Utasterét is megmutatja az új Octavia

Újabb részletfotók a harmadik Skoda Octaviáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már látszik a multikormány és a digitális megjelenítésű, de analóg mintázatú óra a központi képernyőn és néhány eddig nem látott külső részlet.


Zsákszámra érkeznek az újabb képek a harmadik generációs Skoda Octaviáról, ha minden igaz, pár napon belül megtörténik az autó hivatalos - bár egyelőre csak online - leleplezése. A legutóbbi, hátsó lámpatestet láttató kép után most érkezett még kép az integrált irányjelzővel ellátott külső visszapillantó tükörről, a hokiütős kunkorral kialakított hátsó ajtóról, és az ilyen formában kiás jellegű hűtőrácsról. A maszkot függőleges fekete rácsozattal látták el, és az is látszik, hogy akárcsak az ajtó alját, a műszereket és a képernyőt, ezt az elemet is krómkeretek veszik körül.
Hirdetés
A Skoda vezetői már korábban is utaltak az Octavia jobb minőségű, jobban felszerelt utasterére, melynek pozicionálását a Rapid piacra lépésével kicsit prémiumosabbra vehették. Ha már nagyon nem bírják az új Octavia nélkül, akkor olvasgassák vele kapcsolatos korábbi anyagainkat, mint az autópályán készített kémfotókat, a főtervező, Jozef Kaban személyes gondolatait, vagy az autó méreteit taglaló írást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?