Lehullt a lepel a legújabb Skodáról

Újabb kémfotókon a Skoda Rapid, ezúttal a Nürburgringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Nürburgringen tesztelt autókat lehetetlen titokban tartani, feltehetően a Skoda számolt ezzel, amikor versenypályára vitte a Rapidot.

Mióta Mladá Boleslav környékén lencsevégre kapták az autópályán, a Skoda egyre kevésbé rejtegeti a Rapidot, a várhatóan a szeptemberi Párizsi Autószalonon bemutatkozó, a Fabia és az Octavia közé betagozódó új ötajtós Skodát. Valamennyire azért még vigyáznak, hogy ne áruljanak el mindent idő előtt, hiszen a lámpatesteken, az ajtókon és a lökhárítók környékén hagytak némi álcázást, így a most látható vonalak nem tekinthetők teljesen véglegesnek.
Hirdetés
Ettől eltekintve azonban már késznek vehetjük az eredetileg tavaly Frankfurtban Mission L tanulmányként bemutatott európai Rapidot, mely nem tévesztendő össze az Indiában kínált kisebb, négyajtós Rapiddal.
Az autó hossza valamivel kevesebb, mint 4,5 méter, tengelytávja 2,6 méter, és természetesen a kategóriájából már ismert más VW-modellekben található kisebb TDI és TSI, esetleg TFSI motorokkal kerül majd piacra, Európában ez év végén, majd 2013 elején Kínában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 22:33
    Permalink

    vajon miért lett a neve Rapid?
    A régi békebeli Skoda Rapid 2 ajtós 4 személyes kupé volt, 5 sebességes váltóval, igaz az 1.3-as motort örökölte a többi szériából..
    Ez meg se nem kupé, se nem 4 személyes, és semmilyen extravagáns kinézetet nem kapott a többi mai Skodáétól…

    [url]http://skoda.stipistop.com/wp-content/uploads/2012/02/skoda-rapid.jpg[/url]

    [url]http://www.hasznaltauto.hu/auto/skoda/rapid/skoda_rapid_130-5759844[/url]

Vélemény, hozzászólás?