)

Vélemény, hozzászólás?