Valós fogyasztással jön – 1.5 TSI-t mutatott be a Volkswagen

Újabb TSI-vel bővül a VW motorpalettája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyobb teljesítményt, takarékosabb üzemet hoz a Volkswagen EA211 TSI evo nevű újdonsága.


A Volkswagen új motorcsaládjának első tagja az 1,5 literes TSI, amely 130 és 150 lóerős változatban lesz majd elérhető. A részleteket egyelőre még titkolja a gyártó, azt viszont már lehet tudni, hogy 12,5:1-es sűrítési aránnyal és változó geometriájú turbófelöltővel érkezik. Utóbbinak köszönhetően igen alacsonyan, már 1300 1/perces fordulatszámtól elérhető lesz a maximális, 200 Nm-es forgatónyomaték, amely egészen 4000 1/perc fordulatszámig tart majd.
Hirdetés
A hengerlekapcsolásos üzemmel a vegyes fogyasztás a korábbi, hasonló méretű VW-motorokhoz mérten akár 1 literrel is kedvezőbb lehet 100 km-re vetítve, melyet a gyártó immár nem labor, hanem valós körülmények között végzett teszttel kíván alátámasztani. Az új blokk vélhetően az 1.4 TSI-t váltja majd le. és elsőként az európai piacra szánt modellekben jelenik meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Látom, egymásra találtatok. Ez igazán megható:)

    Bezike, a legh***ébb hozzászóló címért folytatott véres versengésben ő az ellenfeled. Intézzétek el egymás között, aztán felőlem jöhet a díjátadó:)

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Leülnöd neked kell barátom, aki olvasási és értelmezési zavarral küzdesz. A SOK cég nem azt jelenti, hogy MINDEN cég! Egyébként néhány napja beszélgettem egy cégvezetővel ebben a témában (is) és a jelenlegi Passat CC-jét bármikor vissza cserélné az előző Avensis-re – annyit szív a Passattal.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    ó persze persze, manócska itt a mindent tudó, ő látja a júzereket, h röhög…főleg úgy, h még a kommenteket sem olvassák mi? :D:D:D:D: hatalmas.

    aha, hát a valóság valahogy a 1.5-2 milliós eladásokkal (és ez még csak a vw, nem a full konszern) nem a hulladék kategóriába tartozik..azt azért elárulom 😉
    a hátulütőivel pedig elég sok mindenki tisztában van, senki sem mondta, hogy tökéletes…..vagy idéznél ilyet, légy oly kedves, ha már így belejöttél?
    vannak user errorok és konstrukciós hibák ezt ugyanúgy említettem, csak hihetetlen, h egyesek csak fehérben-feketében tudnak gondolkodni 😀

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    A két helyi hülye itt hokizik mert nincs pénze rendes autóra, inkább összenyáladzanak mindent.

    csalfipucu a nyelves puszik nagymestere (csak ánuszba) meg menőmanci egymás kloákájában. Nem utolsó látvány.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Csalfa, hagyd már a hülyeségedet. Mindenki olvasta, mindenki tudja, hogy egy nulla vagy, halvány f.d sincs semmiről, rossz nethuszárként f.od magadból a baromságokat, nem kell magad tovább hype-olnod.
    Menjél szemetet szedni.
    H. vagy fiam, mint szódás a lovát.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    “Az is érdekes, hogy a cégek jobbára német autót vesznek, sokszor VW-t. Sokkal több cégvezetőt látok Passatban, mint pl. Avensisben vagy Mazda 6-ban. ”

    Sok cégnél (nálunk is ) előírják, hogy mely márkákból választhatnak céges autót. Német tulajdonú vállalatoknál általában német márkák futnak. Ezért van az én munkahelyemen is a VW. Ebből a szemszögből nézve egyáltalán nem releváns a VW térhódítása. Személy szerint mindkét általad említett autót sokkal megbízhatóbbnak tartom mint a Passat.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Nem is kell a népítéletet nézni, mert valóban lehetnek benne terelések, de azért az a tulaj a kedvencem, amelyik leírta, hogy 60.000km-ig kétszer volt szervizben motorhiba miatt, de azért meg van vele elégedve. 🙂
    Akit egy kicsit is érdekel a téma, utánaolvas a dolgoknak és nem elfogult, az tisztában van azzal, hogy a TSI motorok (így többesszámban) komoly hibákkal rendelkeztek. Lassan kijavították és továbbfejlesztették, de ami tény az tény.
    Nagy valószínűséggel nincs még egy ilyen ismert benzines konstrukció ami hasonlóan sok hibát produkált.
    Szóval hírhedt motor a TSI. Sokan a szakmában csak röhögnek rajta. 🙂

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Nem nehéz kisakkozni, hogy azokra gondolok, akik [b]csak olvassák[/b] a hozzászólásokat. Elhiheted, hogy rajtad röhögnek és nem rajtunk, kishaver:)

    “…ha egy anonimsenki azt mondja…”

    Miért, te nem ilyen vagy!? Helyesen írni se tudsz, csak a mondatok végére odab***ott D-betűk nagy számával akarsz kitűnni… “csaxólok” – ez vagy te, b+:) H***e óvodás:)

    Mi nem haterkedünk, hanem a valóságot írtuk le, amit nem vagytok hajlandóak tudomásul venni. Lehet rajongani egy márkáért, de [b]a hátulütőivel is tisztában kell lenni[/b], tetszik érteni, Bezike?:)

    Mehetsz vissza matchboxozni…

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Nem terelek, végig ez volt a gondolatmenetem, az viszont teljesen érthetetlen, hogy te mire akarsz kilyukadni. Hogy Wolfsburgban, a VW-központjában nem olvasnak egy magyar, felhasználói tapasztalatokat sűrítő oldalt!!?? Igen, ha belegondolok, ez felettébb valószínű:))))))

    Mit szívsz, öreg?

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Az a nevetséges, amit te írsz. A Népítélet oldalon is pont ilyen beszámolókat lehet olvasni, mint most a tied. Azokat ne higgyem el, amit te írsz, azt meg igen!!?? Akkora arcod van, b+, hogy szerintem az űrből is látszik:) Ne szórakozzál már…egy japán márka autóinál se hiszem azt el, hogy több, mint 20 éven keresztül soha, soha, semmi bajuk nem volt, egy VW-nél azt sem, ha 1 évet hiba nélkül le tud húzni:)

    Váltóhibákról- és cserékről, DSG-váltóhibákról, túlzott olajfogyasztásról, elhasználódó beltéri elemekről, lekopó kapcsolókról, vezérműlánc-szakadásról, eletronikai zavarokról tömegek írnak, emellett pedig kukkants már bele a Vételi Tanácsadóba, ne csak a h*lyeségedet terjeszd. Több motorjuk benne van a 20 legrosszabb motor-listában, persze, biztos erre is van magyarázatod:)

    [url]http://totalcar.hu/magazin/technika/2014/10/12/rossz_motorok_neveddmeg_tipushiba/[/url]

    [url]http://www.erdelyinaplo.ro/gazdasag/tsi-motorok-atok-vagy-aldas[/url]

    [url]http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/baj_lehet_a_tsi_tfsi_motorokkal-14572[/url]

    [url]http://totalcar.hu/magazin/technika/2013/08/23/egyperces_hiba_egy_golf_v_1.4_tsi-nel/[/url]

    “…ha szerelmes az autójába, ekkor hajlamos a hibákat is letagadni…”

    Te is ezt csinálod, öreg, nem? Akkor meg miről beszélünk?:)

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Terelsz. A Népítéletről (így, nagy betűvel, a totalcarról) volt szó.
    Az csak Magyarországra vonatkozik, és baromira semmi köze a JD Powerhez. Utóbbit biztosan (?) böngészik a VW-nél, előbbire nagy ívben tesznek. Ha gondolkodsz, te is rájössz, miért.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Eléggé nevetséges, amit írsz. Népítéletre hivatkozol, én meg 23 éve VW-eket vezetek. Állandó használatra csak az utóbbi pár évben van, korábban csak a munkahelyemen használtam. Nekem ezek a napi tapasztalataim, plusz még látom a kollégák autóit is, és néha megbeszéljük, melyik, hogy muzsikál. Az 1.4 TSI-nél (122 LE) csak a kötelező szerviz van, hacsak valaki nem töri össze. A netes beírásokkal nem nagyon lehet mit kezdeni. Én is úgy gondolom, hogy valós történetek, de oda három esetben ír be az ember, egyrészt ha szerelmes az autójába, ekkor hajlamos a hibákat is letagadni, jelentőségüket csökkenteni. A másik eset, ha elfordulnak hibák és ez felidegesíti, ekkor lehúzza az adott kocsit, felnagyítja a hibák jelentőségét. A legrosszabb, aki vett egy új autót, és utólag rájön, hogy drága volt, nem érte fel anyagilag, emiatt rosszul érzi magát, így kiírva magából önigazol, hogy tényleg nem ért meg annyit a kocsi, és a második esehez hasonlóan minden kis dolgot tragédiaként él meg. Aki átlag felhasználó, nincs gond, normálisan működik a kocsi, az meg autózik.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    jaja, az egész AN, hát persze, szakadok :D:D:D:D
    2-3 szefós ger hater még nem az egész AN csaxólok 😉 megint sikerült egy nagy semmit ide összebüfizned :D:D dehát megszoghattuk az ilyen dedós trolloktól, h haterkedésen és személyeskedésen kívül másra nemfutja szellemi képességeikből ….a tények ellenük vannak, szóval azzal valóban nehéz lenne jönnötök, hogy majd 2 millió vw fogy évente és az mekkora “ipari hulladék” :D:D:D:D nyilván így van, ha egy anonimsenki azt mondja egy xy forumon, akkor természetesen így is van [url]http://444.hu/assets/zomborisgif-hosszu-animated.gif[/url]

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    “Ha gyenge idegzetű és frusztrált vagy, akkor orvoshoz járj és ne ide írogass”

    imádom, amikor a saját nyomorodat próbálod rám vetiteni…szerencsétlen dedós fogyi 😀 egy tsi motornál is csak haterkedni,trollkodni tudsz azonnal, mert ennyire futja a képességeidből mancsóka 😉 sokszor bizonyítottad már, hogy nem csak a vezetéshez vagy hülye, hanem a kocsikhoz is :DDDD épp ezért vagy te itt egy noname fórumon a saját levedben hemperegve és nem a vw élén :]

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Emlékszel még a Honda CRX-re? Láttad a szemellenződtől? Vagy olyan fiatal vagy, hogy nem is láthattad? Nos, annak (igaz, hogy nem 1.4 volt) az 1.6 szívó benzinese 160 Le-s volt. A ’90-es évek elején! És amelyikben nem haltak meg, az még ma is megy.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Öcsémnek van egy 147-es 1.9 diesel gépe, a futómű generálon kívül nem kellett hozzányúlni. Pedig Ő az a fajta tulaj, akitől 1000 Km-t futott autót sem vennék.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Így van! Minden fosvágenes csak azt tudja mondani, hogy “de hát minden autón kell javítani valamit”. Üzenem nekik, hogy ez nem igaz, csak egyszer legyen más autójuk is. Főnököm 2 hónapos Bassat-ja már 4-szer volt szervízben, ebből egy visszahívásos javítás volt. 2 hónapos az autó, könyörgöm!

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Istenem, de beszűkülten gondolkozol… Nem Magyarországra gondoltam, hanem arra, hogy ha konstrukciós hibákkal telitűzdelt autóikra világszerte milliószám érkeznek a panaszok, akkor érdemes lenne a VW-vezetőségnek elgondolkodni azon, hogy az autóik minőségén javítson. Én nem látom annak a jelét, hogy előre akarnának mozdulni a vevőelégedettségi listákon – lehet, hogy jól érzik magukat a béka s***e alatt:)

    A népítélet tulajdonképpen nem más, mint egy lebutított JD Power vagy bármilyen hasonló szervezet által készített felmérés. Azokat is ilyen kérdőívek alapján készítik. És az ilyenek azért elég nagy horderővel bírnak…

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Amint írtam: amíg megveszik az autóikat, mind újonnan, mind használtan, addig nem számít 100 (200?) felhasználó írása. Itt Magyarországon nagyon nem.
    Ez ellen lehet kapálózni, de a németek nagyobb témákban sem vették figyelembe az igényeinket.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Ha úgy nézzük a dolgot, hogy Népítélet = felhasználói kritikák összessége, akkor egy magát komolynak gondoló autógyár ezekre nem fog tojni. Mert a vevők kiszolgálása a cél – és ennek milyenségét tekintve a távol-keleti és a német hozzáállás erősen különbözik, nyilván az előbbi javára.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Szerintem a VW meg tojik a népítéletre. Neki az a fontos, hogy vegyék az autóit, az meg egyelőre nincs veszélyben.
    Most olvastam egy cikket, a használt VW-k ára egyre feljebb megy. Ez nem kívánság, hanem tény, az eladott használt autók alapján. És az nem éppen az jelenti, hogy nem kell a piacnak mert nem bízik benne.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Ha független autószerelőket kérdezel, akkor sem fedi a tapasztalat a nick által leírtakat.
    Persze erre szoktam azt írni, hogyha valakinek nem volt egy jó autója, akkor honnan is tudná, hogy milyen az.
    Az ilyen VW-t használók természetesnek veszik, hogy 60.000-ként tönkremegy ez meg az, hiszen semmi sem tart örökké. 🙂

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    A Népítélet eléggé ellentmondásban van azzal, amiket leírsz. Finoman szólvan nem meggyőző, amiket a Passat B6-nál, a Polonál/Polo Classicnál, a most futó Caddynél, Boránál, IV Golfnál, Transporter T5-nél(a teljesség igénye nélkül) olvasni lehet. És nekem ne gyere azzal, hogy az ott leírtak szavahihetősége megkérdőjelezhető, mert ez alapján neked sem muszáj hinnünk. Valóságosnak tűnő írások tömkelege van ott, ami nem azt bizonyítja, amit leírtál – inkább azt, hogy néhány modelltől eltekintve rendkívül rizikós és ingadozó minőségben gyártó márkáról van szó.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Bezike, megint rajtad röhög az egész kommentelő közösség:) Olvasd már vissza magad – gyerekes vagy, infantilis és módfelett dilettáns. Az egyik legh*lyébb hozzászóló vagy itt.

    Mégis milyen alapon akarod elhitetni magadról, hogy te vagy itt az ész? Azért, mert egy kalap alá veszed Kínát és Koreát, már nem először? Tudod, mit? Akkor már legyél nagyvonalú – csapd hozzá Tajvant, Szingapúrt és Vietnamot is! Ha már lúd, legyen kövér, nem igaz?:)))

    A VW tőle moegszokott módon megint csak nem a várható élettartammal reklámozza a “csodamotorját”, ami nem meglepő. Ismét a szokásos VW-féle módszert alkalmazzák majd:

    “Wir sind mit der Produktion nicht fertig. Meine Damen und Herren, bitte, testen Sie den Motor!”:)))

    Persze, te majd fogod magad, és autószerelők, szervízesek tapasztalatát felülírva osztod itt az észt, miközben Kinder-tojásban talált műanyag kisautókkal játszadozol:) Azért álljon már meg a menet, kiskrapek:) Év motorja volt a Tsi? Szerinted meg tudja mondani a zsűri, hogy mennyire lesz tartós egy motor? Az Alfa 147-es is volt Év Autója! Te megvennéd, okostojás?:)

    “…biztos nagyon bántja őket, h pár szefós noname troll haterkedik xy fórumokon…”

    Miért, szerinted a távol-keleti gyártókra hat az bármilyen szinten, hogy itt gügyögsz meg tojókázol?:)

    Jobban járnál, ha törölnéd magad innen, kivéve, ha az a szándékod, hogy te akarsz lenni az AN bohóca. Van még egy-két jelölt, velük még meg kell küzdened a címért, de erősen versenyben vagy:)))

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Kár ilyen agresszív, primitív stílussal tönkretenni a hozzászólásokat.
    Ha gyenge idegzetű és frusztrált vagy, akkor orvoshoz járj és ne ide írogass!
    Ha sok ilyet engedsz meg magadnak, akkor a én fogok a te sz.ros szádba lépni, míg nem tanulsz egy kis modort.
    Szívesen megadom az elérhetőségemet, ha igényt tartasz rá.

    Mindig röhögök az ilyen hozzád hasonló szerencsétleneken, akik szinte személyes sértésnek veszik az ilyen “felkvaró” beírásokat. Nyugodj le a saját érdekedben! 🙂

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    óh, ezek nagyon komoly mélyenszátó szakmai tényfeltárások és igazságok :D:D:D:D:D:D:D:D:D

    “amit a konkurencia csípőből megtesz nem erőlködve”

    mit tesz meg? 2006-ban hány tojóka vagy bármi kínai volt 160 lóval 1.4-es motorból pl.? szerencsétlenek, hondának bizonyos szívóit ki is tiltották, egyszerűen nem tudták hozni a normát :D:D:D:D::DD tojóka meg ezek a 90-100 lovas vackaival, hullárafojtva aztán megint nagy szakmaimanőver !!!! fényévekre előzték meg a vw-t már akkor ja, azokkal az őskövületekkel, jobban járok, ha buszjegyet veszek, ha abban gondolkoznék ! 😀 volt már tfsi év motorja, csaxólok, biztos nagyon bántja őket, h pár szefós noname troll haterkedik xy fórumokon….szerencsétlen vw, biztos nagyon megrázza őket. bár a helyükben és nagyba rámennék perekre, hogy legalább kihozzanak ebből is egy kis pénzt ;]]]]]

    a tesla-n kívül nem igazán, hoz ki csuklóból senki semmit a villanyból….azok is csak izomból, x tonna akksit belepakolva 😀 aztán egész éjszaka töltheted a co2-t meg minden mást pöfögő erőmű energiájából….aztán meg majd elássuk az aksit pár év után, mert újra hasznosítani nem lehet….apropó, van fogalmad arról, h milyen anyagok kellenek az akksikhoz és milyen mérgező anyagok szabadulnak fel készítéskor?hogy is lenne…..bár kár ide a szó noname 2 forintos trollok megmondják a tuti, a világ nagy okosságait, a konszern vezetői meg sírnak kínjukban :/ ‘;D

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    “Szerencsétlen első tulajok biztos sokat fognak vele szívni, hiszen a VW-nél, az első szériát a vevőkön tesztelik.
    Talán 2-3 év múlva eljutnak a tartósabb, üzembiztosabb megoldáshoz is.
    Az előző TSI motoroknak is kellett jó pár év mire nem ipari hulladékként működtek. :)”

    komolyan egyébként, az Autónavigátorosoktól kérdezem, hogy ez a szint nektek megfelelő? ha én most pl. mennék a VW-hez, hogy a fórumotokon ilyen szerencsétlen nyomorékokat engedtek a sz@rjukban hemperegni, akkor mi is lenne? vannak ügyvédeik plusz különböző korlátozások..sok mindent ki tudnak hozni a dologból.

    nektek megéri, hogy debilkommenterre ugranak az emberek egyébként? amíg valaki komolyabban a szájába nem lép? mert ebből simán komolyabb balhét lehetne csinálni, minden gond nélkül….ami nektek sem tenne túl jót. vagy ne lehessen kommentelni vagy az ilyen debileket dobjátok ki a csába. ha nem megy a hülyegyerek bannolása, akkor tovább fogok menni az üggyel (nem csak ezzel, szép csokrot össze lehet szedni, ettől a szefóstól is).

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    látom hozod a szokásos, nyálcsorgatós dedós szintet 😀 egészségedre, bohócot meg te csinálsz magadból te végtelenül szerencsétlen hülye :D:D:D:D:D:D a szokásos primtiív, személyeskedéseddel. azzal, hogy 1 db kérdésre sem tudsz válaszolni, amiben hót hülye vagy és csak fölöslegesen köpködöd a destruktít kretén gondolataidat, amit egy tény sem támaszt alá 🙂 szép életed lehet…..

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Gondolom, hogy az 1.4 TSI-t váltja majd, egy-két dolgot megújítanak és még erősebb, mégjobb lesz a technika. Aki szerint nem lesz jó, az valószínű még nem ült ilyen autóban, nem vezette, csak “valahol hallotta”. Én cégesként használok egy 1.4 TSI-t, tökéletesen elégedett vagyok vele, ennél rosszabb kocsim soha nem legyen. Munkahelyemen 50 db 4-5 éves VW van 1.4 TSI motorral, plusz még néhány Octavia, igaz azok csak fele ennyi idősek. Ezek közül a motorral egyetlen egynek sem volt gondja, pedig mindegyikben 80-200 ezer közötti km. van. Sok van köztük, amelyeket váltott soförök vezetnek (kulcsos autó), ami jellemzően szintén nem tesz jót a motornak és másnak sem. Ez azért már elég nagy mennyiségű autó, ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy egy jól eltalált motorról beszélünk. Munkahelyeimen az elmúlt 25 évben nagyon sok VW-t vezettem, még a 2-es Golf volt az első, de volt III-mas Golf, Vento, Passat, sőt Transporter és Caddy is, most meg a legújabb típusok. Valahogy nem nagyon volt gond velük, sem a dízellel, sem a benzinessen. Azt meg kell hagyni, hogy a III-mas Golf nagyon sokat bírt, de talán csak azért érzem így, mert azt vezettem legtöbbször, leghosszabb ideig. Az is érdekes, hogy a cégek jobbára német autót vesznek, sokszor VW-t. Sokkal több cégvezetőt látok Passatban, mint pl. Avensisben vagy Mazda 6-ban. Nyilván a magasabb presztízsen túl azért az autónak is megbízhatónak kell lennie, ha ennyien választják. Szóval mégegyszer mondom ha VW-nél rosszabb autóm nem lesz, akkor minden rendben a kocsik terén.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Mellesleg a motorokkal kapcsolatos blamák nem igazán szokták meghatni a VW-t.
    A vicces az, hogy vevőket sem, mert elég szemellenzősek a tulajok. 🙂

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Technikai adatok alapján sosem volt gond a motorokkal, sőt a kettős feltöltésű 1,4TSI-t az év motorjának is választották….aztán megválaszthatták volna az egyik legkevésbé megbízhatónak is.
    Lehet, hogy neked szerencséd volt, de sok tulaj ezt nem mondhatja el magáról.
    Természetesen egy kicsit túloztam a beírásommal, de csak egy kicsit. 😉

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Nem kezdem el magyarázni az egyértelmű dolgokat.
    Ha érdekel, akkor utána tudsz olvasni.
    Bár a szöveg értelmezése mindig is nehézséget okozott számodra.
    A szokottnál meg kár nagyobb bohócot csinálnod magadból ilyen beírásokkal:
    “…ahol a vw tömegmodelleknél úttörőként használva, megelőzve japánokat, kínaiakat (korea), amcsikat jó pár évvel anno.”

    Minden motornál vannak konstrukciós és beszállítói hibák?
    Öcsém, te valóban ennyire dilettáns vagy? :DDD

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    h a vw nem szórakozásból vagy unalmas pásztorórák alatt fejlesztette azt, amit (erőltetett környezetvédelmi normák).

    a tfsi-vel kapcsolatban a tények azok, h a normák miatt kierőltetett motor, ahol a vw tömegmodelleknél úttörőként használva, megelőzve japánokat, kínaiakat (korea), amcsikat jó pár évvel anno. vannak konstrukciós és beszállítói hibák, amik MINDEN MOTORNÁL ÉS MINDEN GYÁRTÓNÁL VANNAK.
    Pont ez a baj hogy a VW konszernnek erőlködni kell hogy kifejlesszen egy környezetvédelmi normáknak megfelelő motort, amit a konkurencia csípőből megtesz nem erőlködve.
    Lásd mi mindent be kell vetnie hozzá, Miller (Nissan Dig-S)ciklus de akár lehet Atkinson (Toyota) mind évtizedekkel megelőzte. Persze a VW csoport is megelőzte ezeket 1 dologban a koromokádásban ez tény. :))))))
    Már a változó geometriájú(kényes) turbo kell, annyira nem megy nekik hogy a sima jó legyen.
    Gondolom kiegyenlítőtengelyek tömkelege is kell plusz súrlódásnak mert a VW másképp nem tudja megoldani. Az geometriailag eltolt főtengely technikát is el kell lopni hátha így jobb lesz, a Boschal meg méginkább egy követ kell fújni mert megmondta 350Bar környékén már nem kormol a közvetlen befecskendezésű benzines.
    Hengert meg le kell kapcsolni, de én a helyükbe az összeset lekapcsolnám örökre mielőtt szétesik ez a motorjuk is. :)))
    Minden motorral van probléma ebben igazad van, csak míg a VW-nél kijön már az első 50 ezer km-nél addig másoknál már 200 ezernel sem jellemző hogy gond lenne.
    Míg mások villanyos(hidrogénes) jelenbe fektetnek addig az okos németek kipufognak tovább a környezetet és az élőlények egészségét károsítva továbbra is.
    Fektet a VW is a villanyba, csak nem megy nekik az a színvonal amit mások megint csak csuklóból tudnak.
    Az meg aztán az igazi vicc kategória mikor ezeket a több évtizede kitalált és mások által külön külön is használt technikákat a VW modernnek kiáltja ki.
    A Merci Diesottója is vicc hogy megelőzte a villanyhajtás úttörő szériában használható technikája.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    manócska, jöhet a szakmai tapasztalatod és konstruktív kritikád, hogy ezt a hülyeséget mi alapján sikerült összefűznöd. csak úgy érdekelne, szórakozásképp. nyilván azzal is tisztában vagy (dehogyis), h a vw nem szórakozásból vagy unalmas pásztorórák alatt fejlesztette azt, amit (erőltetett környezetvédelmi normák).

    a tfsi-vel kapcsolatban a tények azok, h a normák miatt kierőltetett motor, ahol a vw tömegmodelleknél úttörőként használva, megelőzve japánokat, kínaiakat (korea), amcsikat jó pár évvel anno. vannak konstrukciós és beszállítói hibák, amik MINDEN MOTORNÁL ÉS MINDEN GYÁRTÓNÁL VANNAK. ezen felül, rengeteg user probléma van, ami a motor bonyolultabb felépítése miatt van.
    mondjuk náluk legalább nem haltak bele emiatt emberek, mint a toyotánál (gázpedál). minden márka, minden új típusánál az éles teszterek a userek, ezt, aki nem teljesen elvakult vagy hülye tudja. ugyanis, ha minden hülyeusert esetet letesztelnének, minden beállítással, akkor kb 20 év lenne kifejleszteni egy konstrukciót.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    “hiszen a VW-nél, az első szériát a vevőkön tesztelik.”
    Ezt én nem tudom megerősíteni, az elmúlt 20 évben 3 új kocsit vettem a vw-től, mind a három teljesen új konstrukció volt motor és kocsi is. Nem volt baj, egyikkel se.

    Az adatok alapján nem egy kihegyezett motorról van szó, így szerintem rendes olajcsere mellett 0-20W nem lesz semmi baja. Új henger bevonatot használnak, és a teljes hűtő és kenőrendszer az aktuális igénybevételnek megfelelően vezérelhető.
    Ugyanakkor a turbó motorhoz képest magas kompresszió, akár 350 baros üzemanyag befecskendezés, a változó geometriás turbó, változó szelepvezérlés, a két középső henger lekapcsolása, újratervezett hűtésrendszer+ olajhűtő, mind garancia arra, hogy nagyon finom műszerről van szó, garantáltan alacsony fogyasztással. A motor alkalmas CNG és etanol üzemre is, azonfelül szívócső és közvetlen befecskendezésű a motor szóval szelep koszolódás se nagyon játszik. Ja igen és nem kizárt, hogy az új motorcsaládban lesz ismét szívó motor.

    Szóval nagyon OK-s cucc lesz ez.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Még szerencse , hogy a hengerlekapcsolásos technika már 3-4 éves , Miller-ciklus motorvezérlés is több 2 éve piacon van az Audi 2.0 Tfis 190 le-s szériában , tsi/fsi technika is már jó 10 éves … a sor 4es konstrukció pedig ha jól tudom több mint 100 éves . Szóval nem értem miért tesztelnének egy eleve kipróbált konstrukciót… Vw még egy blamát nem követhet el mert az könnyedén a vesztét okozhatja pár leányvállalatának … Szerencsére nem egy 3 hengeres szart fejlesztettek mint a BMW-nél .

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Szerencsétlen első tulajok biztos sokat fognak vele szívni, hiszen a VW-nél, az első szériát a vevőkön tesztelik.
    Talán 2-3 év múlva eljutnak a tartósabb, üzembiztosabb megoldáshoz is.
    Az előző TSI motoroknak is kellett jó pár év mire nem ipari hulladékként működtek. 🙂

Vélemény, hozzászólás?