Fotó után videón a Skoda Rapid

Újabb képek a még mindig nem tudni, hány ajtós Skoda Rapidról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda Rapid élőben először vélhetően a Párizsi Autószalonon, szeptember végén lesz látható, videón pedig már most.

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy a Skoda az Octavia és a Superb után újabb történelmi elnevezést, a vagány lejtőshátú, nem háromajtós, hiszen farmotoros Rapid nevét húzza elő, hogy a Fabia és az Octavia közötti űrt egy, az alsó-középkategória átlagméretéhez közelebb álló modellel kitöltse. A még tavaly látott, gyakorlatilag négyajtós Fabiának megfelelő, Indiában bemutatkozott modell után idén, a Pekingi Autószalonon kiderült, hogy a Kínának és Európának szánt Rapid inkább a MissionL koncepcióra fog hasonlítani, azaz sokkal vagányabb és modernebb lesz.
Az áprilisban, Kínában történt bejelentés után felpörögtek az események, két hete Csehországban, Mladá Boleslav mellett, a múlt héten pedig a Nürburgringen kapták lencsevégre, s a most megjelent videó szerint alaposan le is filmezték a jó eséllyel a következő Volkswagen Golffal, illetve az Audi A3-mal közös, MQB padlólemezre épülő modellt, mely kapcsán forró vitatéma, hogy hány ajtós lesz.
Hirdetés
Míg az indiai Rapid határozottan négyajtós, az Európának szántak egyes példányain hátsó ablaktörlő is megjelenik, ami ötajtósságra utal. Négy- és ötajtós kialakítást egyszerre jelentő csomagtérajtót persze láttunk már a Skodától, hiszen a Superbé ilyen - egyébként a BMW 5 Gran Turismo modelléhez hasonló. Az 1.2 TSI és 1.6 CR TDI motorokkal várható Rapid esetében azonban vélhetően nem fogják bevetni a bonyolult hátsó ajtót, hanem valószínűbb, hogy Európa négy- és ötajtós kialakításokat is kap majd, s a két verzió között minimális lesz a formai eltérés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 22:13
    Permalink

    Ha olcsóbb lesz az Octavianal, akkor ebből azért fognak eladni Magyarországon is jópár darabot még ebben a válságos időszakban is. A Skoda amúgy is jól áll az eladásokkal, ez meg egy tipikus hiánypótló autó lesz a kategóriáját tekintve. Praktikus, és egyben szép kocsinak is látszik, és a Rapid név is elég jól cseng. Sok céges eladás is várható szerintem.

Vélemény, hozzászólás?