Újabb postásokat szolgál a Nissan NV200 EV
Csomagok, friss levegővel - kézbesítés villanyfurgonnal
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Nissan NV200 EV villanymotoros kivitelei London utcáin biztosítják a küldemények gyors és tiszta célba érkezését.
Hatvan napos próbaútra indulnak a Nissan villanymotoros furgonjai a brit fővárosban, hogy kiderüljön, hogyan viseli a környezetbarát technológia azt a rendkívüli igénybevételt, aminek a postaszolgálat teszi ki a járműveket. Az autógyártó és a világ egyik legnagyobb csomagszállító vállalata, a FedEx által közösen megszervezett kísérlet nemcsak a Nissan számára szolgálhat fontos tanulságokkal, hanem általában az elektromos közlekedés, azon belül is a rövid távú, logisztikai felhasználások terén is meghatározó információkat hozhat.
A két hónapon át tartó projektben részt vevő, elektromos hajtású prototípusok alapját az az NV200 haszonjármű képezi, amelynek speciálisan átalakított kivitele a közelmúltban megnyerte a New York-i taxitendert, így az elkövetkezendő években ezerszám jelenhet meg az észak-amerikai metropolisz utcáin – a ki nem mondott, de valószínűsíthető elképzelések szerint akár elektromos üzemű változatban is. Utóbbi műszaki szempontból a márka emissziómentes zászlóvivőjével: a Nissan Leaffel mutat rokonságot, a haszonjármű lényegi változtatások nélkül kapta meg az ötajtós családi villanyautó hajtásláncát, valamint akkumulátor-csomagját.
Próbaként 60 napot szolgálnak Londonban a villanyfurgonok, a rövid távú, városi kézbesítésben azonban a jövőben is nagy szerepük lehet
A számos díjjal jutalmazott, a mai napig világszerte mintegy húszezer példányban értékesített Leaf a Nissan elektromos közlekedési jövőképének gerince, amelyhez kötődően nem csak egyre fejlettebb töltési infrastruktúrákat dolgoz ki a gyártó, hanem az év eleji japán katasztrófák nyomán előtérbe került igény: az elektromos autók lakossági energiaforrásként, illetve hálózati terhelést kiegyenlítő eszközként történő hasznosítása terén is izgalmas megoldásokat tárt a nagyközönség elé.
Habár az NV200 kapcsán az utóbbi témakör egyelőre nem merült fel – talán azért, mert munkaeszköz lévén vélhetően nem magánlakások hálózatára csatlakoztatva, hanem a céges telephelyen tölti tétlen óráit –, az Európában csak a közelmúltban bevezetett gyorstöltő-rendszert a FedEx rendelkezésére bocsátotta a Nissan, így a csomagszállító vállalat munkatársai akár fél óra alatt képesek lesznek 80 százalékra tölteni a furgonok akkumulátorát.
Egyik fél számára sem ismeretlen egyébként ez a fajta kooperáció. A FedEx két európai és négy észak-amerikai nagyvárosban összesen 43, nulla emissziójú járművet üzemeltet, összhangban azon vállalásával, hogy 2020-re 20 százalékkal javítsa gépjárműparkjának globális átlagfogyasztását, a Nissan NV200 EV pedig már 2011-ben is bizonyította képességeit csomagszállító szerepben, a japán posta színeiben.
Forrás: ECO Hírügynökség
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Kapható lesz a Nissan Juke-R
A prototípus a 2010-es modellek 485 lóerős hathengeresét kapta, de az eladásra kínált változatokban már az idei GT-R-ek 545 lovas motorja dübörög majd.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
NISSAN tesztek
Nissan Qashqai+2 2.0 4WD Tekna teszt
Frissítése után benzinmotorral járt nálunk a hosszított Qashqai. A nagy testű, 7 üléses összkerékhajtású étvágya jelentős, utastere cserében tágas és kényelmes.
Tényleg néma – Nissan Leaf első teszt 
Benzin nélkül is lehet autózni, villanymotorral ráadásul a Nissan szerint az életciklusra vetített összköltség alapján már ma is olcsóbb. Kipróbáltuk milyen!
Nissan Pathfinder 3.0 V6 dCi Automata teszt
A Nissan összkerekes palettáján a csúcsmodell egyértelműen a Pathfinder, abból is a V6-os, 7 fokozatú automata váltós. Pontosan ezt teszteltük.
Nissan Juke 1.6 Acenta teszt
Alapmotorjával és második felszerelésszintjével kellett meggyőzzön a Nissan belépő crossoverje. Vajon sikerült?
Nissan Micra 1.2 Tekna teszt
Elődje nyomdokain lépked tovább a Micra, a kisautók között is szerény külső méretekkel és kedvező árral várja a városi autók rajongóit.
- Nissan Murano Premium teszt
- Nissan Note teszt
- Nissan Navara Double Cab teszt
- Nissan Qashqai+2 teszt
- Nissan X-Trail teszt
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
16 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Első képeken a 2014-es Nissan Qashqai
- Kapható lesz a Nissan Juke-R
- Parkolás járdán: érdemes ismerni az előírásokat
- Hazai helyett amerikai piacra gyártunk buszokat
- Elkésett, aki még mindig nem vetette le téli gumiját?
- Nissan Qashqai 1.5 dCi Acenta, 2007 használtteszt
- Kompaktomat egy kombiért: megéri váltani?
- Senner tuningcsomag Nissan 350Z-hez
- Az árkülönbözet a villanyautózás gátja
- Videón a Nissan DeltaWing versenyautó
Használtautó.hu
|
Ár: 4.721.000 Ft Évjárat: 2011 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.890.000 Ft Évjárat: 2010 / 4 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.490.000 Ft Évjárat: 2012 / 3 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |





















