Lada Vesta Cross – dögös koncepció Moszkvából

Újabb szabadidő-autó a Ladától: itt a Vesta Cross

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lada azon kevés gyártó egyike, amelyik a Moszkvai Autószalonra időzített premiert, a Vesta Cross egyelőre csak koncepció, ám ígéretes.


A WTCC-ben már jó ideje fut, de utcai változatával még csak most debütált a Lada Vesta, melynek most a crossoveres, emelt hasmagasságú Cross verziója is bemutatkozott a Moszkvai Autószalonon. Az eddig négyajtósként ismert modell most nem csak emelt futóművet, hanem kombi karosszériát is kapott, meg persze körkörös műanyagozást is, mellyel túlzás nélkül állítható, hogy dögösen néz ki. Hogy a már gyártásban lévő Kalina Cross mintájára sorozatgyártásba kerül-e a Vesta Cross, az egyelőre még kérdéses. Mint azt Bo Anderson, a Lada első embere elárulta, egyelőre csak a közönség kóstoltatására készítették el. Még nincs információ arról sem, hogy kapna-e összkerékhajtást a Vesta Cross - ha a Kalina példáját nézzük, akkor nem.
Hirdetés

Maga a Vesta jövőre mindenképp eljut a hazai piacra is, hiszen Oroszországban már most próbagyártásban van, év végén megjelenik, novembertől pedig nálunk is újfent rendelhetők lesznek a Ladák - Európában elsőként. A kezdeti kínálatban azonban egyelőre csak a Granta, a Kalina és a Nivát jelentő 4x4 fog szerepelni, a Vesta jövőre jön, talán a színes belsővel feldobott Cross verzióval is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:56
    Permalink

    Nem csodálkoznék rajta, ha többe kerülne. A belseje kicsit szebb, a motorok erősebbek – ha a Sandero/Logan típusokkal vetjük össze, ami kb. a Vestákkal egy kategória. Nem csodálkoznék, de szívesen meg is fizetném. Már ha a minőség/tartósság eléri legalább a Dacia-ét.

  • 2017.10.28. at 13:56
    Permalink

    Ha a modern Skoda sikeres lett(ezt akár csupa nagy betűvel is írhatnám), a Daciát is mondhatjuk most már annak, akkor miért pont a Lada(az egykori jó öreg Zsiga) ne tudna befutni újra Magyarországon? Idő kell majd, mire megszokjuk, hogy “dízel Lada”, de ez a másik két márkával is így volt. Ráadásul ugye anno a Moszkvics Alekóból is volt Ford-dízel motoros verzió, annak meg már jó húsz-huszonöt éve, azt is el tudtuk fogadni. Nagyon mondják, hogy betonbiztos minőségi normákat vezettek be a gyárban – várom már az új Lada-teszteket. Az mindig nagy dolog, amikor egy márka hosszú kihagyás után tér vissza, főleg hogy szinte mindenki Ladázott egykor itthon(vagy teszi ezt most is).

  • 2017.10.28. at 13:56
    Permalink

    Nagyon jól néz ki ez a kocsi. Már most sokkal ígéretesebb, mint bármelyik Dacia. A Volvo XC70 jut róla eszembe (mert az is nagyon tetszik). Kicsit tartok tőle, hogy ha megjelenik ez a modell, ennek már az ára is “előremutató” lesz majd.

  • 2017.10.28. at 13:56
    Permalink

    “Dögös koncepció Moszkvából” meg “futurisztikus tanulmányautó Pitestiből” – úgy látszik, meg kell szoknunk ezeket mostantól. Szó ami szó, tényleg dögös. De Istenem, az a L A D A felirat a hátulján – mintha házi sufnituning lenne…

Vélemény, hozzászólás?